Elfogadás és tudatos jelenlét a házasságban

Elfogadás és tudatos jelenlét a házasságban

2018-03-02 16:13:13
Szerző: Gajdos Viktória-Pintér József
Metropólia
Család
Gajdos Viktória és Pintér József beszámolója a Házasság Hete országos programsorozat egyik kecskeméti rendezvényéről.

2018. február 17-én a Házasság Hete alkalmából a Kecskeméti Görögkatolikus Szervezőlelkészség vendégei lehettünk a férjemmel, ahova nagy meglepetésünkre 13 házaspár és több érdeklődő is összegyűlt. Jó volt látni, hogy a parókus atya a feleségével együtt milyen lelkesen és odaadóan szervezi a csapatot és a kecskemétiek milyen nagy számban vettek részt a Házasság Hete programsorozatban. A délelőtti gondolatébresztő után mindannyiunkat finom meleg ebéd várt egy hangulatos vendéglőben, délután pedig a házaspárok és egyedül érkezők műhelymunkájára és Jakab Krisztián kánonjogász előadására és egyéni tanácsadására került sor.A délelőtti gondolatébresztőben a házasság értékeit és nehézségeit próbáltuk megvilágítani férjemmel, azokat a momentumokat, amelyek sarkalatos pillérei a kapcsolatnak.  A szerelem és boldogság iránti vágy, a másik boldoggá tételének szándéka csábít be bennünket a házasságba, de az elfogadás, a társunk megbecsülése, szeretete tart meg benne, amihez elengedhetetlen a tudatosság, kitartás és elköteleződés. A házasságok sikerének egyik kulcsa, a felek érzelmi reakciókészsége. Tudunk-e időben és megfelelően reagálni egymásra, el tudják-e érni egymást szükség esetén, tudunk-e bízni egymásban és kitartunk-e egymás mellett. Foglalkoztunk a házastársunk megerősítésének kérdésével is, ami azt jelenti, hogy amint korábban láttuk, felfedeztük egymás szépségét és vonzerejét, most a házasság előrehaladottabb szakaszában látnunk és érzékelnünk kell egymás jóságát és lelki erényeit, törekvéseit. A házastársunk jóságának a felfedezése gyengédségre indít bennünket, hogy még jobban becsüljük, értékeljük és szeressük őt, gyengeségei és botlásai ellenére.

A délutáni párkapcsolati műhelyben a házaspárok egymás szeretetnyelvét fedezték fel és a csoportban szép személyes megosztások születtek, mint ahogy azok csoportjában is, akik özvegyként, egyedülállóként vagy házastársuk nélkül tudtak részt venni a programon. A délután folyamán Jakab Krisztián kánonjogász tartott egy igen értékes és időszerű előadást a szentségi házasságról és a házasság rendezésének egyházi vonatkozásairól.Szépen egybecsengett a kánonjogász úr előadása a mi mondanivalónkkal is: a házastársak végső célja, egymás üdvösségre segítése, megszentelése. Ha Isten áldását kérjük a házasságunkra, Isten nem késlekedik: termékenységet, őszinteséget, megbocsájtást, szeretetet, az újrakezdés és egymásra találás újabb, mélyebb lehetőségét adja a kapcsolatban, azt a testi-lelki intimitást, amire vágyunk, hogy örömünket a maga felbecsülhetetlen jóságával kiteljesítse. 

VEZETŐ HÍREK
Légy „bet-man”! Országos görögkatolikus hit- és erkölcstan verseny 2025 – döntő

„Az Istenszülő kertjéből Mária házába” – úti beszámoló Efezusról a Görögkatolikus Múzeumban

Liturgikusének-verseny döntő: több mint 200 gyermek mutatta meg tudását
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Légy „bet-man”! Országos görögkatolikus hit- és erkölcstan verseny 2025 – döntő

„Az Istenszülő kertjéből Mária házába” – úti beszámoló Efezusról a Görögkatolikus Múzeumban

Liturgikusének-verseny döntő: több mint 200 gyermek mutatta meg tudását
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Légy „bet-man”! Országos görögkatolikus hit- és erk...
Légy „bet-man”! Országos görögkatolikus hit- és erk...
 
„Az Istenszülő kertjéből Mária házába” – úti b...
„Az Istenszülő kertjéből Mária házába” – úti b...
 
Liturgikusének-verseny döntő: több mint 200 gyermek muta...
Liturgikusének-verseny döntő: több mint 200 gyermek muta...
 
Szezonnyitó találkozóra készülnek a Görögkatolikus Mo...
Szezonnyitó találkozóra készülnek a Görögkatolikus Mo...
 
Építsük tovább görögkatolikus egyházunkat! – Tízé...
Építsük tovább görögkatolikus egyházunkat! – Tízé...
 
A Szent vonzásában – Puskás László-emlékkiállítás...
A Szent vonzásában – Puskás László-emlékkiállítás...