Egy éve szentelték fel őket: de mi történt azóta velük?

Egy éve szentelték fel őket: de mi történt azóta velük?

2020-05-26 10:57:25
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye/BSZI Fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye/magánarchívum/Idaházi Magdolna
Lelkipásztori
Hajdúdorogi Főegyházmegye
Troszt Máté, Kruppa Kirill, Elek Antal, Káplár Márton...csak pár név az elmúlt egy esztendőből, akik megkezdték a "szent kalandot"

Kocsis Fülöp érsek-metropolita tavaly nyáron több diakónust szentelt áldozópappá a Hajdúdorogi Főegyházmegyében. A jeles nap mindig nagy ünnep az egyháznak, a híveknek, a családnak. De mi történik ezután a fiatalemberrel, az ifjú pappal? Hogyan éli meg az utána következő időszakot? Mennyire érzi nehéznek ezt a csodálatos hivatást? Ennek jártunk most utána: az elmúlt egy év alatt hogyan változott meg az életük, mennyire találták meg az Útjukat… 

Korábban biztosan sok elképzelésetek volt arról, hogyan is kell(ene) majd papként szolgálni, milyen feladatokat fogtok végrehajtani, stb. Ehhez képest mi a valóság? Találkozott-e a kettő? 

Troszt Máté: A legfontosabbnak azt tartottam, s tartom most is, hogy ne az én elképzelésem legyen előtérben. Elsőnek az adott parókia életét és közösségét kell megismernem, s csak utána lehet konkrét feladatokról és tervekről beszélni. Elég csak abba belegondolnom, hogy a szórványban levő diakónusi szolgálati helyem, Pécs merőben más, mint Debrecen. Ami viszont közös: a személyes kapcsolatok. Arra kell mindent építeni. A pap életében úgy gondolom ez az egyik tartópillér, hogy megszólítható legyen. Nyilván emellett sok egyéb dolgot említhetnék még, de az elmúlt évek tapasztalata az volt, hogy ezt nem lehet "lespórolni". 

Káplár Márton: Igen, érdekes kérdés. Hirtelen a szertartás jut eszembe: sokan kisgyermek korunktól járunk ezekre a liturgiákra, mégis a „másik oldalról nézve” ez teljesen különböző. Ugyanez vonatkozik a munkánkra is. Kispapként egészen más elképzeléseim voltak egy hittanóra megtartásáról, vagy egy közösségi alkalom megszervezéséről. Azonban minden kezdet nehéz, és azt gondolom, hamar visszajelzik azt a hívek, ha szeretettel próbálunk tevékenykedni értük. Tökéletes senki nem lehet, de a szándékot, az irányt, amit képviselünk, azt látják és értékelik is.                                                                                             

Elek Antal: A szentelésem napján tudtam meg, hogy Fülöp érsek atya döntése alapján nem segédlelkészként, hanem szervezőlelkészként kell ellátnom a papi feladataimat Vas, ill. Zala megyében és Sopron vonzáskörzetében is. Az új feladathoz kellett igazítani mindent az életünkben. A szertartások helyszínei 80-130 km-es távolságokra helyezkednek el egymástól, amit csak jól megtervezett menetrenddel és az előre betervezett pihenőnapokkal lehet hosszútávon kivitelezni. Emellett szerettem volna, ha a közösség érzi: ez a sok utazás nem teher számomra, hanem szívesen viszem el hozzájuk az evangélium örömhírét. 

Hogyan fogadtak a közösség tagjai? Sikerült-e már összekovácsolódni? 

Elek Antal: A soproni közösség már egy jól összeszokott csapat volt, csak meg kellett tartani a bevált gyakorlatot. A zalai közösség pedig olyan tempót diktált, jó értelemben, olyan lelkesedéssel karoltak fel bármilyen kezdeményezést, hogy öröm volt nézni és ott lenni. Az egyes közösségekkel külön-külön és együtt is sikerült közösségi programokat, kirándulásokat, családi és lelki napokat megvalósítani, amelyekről mindig be is számoltunk a saját honlapunkon és az egyházmegyei honlapon is. 

