Elmélkedés: Mennybemenetel ünnepe

Ebben az ünnepben egy különleges kettős érzés támadhat bennünk. Hiszen ki örülhet annak, hogy egy olyan valaki, akire igazán felnézünk, aki felé rengeteg köszönettel és hálával tartozunk, elhagyja szeretteinek, barátainak az életét? Ugyanakkor pont ezen az érzésen keresztül érthetjük meg, hogy mindaz, amit tanultunk tőle, ami jó volt nekünk vele, ami rajta keresztül segítette az életünket, azt mi magunk hogyan tudjuk a befogadás után tovább vinni, tovább adni.

Mennybemenetel ünnepe a keresztény nagykorúság ünnepe. Az Úr Jézus beteljesítette az Atyától kapott feladatot. Megtestesült, tanított szavaival és tetteivel, példát adott az igaz áldozathozatalban és a szolgálatban, meghalt, s feltámadt mindannyiunkért. Tudta, hogy a tanítványok gyengék, hitükben még erősödniük kell. Hiába tanította őket a keresztáldozat előtt, neki feltámadása után is tanítványaival kellett maradni. Olyan ez, mint amikor egy kis gyermek, aki járni tanul, már megtette az első lépéseket, már szembesült vele, hogy mit jelent két lábon járni, de a szülő, aki mindent megmutatott, fogta a gyermeke kezeit, s azt lassacskán elengedi, még ott van a gyermek mögött, hogy lássa, biztosak lesznek-e azok lépések, amikor ő nem tud ott lenni minden egyes lépésnél. Az Úr Jézus mennybemenetel ünnepében pont ezt a szabadságot és önállóság lehetőségét ajándékozza nekünk. Ez nem azt jelenti, hogy nem szereti tanítványait. Pont ellenkezőleg. Így szeret csak igazán. Az Isten egyik legnagyobb ajándékát köszönhetjük meg a mai napon: a szabad akaratot, amellyel eldönthetjük, merre tesszük a lépteinket. Persze ez felelősség. Hiszen senki sem akar elesni, senki sem akar rossz útra tévedni.

Szüleink, keresztszüleink megtették értünk és velünk az első lépéseket, amikor elvittek bennünket a templomba megkeresztelni. Nekem mindig megható az a pillanat, amikor egy keresztelőn a Hitvallást elimádkozva az ambon elé érkezünk, s ott a pap azt imádkozza, hogy „áldott az Isten, aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, s az igazság ismeretére jusson!” Ezekben a szavakban benne van az Isten minden embert önmagához hívó szeretete, s hogy azok a lépések, amelyek következnek itt a földön a keresztény életben, az olyan közeledést, olyan ismeretszerzést adjanak, amelynek köszönhetően kialakulhat egy olyan szoros Isten kapcsolat, amelyben megérezzük ezt a szabadságot, hogy mindenféle külső kényszer, befolyás és hátsó szándék nélkül, magáért az üdvösségért és az Istennel való színről színre való látásért tesszük ezeket a lépéseket önállóan.

A mai napon ennek a lehetőségét ajándékozza nekünk az Úr Jézus. Egyszer egy barátom mesélte, hogy egy igen befolyásos emberrel beszélgetett, aki hosszú szabadságra ment el az egyik nyáron. Ez a barátom megkérdezte tőle, hogy hogyan tud így jó vezető lenni, ha nincs ott olyan sokáig? A válasz megrendítő volt: „Én akkor vagyok jó vezető, ha a távollétemben is jól működik minden!"

Az Úr Jézus továbbra is segíti az életünket. Csak máshogy. Hiszen a gyermek sem felejti el, hogyan indult el, hogy tette meg az első lépéseket, ki fogta a kezét, ki figyelt rá óvó tekintettel az első önálló lépéseknél. Boldogok lehetünk, ha van kire gondolnunk, ha tudunk erőt meríteni a szép emlékekből, azokból az áldozathozatalokból, amelyeket értünk hoztak meg. A mai keresztény ember egyik legnagyobb feladata, hogy olyan biztos dolgokkal töltse meg a jövő nemzedék életét, hogy tudják, akkor sincsenek egyedül, amikor azt érzik, hogy egyedül maradtak. A szentségi élet gyakorlásán keresztül, az Ige befogadásán keresztül alapozhatjuk meg azt a jövőt, amely elvezet bennünket az igazság ismeretére, ezen keresztül a Mennyek országába, amelynek köztünk kell megvalósulni már itt e földön. A mai nappal ennek a lehetőségét élhetjük meg mi is. Tehetünk örömmel a boldogságért, az igaz, békés életért.

Egy szülő legnagyobb öröme, ha látja, a gyermekei élete jó úton halad, ha érzi, boldogok, akiket az Istentől kapott. Aztán valami megfordul. Egy idővel a gyermek is így kezd tekint a szülőre. Ahogy ők a mi első, úgy mi az ő utolsó földi lépéseket segíthessük az örök élet felé. A szeretet és őszinte segítség által minden lépés könnyebbé válik. A gondoskodó szeretet ezt diktálja a szívünkbe. A keresztény nagykorúság ezt is örömteli feladatként adja nekünk. Ahogy az Úr Jézus édesanyját, Máriát és a szeretett tanítványt Kölcsönösen egymásra bízza, úgy bennünket is egymásra bíz. Hiszen azt mondja az Úr: „Maradjatok meg szeretetemben”! Az életünk csak akkor marad meg a földi életen túl az örök életre, ha szüntelenül azon fáradozunk, hogy teljesítjük ezt a parancsolatot!

S a legszebb ajándék, hogy ennek megvalósításában valóban velünk marad az Isten. Megígérte a vigasztaló lelket, a Szentlelket, Akire még várakozunk. Aki vezeti az életünket, erőt és lelkesedést, ösztönzést és kitartást és igaz vágyakat ad a szívünkbe!

Ezért legyen bennünk a mai napon egy mély és őszinte elhatározás, hogy az Úr Jézus, aki ma elmegy tőlünk, aki helyet készít nekünk a mennyben, mi ragaszkodunk ehhez a nekünk készített ajándékhoz, s meg is tesszük ehhez a szükséges, olykor fáradtságos, de mégis csak örömteli lépteket!