Elindult a fiatal felnőttek zarándoklata

Elindult a fiatal felnőttek zarándoklata

2018-07-20 12:42:12
Szerző: Miskolci Egyházmegye
Miskolci Egyházmegye
zarándoklat
Illés próféta ünnepének előestéjén, csütörtökön késő délután vecsernyével kezdődött el a 22+ gyalogos zarándoklat, Tokajból Máriapócsra.

Az idén másodszorra, egy feltöltődéssel teli, imádságos zarándokaltnak néznek elébe azok az útra kelő fiatalok „akik most igen mondtak az imádságra, a Jóistenre, időt szánva magukra és lelki életükre” - lelkesítette a 22+ egyik szervezője, Salai Szabolcs atya már a vecsernyére összegyűlt, az egyházmegyék minden irányából érkező több mint félszáz zarándokot.

„A hegyekbe emelem szemeimet, onnan várok segítséget” – a zarándokzsoltár szavait felidézve kezdte a tokaji hegy lábánál összegyűlt csapatnak mondott homíliáját Atanáz püspök a vecsernyén Az ünnepre készülve Szent Illés életének állomásait idézte fel a hallgatóságnak, utalva arra mélypontra, melyet a próféta is meg kellett éljen. Ebben a nehéz helyzetben olyan választ kapott Teremtőjétől, ami megerősítse lelkét, ami ismét a „hegy felé” indította, amelynek végén a próféta zarándoklata a Hóreb-hegyén, istenélményben csúcsosodott ki. Nekünk is szembe kell néznünk saját nehézségeinkkel, mélypontjainkkal, és el kell tudnunk fogadni Istentől a biztató igét, hogy „mi is följussunk a hegycsúcsra, (…) hogy találkozzunk mi is a Megváltó Istennel” – mondta a főpásztor. János evangéliumának szavai – mely egyben az idei zarándoklat jelmondata is - legyen a válasz kétségeinkben: „Én azért jöttem, hogy életük legyen és bőségben legyen. (Jn 10,10)

A vecsernye után a szálláshelyen, a Tokaji Gróf Széchenyi István Középiskolai Kollégiumban, még mielőtt nyugovóra tért volna a csapat, közös ismerkedésre, játékra és beszélgetésre, ráhangolódásra gyűltek össze Fedor András vezetésével.

A június 20-án reggel az ünnepi Szent Liturgia után a Nyírszőlőst veszik célba, Orosz Atanáz püspök vezetésével. A zarándokokhoz csatlakozni még itt is lehet. A tervek szerint 19 órára érnek a településre, a Buczkó Atanáz Lelkigyakorlatos Házban szállnak majd meg. Szombaton reggel nyolc órakor indulnak tovább Nyírpazony és Napkor érintésével Máriapócsra.

VEZETŐ HÍREK
Nagyszámú érdeklődő és jó hangulatú nyílt nap volt főiskolánkon

Az oltár elmozdíthatatlan, biztos pont – görögkatolikus templomot szenteltek Hajdúnánáson

A kinyilatkoztatás mint a leghitelesebb forrás - A Magyar Tudomány Ünnepe főiskolánkon
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Nagyszámú érdeklődő és jó hangulatú nyílt nap volt ...
Nagyszámú érdeklődő és jó hangulatú nyílt nap volt ...
 
Az oltár elmozdíthatatlan, biztos pont – görögkatoliku...
Az oltár elmozdíthatatlan, biztos pont – görögkatoliku...
 
A kinyilatkoztatás mint a leghitelesebb forrás - A Magyar ...
A kinyilatkoztatás mint a leghitelesebb forrás - A Magyar ...
 
A főszékesegyház felújításáról és a debreceni szakk...
A főszékesegyház felújításáról és a debreceni szakk...
 
Krisztussal a szívünkben szolgáljunk! – Szeretetszolgá...
Krisztussal a szívünkben szolgáljunk! – Szeretetszolgá...
 
Kocsis Fülöp metropolita látogatása Pocsajban
Kocsis Fülöp metropolita látogatása Pocsajban