Troszt Máté: Mindenképp pozitív élményekről beszélhetek. Nagyon jól esett, hogy már az első napokban, a költözésnél is sok segítséget kaptunk az egyházközség tagjaitól. Azóta is úgy érezzük, hogy a hívek szeretete vesz körül minket, s hála Istennek, ez nem csak rám vonatkozik, az előttem szolgálók is erről számoltak be. Az egyetlen nehézség, amivel küzdök, hogy az Attila téri közösség igen nagy létszámú, röpke szűk egy év alatt még nem tudtam megismerkedni mindenkivel, de talán ez az évek alatt orvosolható. 

Kruppa Kirill: Én egyszerre lettem segédlelkész, illetve a Szent Bazil Görögkatolikus Gimnázium hittanára és nevelő tanára. Sose gondoltam volna, hogy a régi iskolámban fogok szolgálni: kicsit furcsa helyzet, hogy egyszerre vagyok fegyelmi elöljáró és lelki fórum is. Emellett persze az egyházközség életébe is próbálok bekapcsolódni. Mindkét helyen sokat segítenek a munkatársak, hogy ezt a kettős beosztást sikerüljön jól megszervezni. Alapvetően a diákok és a tanár kollégák is jól fogadták, hogy most már, mint áldozópap vagyok közöttük. 

Miben látjátok a hivatásotok nehézségét? De ugyanakkor miért jó papnak lenni? 

Troszt Máté: Magam részéről nem szeretek rögtön a nehézségekkel indítani, inkább az örömtelibb, megerősítő részét szeretem hangsúlyozni, mert a hétköznapokban is inkább ez dominál. Nagyapám szavai jutnak gyakran eszembe, aki mindig úgy tekintett a papságra, mint egy "szent kalandra". Az utóbbi időszakban én is ezt tapasztaltam, hogy valóban felemelő érzés, hogy az embereknek - a szentségeken keresztül - magát az Istent adhatom.

Kruppa Kirill: Jól esik, ha egy diákkal, vagy egy hívővel sikerül egy mély lelki beszélgetést folytatni, vagy egy jó gyónás után, amikor azt mondják: sokat jelentett az illetőnek a segítségem, az nagyon jó érzéssel tud eltölteni. A legjobban viszont a szertartásokat kedvelem: nagyon sok erőt tud adni, amikor sikerül úgy megtartani akár az egyházközségben, akár a gimnáziumban egy Szent Liturgiát, hogy utána még pozitív visszajelzést is kapok. 

Elek Antal: A papi hivatást Jézus Krisztus hívására választottam, az Ő szolgálatába szegődtem. Az evangéliumokból és a szentek életéből lehetett tudni, hogy ez a Krisztus-követés emberpróbáló lesz. Valamikor kb. 27 évvel ezelőtt a Nyíregyházi Szemináriumban Barsi Balázs ferences atya tartott a kispapoknak nagy lelkigyakorlatot. Akkor ő elmondott egy példázatot, hogy hogyan kell nekünk a jó hivatást elképzelnünk. Azt mondta, hogy úgy kell szolgálnunk, mint a jó vadászkutya, amely szimatot fogott és űzi a vadat még akkor is, amikor már minden más vadászkutya abbahagyta, akkor is, amikor a vad űzése közben a bundáját felszaggatják a tüskés bokrok. Csak egy dologra koncentrál, és nem törődik a távolságokkal, az idővel, a nehézségekkel, a magánnyal. Előbb-utóbb mindegyik lemarad, feladja a harcot és csak azt az egy kitartó ebet követik…Természetesen jó papként egy vagy több közösséghez tartozni, de még jobb Krisztus szolgálatában állni. 

