December 27: Szent István vértanú-diakónus emlékére

„Bizonyos, hogy a születés nem feltétlen kezdete valaminek, amint a halál sem feltétlen vége valaminek.” (Márai Sándor – A teljes napló, 1946)

Kedves Testvérem, bizonyára téged is megérintett vagy elgondolkodtatott az a tény, hogy Karácsony harmadnapján Szent István vértanút és diakónust ünnepeljük. Liturgikus ünneplésében különleges kettősséget élünk meg: kézzel fogható a Krisztus születésén érzett túláradó öröm, ugyanakkor Karácsony ünnepkörében egy vértanúra emlékezünk.

Krisztus születésének misztériuma, a rejtetten, sötétben, angyalok által is csak a kiválasztott embereknek hirdetetten ünnepelt titok, amely által a téli idő ellenére szívünkben szétárad a kegyelem és a szeretet melegsége. A csillag stabil fénye, a Szentcsalád békéje, szeretetteljes közössége és a látogatók öröme hatja át az Istenjelenés ünnepét. Karácsony harmadnapján azonban egy dühtől, gyűlölettől vezérelt tömeg tárul lelki szemeink elé, akik egy ember kivégzését hajtják végre.

Biztosan megfordul a Te fejedben is: MIÉRT?

Három oldalról tudunk erre rátekinteni:

• a vértanúknak a tisztelete az ősegyházban sokkal korábban kialakult, mint a jézusi életesemények ünneplése. Szent István vértanúsága megrázta az akkori Egyházat. Istvánt kegyelem és erő töltötte el, számos jótettet hajtott végre nem sejtette senki, hogy Isten szeretetéért a halált kell elszenvednie. A keresztények az apostolok tanításai által birtokában voltak a biztos tudásnak, hogy Isten maga a szeretet, ezt megtapasztalták az Apostolok igehirdetéséből és cselekedeteiből és lehet hogy megéltek negatív eseményeket , de ezidáig életáldozatot még senki sem hozott Krisztusért. István volt az első, akit nyilvánvalóan Krisztusért ítéltek halálra és végeztek ki.

• Karácsony harmadnapja a túláradó örömöt is jelképezi, mert ez Szent István mennyei születésének az ünnepe. Mi keresztények mindannyian Isten országa iránt vágyakozunk, amelyet István már itt a földön is megtapasztalt, nem csak a látomásban, hanem Isten Fiának munkatársaként is. Nekünk keresztényeknek az Ő mennyei születése mutatja meg azt az utat, amelyet Karácsony után is az Isten szeretetében szeretnénk járni. Látni szeretnénk mi is a megnyílt eget, az Isten országát. E földi keretek között azonban csak úgy láthatjuk, hogy a betlehemi jászol jelenlétét tovább visszük és továbbadjuk minden pillanatában a napunknak, mert e föld ekkor lett az Isten országa, Jézus Krisztus megszületése által.

• A harmadik szempont, amely közelebb visz minket Szent Istvánhoz az az, hogy diakónusként nagy buzgósággal látogatta a rászorulókat, akiknek Isten kegyelméből reménység töltötte el szívüket. Szent István számunkra is kiváló példa arra, hogy az Istennel megélt tapasztalatainkat tovább tudjuk adni az arra rászorulóknak. Elsőként azt, hogy „Velünk az Isten!”, majd pedig azt, hogy a mi üdvösségünkért halandó emberi testet vett magára, kiüresítve önmagát, teljesen megközelíthetővé vált.

Szent István tevékenységével a megváltás örömét nyújtotta ajándékként a környezetének, amely által megtapasztalhatták azt, hogy az Eucharisztia kenyere olyan táplálék, amely nem pusztán a testüket erősíti, hanem Jézus jelenléte által a szíveiket, lelküket belülről hatja át.

Egyházmegyénk védőszentje Szent István, aki első vértanúként, az első magyarországi görögkatolikus egyházmegyét pártfogolja. Isten szeretetének túláradó magtapasztalása Krisztus születése által ugyanazt a buzgóságot kell, hogy felszítsa bennünk, amely Szent István lelkületében jelen volt, hogy ezáltal mi is tudjunk a környezetünk felé nyitni megéreztetve, hogy „Velünk az Isten!”. Ezen felül kötelességünk, hogy nem csak a fényes ünneplésben, hanem a dicstelen hétköznapok tudatos, szeretetteljes odafordulásaiban is nyilvánvalóvá váljon mások számára Krisztus megtestesülése.