Nekem nagyon tetszik Bruno Ferrero: A kék kő című története. Ha valahol elmesélem, nem csak arra kell figyelnem, hogy hogyan is bontakozik ki a történet, hanem arra is, hogy ne hatódjak meg túlzottan.
Így történt ez idén is, a szolnoki városi adventi gyertyagyújtáson, ahol a Szent Tamásos gyerekek csodálatos műsorukkal érzelmileg meg is alapozták a mondandómat. Úgy gondoltam kicsit a mai kor hallgatóságához alakítom a történetet, így nálam nem nyakéket vásárolt a kislány a nővérének - aki édesanyjuk halála óta ki sem látszik a család ellátása körüli feladatokból - hanem egy ékkövekkel díszített arany okosórát. A ma emberének – főként gyermekének - talán könnyebb ezt gondolatban beáraznia, mint egy türkizkék nyakéket. Az eladó döbbent kérdésére, hogy hogyan is szeretne fizetni a kislány, ezúttal előkerült a színpadon egy műanyag joghurtos vödör, tele „kincsekkel”. Volt abban papír ötszázas és némi apró is, magyar válogatott focis kártya, Mancsőrjáratos cukorka-adagoló, Peppa malacos hűtőmágnes, dobozról kivágott, s így megmentett dínó, csillogós csomagolópapír, színes toll, kizárólag a doktor nénitől beszerezhető gyógyszerreklámos matrica… és még sorolhatnám a sok-sok kincset! S ahogy ebben a történetben az lenni szokott, most is jött a megdöbbentő fordulat: az eladó - aki egyben a tulajdonos is - odaadja a méregdrága okosórát ezekért a gyermeki kincsekért. Kis idő elteltével belépett a boltba a kissé zavarodott nővér, hiszen nemrég állított haza a húga egy olyan órával, amit ő soha nem engedhetne meg magának.
-Valami félreértés történt, a kishúgom ezt az órát nem fizethette ki! – hitetlenkedett a nővér.
-De kifizette! – szólt rendíthetetlenül az eladó. A legmagasabb árat fizette, amit csak fizethet valaki: …mindenét odaadta, amije csak volt.
A szemekből kiolvasható volt, hogy az üzenet megérkezett a szívekbe is. Krisztus születésének ünnepe egy újfajta látásra hív minket. Lássunk úgy, mint ez az eladó a történetben! Lássuk meg és higgyük el, hogy igenis megéri odaadni az ékköves aranyórát a temérdek kincsért, a „Mindenért”, amit egy önzetlen gyermekszív képes odaadni. Lássuk meg akár csak a legegyszerűbb gyermeki ajándékban, egy rajzban azt, ami valójában mögötte van.
De hiszen Isten is így lát! De hiszen Isten is így tesz! Mindenét odaadja, amije csak van. Őt nem kell ajándékkal kiengesztelni, ahogyan azt sokan, sokáig gondolták. Ő ad először ajándékot, amit elfogadhatunk, akit befogadhatunk.
„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy mindaz, aki őbenne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”
(Jn 3,16)
…és azt mondja rendíthetetlenül: Megéri!