Együttműködés a kecskeméti és a ruszkikeresztúri görögkatolikusok között

Együttműködés a kecskeméti és a ruszkikeresztúri görögkatolikusok között

2016-12-13 09:28:16
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Kocsis Fülöp érsek
Nemzetközi
Kecskemét vezetése képviseletében Mák Kornél alpolgármester látta el kézjegyével a dokumentumot

Ünnepélyes keretek között írták alá és adták át december 10-én délelőtt a Kecskeméti Görögkatolikus Szervezőlelkészség és a Ruszkikeresztúri Görögkatolikus Egyházközség testvér-egyházközségi megállapodását. Kecskemét vezetése képviseletében Mák Kornél alpolgármester látta el kézjegyével a dokumentumot. 

A Zimay László utcai Görögkatolikus Kápolna és Közösségi Házban december 10-én látogatást tettek a szerbiai Ruski Krstur (Bácskeresztúr) görögkatolikus egyházközség tagjai, Djura Džudžar apostoli püspök exarcha és Malacko Mihajlo parókus vezetésével. Az ünnepségen a város vezetésének képviseletében jelen volt Mák Kornél alpolgármester, aki szintén ellátta kézjegyével a két település közötti testvér-egyházközségi megállapodást. Feczák László görögkatolikus szervezőlelkész elmondta: a szerbiai Ruszkikeresztúr (másik ismert nevén Bácskeresztúr) környékére Mária Terézia a felvidékről telepített be görögkatolikusokat.

Az ottani kegyhelyen történt látogatásuk során ismerkedtek meg a kecskemétiek a vajdasági görögkatolikusokkal. Feczák László hangsúlyozta: bár nem egy nyelvet beszélnek, de hagyományaik közösek, és azokat szeretnék minél szélesebb körben megismertetni, egymást rendszeresen meglátogatni, egymás hitét erősítve. A megállapodást jóváhagyta, és az ünnepségen részt vett Kocsis Fülöp, érsek-metropolita is. Feczák László kijelentette: Kecskemét vezetése is fontosnak tartja ezt az együttműködést, ezért írta az alá Mák Kornél alpolgármester is. 

hírös.hu

VEZETŐ HÍREK
A Gyermekklinika kis betegeinek gyűjtöttek ajándékot a Szent László gimisek

Elmélkedés Csodatévő Szent Miklós mírai püspök ünnepére

Bemutatkozik a Szent Lukács Görögkatolikus Integrált Gyermekrehabilitációs és Szociális Központ
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
A Gyermekklinika kis betegeinek gyűjtöttek ajándékot a S...
A Gyermekklinika kis betegeinek gyűjtöttek ajándékot a S...
 
Bemutatkozik a Szent Lukács Görögkatolikus Integrált Gye...
Bemutatkozik a Szent Lukács Görögkatolikus Integrált Gye...
 
Ülésezett a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia
Ülésezett a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia
 
Püspöki liturgiára várják a testvéreket Győrben
Püspöki liturgiára várják a testvéreket Győrben
 
"A béke közöttünk fog elkezdődni" – imatermet áldott...
 
Megyei nyelvi verseny Debrecenben: több mint 160 diák mér...
Megyei nyelvi verseny Debrecenben: több mint 160 diák mér...