Nyugdíjasok karácsonyi ünnepsége

Nyugdíjasok karácsonyi ünnepsége

2016-12-13 11:23:06
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Debrecen
Ünnep
Az eseménynek a Kölcsey Központ adott otthont

Az önkormányzat és az egyházak képviselői is köszöntötték december 12-én a Debreceni Nyugdíjas Egyesület tagjait a közelgő karácsony alkalmából. Az eseménynek a Kölcsey Központ adott otthont. Köszöntőt mondott Dr. Papp László, Debrecen polgármestere, Nagy Barna, az egyesület elnöke, Dr. Fekete Károly, református püspök, Kapin István, a Debreceni Görögkatolikus Parókia parókusa és Felföldi László, római katolikus általános helynök.

Az ünnepségen karácsonyi hangulatot teremtettek a Magyarhomorogi Általános Iskola tanulói, a Debreceni Református Kollégium és Gimnázium diákjai, köszöntővel készült a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola és Zeneiskola csellózenekara, Tóth Józsefné és Mezősi Leventéné verset szavalt és gyertyafénykeringőztek a Valcer Táncstúdió fiataljai. A Pikkdámák és az Őszidők Kórus szintén a karácsonyra hangolta az érdeklődőket.

VEZETŐ HÍREK
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „ügynökakták” nyilvánosságra hozatala kapcsán

Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén

Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közössége
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
 
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
 
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
 
FIFEL 4.0 – Hitben, közösségben, egymásra figyelve
FIFEL 4.0 – Hitben, közösségben, egymásra figyelve
 
Taizé Találkozó 2026 – várjuk a Hajdúdorogi Főegyhá...
Taizé Találkozó 2026 – várjuk a Hajdúdorogi Főegyhá...
 
Böjt és mértékletesség a Szentírásban és a keresztyÃ...
Böjt és mértékletesség a Szentírásban és a keresztyÃ...