Elmélkedés – Úrszínváltozás ünnepe

Milyen felemelő érzés, amikor megérint az Isten! Milyen csodálatos az, amikor megnyugszunk Isten jelenlétében. Felbecsülhetetlen ajándék, amikor le tudunk tenni minden földi gondot, és egyszerűen csak együtt létezünk az Úrral. Minden bizonnyal ilyen és ehhez hasonló érzések foghatták el Péter apostolt is, amikor ezt mondta: „Uram, jó nekünk itt lenni”. (Mt 17,4)

A három apostol tudta, hogy egy nem mindennapi esemény részesei, olyat láttak és hallottak, ami nem adatott meg az összes tanítványnak. Jézus tehát kiválasztotta Pétert, Jakabot és Jánost, hogy az alkalmas időben tanúságot tegyenek tekintélyükkel, életükkel és evangéliumukkal.

„Uram, jó nekünk itt lenni”. (Mt 17,4) – mondta Péter, mikor megtapasztalta, hogy milyen a mindenható Isten jelenétében létezni. Fent a Tábor-hegyen, a külvilágtól elszigetelve a három apostol, mintegy a térből és időből kiszakadva találkozik az Ószövetség két nagy alakjával, Mózessel és Illéssel. Ez a találkozás és Krisztus csodálatos jelenléte megerősíti bennük, hogy Jézus az, akire várnak, akire vár a zsidóság, az egész világ. Mózes és Illés nemcsak az Üdvözítő személyét erősíti meg, hanem az Ó- és Újszövetség folytonos kapcsolatát.

Mózes volt a szabadító, aki kivezette a választott népet a fizikai rabságból, akin keresztül Isten törvényt adott a népnek. Illés a próféta, aki visszavezeti a népet a lelki hűséghez, az Istenhez való megtéréshez. Jézus pedig az ő küldetésüket teszi teljessé az Újszövetségben, hiszen Krisztus megszabadít a bűn rabságából, végleg kibékít Istennel, minden embert meghív az örök életre és elvezet az üdvösséghez. Tehát az Üdvözítő nem egy újabb Mózes vagy Illés, hanem Ő az Isten Fia, hiszen magában hordozza egy időben és személyben az üdvtörténet lépcsőit: szabadulás, megtérés, üdvösség – mert Ő maga az Út, az Igazság és az Élet (Jn 14,6).

Mindez az ikonográfiában is megjelenik. Az Úrszínváltozás ikonon Krisztus körül látható az úgynevezett mandorla, ami mandula alakú dicsfényt jelent. Ha a mandorla ívét tovább rajzolnánk, akkor két egymásba fonódó kör bontakozna ki, melyeknek a középpontjában Mózest, vagyis a szabadítót és a törvényt találjuk, valamint a prófétákat képviselő Illést, aki megtérésre vezet. A két kör mandula alakú közös részében Krisztus helyezkedik el, aki egy személyben mindent beteljesít. (Vö. Mt 5,17) Mindezt az Atya szózata is megerősíti: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik, őt hallgassátok!” (Mt 17,5)

Gyerekként sokszor eljátszottam azzal a gondolattal, hogy vajon milyen lehetett látni a Vörös-tenger kettéválását, a felhő- és tűzoszlopot, Illés diadalát Baál papjain, Jézus csodáit vagy akár az Úrszínváltozást. Néha még az irigység is elfogott, hogy milyen jó volt azoknak az embereknek, akik ezt személyesen megélhették, így pedig akaratlanul is felmerült az a kérdés: velem miért nem történik ilyen, én miért nem lehetek egy ilyen csoda részese? Nővéremmel egy bibliai rajzfilmben láttuk, hogy Istent felhők közül kitörő fénysugárként jelenítették meg, amikor csoda történt vagy valakihez beszélt. Esős időben, amikor a távolban kisütött a Nap és megjelent a fénysugár, akkor mindig csalódottak voltunk, hogy nem velünk beszélget az Úr.

Olyan nagyon szerettem volna, hogy valamilyen rendkívüli csoda történjen velem, hogy közben észre sem vettem a mindennapi csodákat. Elfelejtettem rácsodálkozni a teremtett világ szépségére, elfelejtettem hálásnak lenni az életemért, a családomért, az Isten gondviseléséért. Felnőve már azon dolgozom, hogy észre vegyem az apró csodákat, örömöket.

Nincs csoda az Isten jelenléte nélkül. Az Ő jelenléte nem csupán a Tábor-hegyen, nem csak a különleges pillanatokban tapasztalható meg, mint Péter, Jakab és János esetében. Isten jelen van ma is a Szent Liturgiában, a szentségekben, a közös imádságban és a családi élet apró szeretetgesztusaiban. Ahogyan Mózes vezette a népet a szabadulás útján, Illés pedig a megtérésre hívta őket, úgy vezet ma is minket Krisztus az üdvösség felé a hétköznapi életünkben.

Gyermekkoromban csodákra vártam, felhőn áttörő fényre, mennyei hangra. Ma már tudom, hogy Isten sokkal finomabban, de nem kevésbé valóságosan van jelen. Minden egyes napban ott van az a mandorla, amelyben a törvény, a próféták és az Üdvözítő találkoznak, amelynek közepén ott ragyog Krisztus. Ő az, aki ma is szól hozzánk: az evangéliumban, a felebarátaink szavában, a csendben, ahol végre félre tehetjük földi gondjainkat.

Ha nyitott szívvel élünk, ha újra meg újra felismerjük Isten jelenlétét, akkor bennünk is megszülethet az a felismerés, amit Péter apostol mondott a hegyen: „Uram, jó nekünk itt lenni”. (Mt 17,4)