Vámospércsen nyit újabb szociális- és adományboltot a Hajdúdorogi Főegyházmegyei Karitász

Vámospércsen nyit újabb szociális- és adományboltot a Hajdúdorogi Főegyházmegyei Karitász

2025-07-28 15:47:13
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Szociális
Karitász
Hajdúdorogi Főegyházmegye
Idén márciusban nyitotta meg adományboltját Debrecenben a Hajdúdorogi Főegyházmegye, augusztus 5-től pedig az eddig raktárként használt vámospércsi egység is várja a leendő vásárlókat.

Ahogy arról korábban is írtunk, 2024 februárjában a Svédországban működő Höganäs International Aid nonprofit egyesület vezetője azzal a szándékkal kereste meg a Hajdúdorogi Főegyházmegyét, hogy egyházunk rendszeres adományozója kíván lenni. A Svédországból érkező adományok, köztük ruhaneműk, lábbelik, háztartási eszközök és bútorok akkor és azóta is egy Vámospércsen erre a célra vásárolt raktárba kerültek.

Márciusban ezekkel az adományokkal töltötte fel polcait Debrecenben a Petőfi tér 7/A szám alatt nyílt Gondoskodó Szeretet Szociális- és Adománybolt. Bár az üzletben minden négyzetmétert hasznosítottak, a nagyobb méretű adományok sajnos itt nem fértek el. A hamarosan nyíló üzletben viszont már bútorok, lakberendezési tárgyak, világítástechnikai eszközök, műszaki és elektronikai cikkek, sporteszközök és sportruházat, játékok, babakocsik, hordozók, gyerekülések között is válogathatnak a vásárlók, vagyis szinte mindent megtalálnak, ami egy család számára szükséges. Természetesen itt is elérhetőek lesznek férfi, női és gyerek ruhaneműk, cipők, kiegészítők. Boltnyitás: augusztus 5. 

Második adományboltunk címe: Vámospércs, Nagy utca 34.

Nyitva tartás:

Kedd, csütörtök: 9:00–18:00

Szombat: 09:00–13:00

VEZETŐ HÍREK
Élményekkel teli időszak a szolnoki Szent Tamásban

Helyére került az Attila téri főszékesegyház új oltára

Tanulmányi nap Rómában
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Élményekkel teli időszak a szolnoki Szent Tamásban

Helyére került az Attila téri főszékesegyház új oltára

Tanulmányi nap Rómában
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Élményekkel teli időszak a szolnoki Szent Tamásban
Élményekkel teli időszak a szolnoki Szent Tamásban
 
Helyére került az Attila téri főszékesegyház új oltá...
Helyére került az Attila téri főszékesegyház új oltá...
 
Tanulmányi nap Rómában
Tanulmányi nap Rómában
 
Hivatások napja és búzaszentelés Nyíracsádon
Hivatások napja és búzaszentelés Nyíracsádon
 
Szent Damján Tábor 2026 – segítőnek még jelentkezhets...
Szent Damján Tábor 2026 – segítőnek még jelentkezhets...
 
Teremts bennem rendet! – Egy templom üzenete
Teremts bennem rendet! – Egy templom üzenete