Díjátadó és érseki vecsernye a kecskeméti kápolnában

Díjátadó és érseki vecsernye a kecskeméti kápolnában

2020-07-21 08:57:49
Szerző: Kecskeméti Görögkatolikus Egyházközség
Kocsis Fülöp érsek
szórvány
Immáron 12. éve működik a Szent Szófia Görögkatolikus Nyugdíjas Klub Kecskeméten, melyet Dr. Polgár Lászlóné vezet. Számos sikert tudhatnak már maguk mögött, a legutóbb például a a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola által szervezett Tudásolimpián jeleskedtek.

A felkészülés évek óta zajlik, főleg Szent Liturgiák és más szertartások elimádkozásával, amit Feczák László parókus atya vezet. Rendszeresen indulnak vetélkedőkön is: Dr. Polgár Lászlóné, Németh Lászlóné, Varga Lászlóné, Molnár Jánosné és Szilvási Anna. A klubtagok hitélete kiemelkedő fontossággal bír, ezt többek között bibliaórák alkalmával tudják elmélyíteni. A foglalkozásokat többen is segítik, főként a Kecskeméten szolgálatot tevő kispapok: Rádi Dávid, Kocsorák János, Nyalka Miklós, Hollik György és Feczák László Miklós. A nyugdíjas bibliaóra vezetője, Feczák Lászlóné idén két tagot is benevezett a  Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola által szervezett Tudásolimpiára, annak is a nyugdíjasokat megmozgató kategóriájába. Molnár Jánosné és férje, Molnár János a második helyet érték el a szellemi vetélkedő döntőjében. A házaspár jutalma egy a Nyugdíjasok Tudásolimpiájának logójával ellátott falióra, kirakós és az oklevél volt. A nyereményeket Fülöp metropolita adta át nekik. A főpásztor kérdésére mi szerint jövőre is indulnak-e a versenyen János bácsi nevetve azt mondta: "Azt már nem! Volt ugyanis, hogy hajnalban felébredtem és látom, hogy a nappaliban ott a feleségem. Előtte volt a laptop, a Szentírás és a kérdéssor. Mondtam neki, hogy menjen lefeküdni, de biztos ott maradt még hosszasan."  

2020. július 12-én a díjátadó alkalmából látogatást tett Kecskeméten Kocsis Fülöp érsek-metropolita. Először otthonukban köszöntötte a Molnár házaspárt. Majd a kápolnában az egyházközség tagjaival elimádkozta az alkonyati istentiszteletet. A kecskeméti közösségnek nagy öröm volt közösen fohászkodni főpásztorukkal.

VEZETŐ HÍREK
Közösen imádkoztunk a békéért - az ország minden pontján

Istenkép – Életed urai és szolgái – AlmáDialógus lelkigyakorlat Fülöp metropolitával

A magyar költészet napja - verssel ajándékozza meg az olvasókat a metropolita
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Istenkép – Életed urai és szolgái – AlmáDialógus l...
Istenkép – Életed urai és szolgái – AlmáDialógus l...
 
Közösen imádkoztunk a békéért - az ország minden pont...
Közösen imádkoztunk a békéért - az ország minden pont...
 
Pászkakosár-szentelés a Szent Péter és Pál Görögkato...
Pászkakosár-szentelés a Szent Péter és Pál Görögkato...
 
Könyvbemutató és kerekasztal-beszélgetés a Görögkatol...
Könyvbemutató és kerekasztal-beszélgetés a Görögkatol...
 
A magyar költészet napja - verssel ajándékozza meg az ol...
A magyar költészet napja - verssel ajándékozza meg az ol...
 
Idén is lesz pedagógusok hálaadó zarándoklata
Idén is lesz pedagógusok hálaadó zarándoklata