Elmélkedés – az Istenszülő születése

Egy születés örömet hozott az egész világnak! Ma vágyunk egy ilyen örömre, hogy az egész világ is megtapasztalja. És nem feltétlenül a háborúra gondolok. Sokkal inkább emberi kapcsolataink mérgezik meg világunkat. Emberi módon látjuk és érzékeljük a másikat. Irigykedünk a másik tehetségére. Családon belüli harcok, árulások, mély barátságok megtagadása. Igen, ezek teszik békétlenné az életünket. A mindennapi örömeinket feladjuk a mulandó boldogságért, amely végül becsap minket. És ezzel hűtlenné válunk magunkhoz, és leginkább Istenünkhöz.

A mai ünnep mégis mást üzen. Örömet hozott és hirdetett az egész világnak – nekünk is. Mivel egy olyan valaki jött a világra, aki minden fájdalmunkat, sebzettségünket, elárultatásunkat magába fogja. Az Istenszülő születésével újra ezt az örömet élhetjük meg. De csakis akkor, ha az Egyházzal együtt lélegzünk, figyelünk arra, hogy mit rejt nekünk ez az ünnep.

Mária születésével valami különleges folyamat kezdődött el. Ezt a fajta folytonosságot Egyházunk megjeleníti ma is. Gondoljunk csak liturgikus életünkre: mennyivel másabb úgy részt venni az ünnepi Szent Liturgián, ha a vecsernyén és az utrenyén keresztül készülünk rá. Van egy alaphangja. Egyházunk liturgikus ideje is erre hív minket, hiszen ünnepről ünnepre élünk. Mária születése is éppen ezt a nagy folyamatot jeleníti meg, hiszen az üdvösségünk egyik mérföldköve tündöklik fel.

Az Istent megérteni nem lehet csak egy könyv vagy egy dogma alapján. Ahhoz fel kell tárni a részleteket, ahhoz mélyre kell ásnunk – de nem racionálisan, hanem lelkileg.

Az Istenszülő Szűz Mária olyan anya lesz már kisgyermek korában, aki azt a feladatot tölti be, hogy az Ige sátora legyen. Nagy Szent Bazil így fogalmaz ezzel kapcsolatban: „Ő a szent templom, akit a Szentlélek megszentelt, hogy benne lakjék a mindenek Ura.” Reménykeltő számunkra is, mivel sátorrá nemcsak az ő csodálatos szülése által válik, hanem minden kérésünket ily módon fogadja magába, forgatja és tárja Fia elé.

Szűz Mária születésnapja jellegzetes, hiszen végső soron nem önmagáról tanúskodik. Szinte lehet mondani, hogy hű későbbi önmagához: csendben, háttérben marad még a saját ünnepén is. Általában mi, emberek úgy vagyunk összerakva, hogy jól esik, ha legalább egyszer megemlékeznek rólunk, ha egyszer ránk figyelnek az évben, és tudunk önfeledtek lenni, középpontba kerülni. A mi égi Édesanyánk nem ilyen: már születésekor is rámutat arra, hogy az ő születésnapján nem ő a fontos, hanem a cél, amit hordoz magában – hogy megszülje majd Azt, aki megváltja az emberiséget. Ezáltal válik új Évává. „Mária születése nem önmagáért való esemény, hanem Krisztus születésének előképe. Az Egyház mindig úgy ünnepli őt, mint az isteni üdvösség tervének beteljesülését.” (Georges Florovsky)

Milyen jó Mária születésnapján arra is gondolni, hogy ezekben az ünnepekben mi is újjá tudunk válni, meg tudunk újulni – valahogy a mi születésnapunkká is válik. Így fogalmaz erről egy nagy teológus: „Az Egyházban minden Mária-ünnep egyben a világ újjászületésének ünnepe.” (Alexander Schmemann) Mária születése a liturgikus év elején arra mutat, hogy Isten az emberi történelmet átjárja kegyelmével. Az ünnepben az egész emberiség reménye és várakozása összpontosul.

Mikor az Athosz-hegyen jártam, volt szerencsém Szent Anna ereklyéjét és a Szűzanya övét érintenem. Ez a két érintés megerősített abban, hogy az Istenszülő hatalmas erővel bír – még nagyobbal, mint amit addig hittem. Másnap egy kegytárgyboltban jártam, ahol volt egy ikon, amelyen Szent Anna és a kis Szűz Mária voltak. Amint egymásra néznek és csodálják egymást. Nagyon megtetszett, és rögtön megvettem a feleségemnek. Úgy gondoltam, hogy két ilyen nőtől lehet tanulni: Szent Annától, aki vénségéig tűrte a megaláztatást, hogy nincs gyermeke, és végül meghallgatta az Úr; és ott van a kis Mária, aki születésével már elfogadta élete nagy hivatását! Feleségemnek ezekkel a szavakkal adtam át, és azóta is tőlük tanulunk.

Az Istenszülő születése mindannyiunknak megújulást ad és kér! Gondoljunk a mai ünnepen az Istenszülő szüleire is, Joákimra és Annára, akik kivártak, és talán amikor már-már feladták volna, Isten kegyelme meglátogatta őket. Nem számít kor, idő, hely – csak az Isten előtti igyekvésünk, nyitottságunk. Nézzünk a ma született kisdedre, a Szűzanyára, aki születésétől kezdve elfogadta élete hivatását, és ezáltal mi is megmenekültünk.
Ma megszületett Az, aki közbenjár, aki odaadó, aki cselekszik. Krisztusért, értünk és mindenkiért!
Ámen.