Énekeljetek a mi Istenünknek, énekeljetek! (Zsolt 46)

A szombati előadásokat Fülöp metropolita atya és Királyné Kocsis Magdolna tartották. A sztihirák előverseit vettük át, de előtte érthető áttekintést kaptunk a liturgikus zenei világunk különböző műfajairól, hogy jól láthassuk, ebben a zenei rendszerben hol helyezkednek el az előversekként énekelt zsoltársorok. A tanítás egyik kiemelt eleme volt, hogy nem helyes a szertartáson kottából énekelni az előverseket. Ez megköti az éneklő figyelmét, nem tud magabiztosan ráhagyatkozni a megszerzett saját ismeretekre.

Ezért már a tanuláskor is ezt követtük, nem kottát kaptunk a kezünkbe, hanem szövegeket, amelyeket megtanultunk úgy feldolgozni, hogy maga a szövegkép legyen segítségünkre az énekléskor. A nem kottához kötött éneklés másik nagy előnye, hogy könnyebben érvényesülhet az un. parlando énekmód, amikor a szöveg ritmusához kötjük a dallamot, nem pedig fordítva – amely sok gyakorlott kántornál is mindmáig érzékelhető.

Az elméleti tudáson túl gyakorlatot is szerezhettünk, hiszen péntek esti vecsernyétől a vasárnapi Szent Liturgiáig ez a kis csapat kapta meg a kántorizálás lehetőségét a kegytemplomban, mindenkinek helyet és szerepet adva ebben a szolgálatban.

Átvettük még a Babilon folyóvizei mellett ének különleges, már erősen böjtre hangoló dallamait. Közben megtudtuk, hogyan illeszkedik ez a 136. zsoltár a vasárnapi kathizmák rendjébe, illetve miért alkalmas ezen a három vasárnapon éppen ezt az ígéret földje és a templom utáni vágyakozást kifejező szöveget énekelni. Ismétlésképpen pedig még a Szent Bazil Liturgia dallamait is átvettük. Mindez nagy segítséget jelent a böjtre való készülődésünkben.

Az esti zsolozsmában lelki tanítást is kaptunk, hogyan legyünk jelen – lehetőleg teljes figyelemmel – minden szertartáson, amelyre nem is csupán az értelmünket, hanem sokkal inkább a szívünket kell használnunk. Igyekeztünk ezt is gyakorolni a szépen énekelt zsolozsmákon, s különösen is a vasárnapi püspöki Liturgián.

A püspöki homília rávilágított a vámos és farizeus valamint az irgalmas atya két testvére közötti párhuzamra. Mindkettő példának fontos tanulsága, hogy csak a bűnbánat útján juthatunk az Atyához.

A lelki és szakmai tanítások, az énekek, imádságok mind jelentős mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy kántorként is jól fölkészüljünk a szent negyven nap ünneplésére. Köszönjük a szervezőknek.