Üzenet Valentin nap előtt és után

Üzenet Valentin nap előtt és után

2022-02-14 18:36:54
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Ünnep
Ezekben a napokban Jézus Krisztus, a világ világosságának sugarai, elsősorban a vértanú Bálint püspök életén, szolgálatán keresztül világítják meg nekünk a szerelem keskeny útját. Hullámzó forrását, morajló kútját.

Első sorban Bálint püspök hitben való erősségén keresztül, de 2015 február 15-e óta, hét éve már más testvéreink vértanúsága által is.

Igen, ők azok a férfiak a tenger partján. Lángruhában. Világítva a mögöttük tornyosuló sötétség árnyékában.

Huszonegy mártírunk. Homokban térdeltek, együtt a hullámarcú végtelen előtt. Hiszem, hogy láthatták, hogy az „Úr ismerete úgy betölti a földet, mint ahogy vizek betöltik a tengert."(Iz 11,9)

Némelyikük arcán láthattuk mi is tükröződni a titkot. Élő arcokat láttunk, már rég a járvány előtt arc-vesztőhellyé lett világunkban.

Ti a halálra az életetekkel, az Élettel, egyetlen szóval, a Szóval válaszoltatok:

JÉZUS!

Az Élet kérdésére – „Kit küldjek el? Ki megy el nekünk?” (Iz 6,8) – végső választ adtatok.

Utat mutattok a Krisztust szolgálattal követni akarónak és minden Őt üldözőnek is.

Napjainkban már minden hetedik keresztényt súlyosan érinti a Jézus Krisztushoz tartozás miatti üldöztetés veszélye. Az egyetlen Megváltóhoz való hűség és szerelem igája ma is egyszerre könnyű és ugyanakkor súlyos teher, de ma egyre több Cirenei Simonra van szükség.

Minden hetedik testvérem. Én ki vagyok? Benne vagyok a hétben? Mit teszek ha meghallom keresztényként, magyarként: „A hetedik te magad légy!” (József Attila)

Huszonegyen. Ti mind üldözöttek. Mind a háromszor heten. És te hetedik, te ghánai testvérem a húsz kopt keresztény ölelésében, így lettél te is keresztény a vérkeresztség által. „A hetedik te magad légy...”

Mi késztethetett arra, hogy te is rálépj a vízre? Milyen tanúságot láthattál az igaz Istenről, az Isten iránti hűségről a fogságban is társaid között?

"...örökké születik a bárány, de kés-fényben vérzik örökké…" (Nagy László)

Hiszem, hogy nemcsak a beteljesült, de a beteljesülésre váró szerelemről is üzentek.

Késsel a torkotokon, Jézus nevével az ajkatokon léptetek át a túlsó partra.

És az Ő nevére a fogvatartott után a fogvatartó térde is meghajolt.

Akkor, ott a hátatokra tiport, de eljön az idő, és kell, hogy kérjem,

Jézus nevére hajoljon meg minden testvéremé, ne csak az én térdem.

Ti a fogságban már nem tudtátok szavakkal, levéllel, sms-el, egy szál virággal, forró öleléssel, apró áldozattal, ajándékkal elmondani a hitveseiteknek, családotoknak, hogy mennyire szeretitek őket.

„Nem mondhattátok el senkinek, elmondtátok hát mindenkinek.”(József Attila)

Így mondtátok el a legszentebb áldozattal, hogy szerettek, szerelmes szeretettel.

Üzenetetek az igaz szerelem pecsétje. Világító torony a tengerben.

Én ma még elmondhatom...

A mai idők kapcsán olvasható, hogy ha a keresztényüldözés egy tó lenne, akkor a tavalyihoz képest egyszerre mélyebbé és szélesebbé válna.” – (Michel Varton)."

Mára tengerré lett valóban.

Mártírjaink, ti az utolsó pillantásotokkal a tengert láttátok. Utolsó szavatok a tenger felé szállt. A víz felszíne messzire viszi a hangot. Legyen az egy kiáltás, legyen az egy robbanás hangja.

Messzire jutott ki tudja hányszor kerülte meg a földet, de házamban, hazánkban erős visszhangot keltett. Mert medence létünk egyszerre forrás és egyszerre küldetés.

Keresztényként, magyarként bennem hangzik-e még a Szó, az Ige? Mert testvéreim a hangotok a túlpartról elért ide és válaszolt a magyar nemzet sorsában sűrűsödő és abban feltörő, de minden népet érintő létkérdésre:

„Ki viszi át fogában tartva, a Szerelmet a túlsó partra?” (Nagy László)

Ti átvittétek testvéreim. Át az omló szirtek, dermedt szívek fövenyéről a túlsó partra. Ti is a szerelemről beszéltek nekünk. Elénk élitek azt. Valentin napjához közel, és azután a vérig és az azon túl tartó örök Szerelemről zengtek.

Meg akarom fogni, a túlsó partról átérő munkás kezetek. Kérem, hogy Jézussal együtt értünk is dolgozzatok, értünk is könyörögjetek!


Szilvási Zalán

 

VEZETŐ HÍREK
Az Istenszülő elszenderülése

Célba ért a 20. ifjúsági gyalogos zarándoklat

Lelki nappal folytatódott az ifjúsági gyalogos zarándoklat
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Az Istenszülő elszenderülése

Célba ért a 20. ifjúsági gyalogos zarándoklat

Lelki nappal folytatódott az ifjúsági gyalogos zarándoklat
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Célba ért a 20. ifjúsági gyalogos zarándoklat
Célba ért a 20. ifjúsági gyalogos zarándoklat
 
Állásajánlat - szakács munkakör betöltésére
Állásajánlat - szakács munkakör betöltésére
 
Megjelent a Görögkatolikus Szemle augusztusi száma
Megjelent a Görögkatolikus Szemle augusztusi száma
 
Lelki nappal folytatódott az ifjúsági gyalogos zarándokl...
Lelki nappal folytatódott az ifjúsági gyalogos zarándokl...
 
A huszadik ifjúsági gyalogos zarándoklat 3. napja
A huszadik ifjúsági gyalogos zarándoklat 3. napja
 
A 20. ifjúsági gyalogos zarándoklat 4. napja
A 20. ifjúsági gyalogos zarándoklat 4. napja