Emlékzarándoklat Hajdúdorogról Máriapócsra

Emlékzarándoklat Hajdúdorogról Máriapócsra

2021-02-11 10:30:06
Szerző: és fotó: Orosz Rita / Máriapócsi Nemzeti Kegyhely
Máriapócs
zarándoklat
Február 7-én és szeptember 5-én, a kegykép elvitelének, illetve visszahozatalának emléknapját tartják nemzeti kegyhelyünkön. Több, mint egy évtizede már, hogy a máriapócsi bazilika felújítása idejére az Istenszülő-ikon Hajdúdorogra "költözött". Azóta évente két alkalommal emlékzarándoklatot szerveznek ezekre a napokra. Vasárnap is voltak jónéhányan, akik vállalták az 50 km-es gyaloglást.

A hajnali hideg szelet leszámítva remek időjárási körülmények között zajlott a zarándoklat. Ezúttal a nehezítő tényező a maszk viselése, és a „követési távolság” betartása volt. Járvány előtt lehetőség nyílt arra, hogy a pihenőknél a helyi közösségekkel találkozzanak a zarándokok. Fájdalmas, hogy most erről is le kellett mondani.

Mégis: felülírta a nehézségeket és a hiányérzetet Ivancsó Sándor atya lelkivezetése, aki induláskor, és útközben többször tartott elmélkedést, kicsit visszautalva az elmúlt vasárnapok evangéliumi szakaszaira, és hangsúlyozva, hogy „az Istenszülő, akihez igyekszünk, mindig az irgalmas Istenre mutat.”

A lelki feltöltődést segítette, hogy Újfehértón éppen az utrenye imádságába kapcsolódhattak be az érkezők, hogy ezúttal egy szakaszon Urgyán Antal atya is a zarándokokkal tartott és velük elmélkedett, s hogy a kállósemjéni templomba lépve gyönyörű kóruséneklés fogadta az addigra már igen elfáradt embereket. Fáradtságukat enyhítette a Nagykállóban elköltött ebéd, s itt tolmácsolom a zarándokok hálás köszönetét mindazoknak, akik erre anyagiakat áldoztak, akik ezt a gumikesztyű kényelmetlenségével, a helyszínnel és annak fertőtlenítésével biztosították. Nem magától értetődő, hogy a jelenlegi vírusos helyzetben ilyen szolgálatot vállalnak emberek…

Kimondottan jól esett a zarándokoknak, hogy a kegytemplomban az ő kedvükért egy órával később kezdődött az esti Szent Liturgia. Ezúton is köszönjük a helyiek türelmét, megértését.

A zarándokok között voltak olyanok, akik rendszeres résztvevői ennek az emlékzarándoklatnak, olyanok is, akik néhányszor már voltak, de olyanok is, akik most először ajánlották föl imádságként ezt az erőfeszítésüket az Úrnak.

Legyen mindannyiukon a Szentháromságban élő egy Isten bőséges áldása! 

(Forrás: Máriapócs Nemzeti Kegyhely Facebook-oldala)

VEZETŐ HÍREK
Húsz év, huszonkét gyermek – beszélgetés Zsákainé Tanka Erika nevelőszülővel

7 vállalás a tisztább közéletért - a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének nagyböjti felhívása

Egy csendesebb időszak kapujában - böjtre hangolás
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Húsz év, huszonkét gyermek – beszélgetés Zsákainé T...
Húsz év, huszonkét gyermek – beszélgetés Zsákainé T...
 
7 vállalás a tisztább közéletért - a Keresztény Ért...
7 vállalás a tisztább közéletért - a Keresztény Ért...
 
A debreceni bombamerénylet áldozataira emlékeztünk
A debreceni bombamerénylet áldozataira emlékeztünk
 
Hazaváró szeretet – Fülöp metropolita üzenete nagybö...
Hazaváró szeretet – Fülöp metropolita üzenete nagybö...
 
Közös ima, közös remény – Imaest a békéért
Közös ima, közös remény – Imaest a békéért
 
„A toll nemcsak ír – utat tör a léleknek” – szép...
„A toll nemcsak ír – utat tör a léleknek” – szép...