A feleségetek hogyan viszonyul a szolgálatotokhoz? 

Káplár Márton: Diakónusként Szegeden kezdtünk a feleségemmel, és egy év elteltével költöztünk Budapestre. Mindkét helyen nagy szeretettel és nyitottsággal fogadtak a közösségek. Ez különösen sokat jelent számomra, hiszen egy költözés mindig nehéz. Egy teljes időszakot kell lezárni az életünkben, az ottani munkát befejezni és a közösségtől elszakadni, míg ugyanezeket egy másik helyen elkezdeni. A feleségem sokat segít ezekben az időszakokban is, nagy támaszom.

Troszt Máté: Feleségem papcsaládból származik, így talán neki könnyebb volt ezt a "felállást" megszoknia, sőt inkább azt tapasztalom, hogy számára ez természetes – a szülei példáján keresztül. Sőt: a legnagyobb örömmel vette, hogy az ország túlsó felére kaptuk az első dispozíciónkat (Pécs), úgy, hogy még neki fél év tanulmányi időszak hátra volt Debrecenben. Azt tapasztaltam nála, hogy nem kezeli túl görcsösen a dolgokat, kell ehhez egyfajta könnyedség. Gondolok itt akár arra, hogy Pécs városát - hiába csak diakónusként voltam jelen, és csupán egy évet - nagyon megszerettük, nehezen engedtük el az ottani közösséget, mégsem volt benne/bennünk törés: a hívek szeretete eddig mindig megtalált minket. 

Kruppa Kirill: A feleségem egy igazi csoda. Vezeti a háztartást, neveli a pici fiunkat, és még engem is támogat. Már többször jelezte, hogy szívesen venné, ha több időt lennék otthon, de ennek ellenére nagyon megértő. 

Elek Antal: Kölcsönösen támogatjuk egymást a hivatásban, nem könnyű, ő is sokat dolgozik ügyeletes orvosként, a járványban is kölcsönösen támogattuk egymást.

Van-e az elmúlt egy évre konklúzió? 

Kruppa Kirill: A jelmondatom: „Elég neked az én kegyelmem…” úgy érzem konklúziónak tökéletes az elmúlt egy évre. Sokszor érzem, hogy nem férek bele a 24 órába, de ha Isten mellettem áll, akkor valahogy mindig sikerül végül is mindent megoldani. 

Elek Antal: Folytatni kell a küzdelmet, még nem vagyok a célnál! 

VEZETŐ HÍREK
2020.09.27. - Hangos kiegészítés a szertartási utasításhoz

Ikonosztázszentelés Gödöllőn

Nyár végi kamarakoncert a Leöveyben
 
AKTUÁLIS
"Szeretettel szolgáljatok egymásnak!"(Gal 5,13) - idén is 72 óra kompromisszumok nélkül
 
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
2020.09.27. - Hangos kiegészítés a szertartási utasításhoz

Ikonosztázszentelés Gödöllőn

Nyár végi kamarakoncert a Leöveyben
 
AKTUÁLIS
"Szeretettel szolgáljatok egymásnak!"(Gal 5,13) - idén is 72 óra kompromisszumok nélkül
 
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
"Szeretettel szolgáljatok egymásnak!"(Gal 5,13) - idén is...
 
2020.09.27. - Hangos kiegészítés a szertartási utasítá...
2020.09.27. - Hangos kiegészítés a szertartási utasítá... class=
 
Ikonosztázszentelés Gödöllőn
Ikonosztázszentelés Gödöllőn class=
 
Hódolat a Szent Szűz előtt - Nektaria Karantzi görög é...
Hódolat a Szent Szűz előtt - Nektaria Karantzi görög é... class=
 
Nyár végi kamarakoncert a Leöveyben
Nyár végi kamarakoncert a Leöveyben class=
 
Elmarad az országos cigánypasztorációs konferencia
Elmarad az országos cigánypasztorációs konferencia  class=