Liturgikus gyökereink nyomában - rendhagyó hittantábor Hajdúnánáson

Minden délelőtt liturgikus énekeket tanultak a diákok, délután pedig a keleti liturgikus hagyományokkal ismerkedtek. A napok tematikailag fel voltak osztva az ünnepek szerint.

Hétfőn, az angyalok ünnepén az aznapra előírt liturgikus énekekkel ismerkedtek meg a gyerekek, délután pedig az ikonfestészetről hallhattak bővebben, megnézhették ennek eszközeit, kipróbálhatták, valamint festhettek is egy „ikont”, amit a vasárnapi Szent Liturgián Szaplonczay Gergely parókus atya megszentelt. Az ikonfestés elméleti alapjaiba való rövid bevezetést Kaskötő Jánosné hitoktató tartotta, a gyakorlati ismereteket pedig Mészárosné Bőti Edit festőművész asszony vezetésével sajátíthatták el a diákok.

Edit asszony az ikonfestészetet Hajdúdorogon, Monostory Viktória ikonfestő művész táborában tanulta, ezen gyümölcsöző időszak tapasztalatait átelmélkedve, megértve fogtak neki a gyerekek saját ikonjuk elkészítéséhez. Tapintható volt az elmélyült csend a parókia udvarán. A gyerekek részletgazdagon dolgozták ki saját képüket, mely – az aznapi ünnepet szem előtt tartva – egy angyalt ábrázolt.

A keddi napon Keresztelő Szent János tiszteletét előtérbe helyezve a délelőtti liturgikus ének órákon a szent ünnepén elhangzó énekeket tanulták meg a gyerekek, délután pedig a két hitoktató – Bódi Erika és Kaskötő Jánosné – vezetésével Keresztelő Szent János élettörténetét feldolgozva egy rövid színdarabot adtak elő.  A nap másik nagy elfoglaltsága a csotkikötés volt.

A szerdai nap a kereszt jegyében telt. A délelőtti foglalkozásokon a kereszt ünnepéhez kapcsolódó liturgikus énekeket tanultak a gyerekek, ezután pedig segítői lettek a hitoktató néniknek és természetesen Gergely atyának, aki egy keleti ételt készítettek el a gyerekeknek, megmutatva, hogy van élet az olasz és amerikai gasztronómián túl is. Lepénykenyeret sütöttek kemencében, majd ezt gazdagon megrakva (igény szerint) hússal és zöldséggel tálalták a gyerekeknek. Mindenkinek nagyon ízlett az együtt készített étel. Ebéd után pedig Nagy Sándor fafaragó mester segítségével gyalultak, csiszoltak, pácoltak és faragtak egy-egy egyenlő szárú keresztet, melyet a vasárnapi Szent Liturgián szintén megszentelt Gergely atya.

Csütörtökön, az apostolok ünnepén parókus atya vette magához a gyerekeket, és az apostolok életét ismertette velük az Apostolok Cselekedetei, valamint a páli levelek alapján, majd párhuzamot vont kétezer évvel ezelőtti és a mai apostolkodás között. Elmondta, hogy mostani hittantábor résztvevői az apostolok most, mert ha hallgatnak Krisztus szavára, és teljesítik kérését, ők tudják hirdetni a kortársaik között az Evangéliumot. Ennek bizonyításához Gergely atya egy próba elé állította a gyerekeket: be kell bizonyítaniuk, hogy ők jó gyerekek. Ezt máshogyan nem tudja lemérni, csak a nyíregyházi élményfürdőben, tehát, ha ott jók lesznek a gyerekek, akkor továbbra is nyugodt szívvel tanítja őket hittanra. A gyerekek boldogan beleegyeztek a próba feltételeibe. Nem is volt senkivel sem gond, mindenki nagyon tisztelettudó, fegyelmezett hittanosnak bizonyult.

A tábor zárása a Szent Liturgián történt meg, ekkor kapták meg a gyerekek szentelményeiket, az ikonjukat, keresztjüket, néhányan az elkészült csotkijukat, melyeket nem dekorációként, hanem az imaéletük fejlődését elősegítő kegytárgyként használnak majd a későbbiekben.

Szaplonczay Gergely parókus atya prédikációjában az aznapi evangéliumi szakaszok tanulságát összekötötte a táborban tapasztaltakkal, s ebből táplálkozott a híveknek szánt tanítás. Az evangéliumi vak ember történetéből a vakságot emelte ki. „Mi látunk-e? És azt látjuk-e, ami látnunk kell? Annyi élményben van részünk. A gyerekek látják a jót, örülnek a napsütésnek, az esőnek, a szélnek, mindennek, ami körülveszi őket, a nap minden szakában megtalálják, hogy minek tudnak örülni. Mi látjuk-e a jót? Tudunk-e örülni annak a teremtett valóságnak, ami minket körülvesz, amivel megajándékozott az Isten? Amikor két felnőtt beszélget, folyton a panaszkodás hagyja el a szájukat, tele vannak keserűséggel, bosszankodnak, olyan érzésem van, mintha vakok lennénk, mintha lenne bennünk egy műszer, ami arra lenne beállítva, hogy minél többet panaszkodjunk. Nem vesszük észre, hogy a világ, ami bennünket körülvesz, annyira csodálatos. A mi életünknek teljesen másról kell szólnia. Amikor imádkozunk, akkor meglátjuk, hogy mi a fontos.” – emelte ki parókus atya. „A megbocsátás egy olyan fontos eleme a kereszténységnek, mely megkülönböztet bennünket a nem hívő testvéreinktől.

A táborban a gyerekek kis apostolok voltak, megmutatták, hogy hogyan kell jónak lenni, hogyan kell megbocsátani. A csütörtöki napon volt egy incidens, amikor a fürdőben eltörte egy fürdőző gyerek az egyik hittanosunk vízipisztolyát. Így máris azt közvetítettük, amire hív bennünket a Jóisten, a megbocsátást. Mi vagyunk azok, akiknek világítanunk kell, amikor kimegyünk innen a templomból, mi adjuk át az örömhírt ebben a városban, mi hirdetjük Jézus Krisztus Evangéliumát, úgy, hogy mosolygunk, úgy hogy vidámak vagyunk, nem vagyunk vakok, és észrevesszük a teremtett világ szépségét. Felnőttként is maradjunk meg ennél a látásmódnál. Felnőttként is azt kell észrevennünk, hogy a világ minden pontján megtalálható az Isten. Ha Isten üzenetét közvetítjük, mi is boldogok lehetünk.” – fejezte be gondolatait Gergely atya.

A Szent Liturgia végén parókus atya megköszönte Hajdúnánás város polgármesterének, Szólláth Tibornak, hogy anyagi hozzájárulásával támogatta a tábor létrejöttét, amit segítsége nélkül nem lehetett volna megrendezni.

A tábor nem várt lelkesedésre talált, jövőre is van igény egy hasonló program megszervezésére, ezért bár rendhagyónak indult, hagyományteremtővé válhat, mert a gyerekeknek is igényük van arra, hogy megismerjék és elsajátítsák az értékteremtő gyökereinket tápláló liturgikus énekeinket, eszközeinket, ünnepeinket.