Eucharisztia és liturgia a modern ortodox gondolkodásban

Eucharisztia és liturgia a modern ortodox gondolkodásban

2021-11-20 16:09:11
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Budapest
Keleti teológia, bizánci lelkiség képzés
A Magyar Orthodox Egyházmegyéhez tartozó miskolci Szent Háromság Egyházközségben szolgáló Tatárka Kirill atya lesz a következő előadó a Keleti teológia, bizánci lelkiség képzésen.

Eredetileg november 25-én, csütörtökön tartotta volna meg Tatárka Kirill atya előadását, nem várt esemény miatt azonban ezen a héten fejti ki összefoglalását arról, hogy az Eucharisztia és liturgia miként jelenik meg a modern ortodox gondolkodásban. A képzés második éve két témakör köré szerveződött: az első szemeszterben a keleti liturgiával, liturgikus teológiával és liturgikus lelkiséggel foglalkozó előadásokat hallhattunk, ezek sorát gazdagítja majd a tehát december 2-án, csütörtökön elhangzó gondolatok is. 

Akik személyesen szeretnének részt venni az előadáson, kérjük regisztráljanak a következő címen: keleti.teologia@szentatanaz.hu.

A 18 órakor kezdődő előadást ezúttal is élőben közvetíti a Görögkatolikus Médiaközpont youtube-csatornáján, mely IDE kattintva érhető el.

Megtisztelő érdeklődésükre továbbra is számítunk!

***

Tatárka Kirill c. esperes. 1973-ban született Vácott. Általános iskolai tanulmányait szülővárosában és a Szovjetunióban végezte. 1992-ben érettségizett a budapesti Kőrösi Csoma Sándor Magyar-Orosz Két Tanítási Nyelvű Gimnáziumban. Felsőfokú - orosz nyelvi és irodalmi - tanulmányokat folytatott 1996-2001 között a Pécsi Tudományegyetem Szláv Filológiai Tanszékén. 1997-ben Szentpétervárott vette fel a keresztség szentségét. Teológiai tanulmányokat folytatott a Moszkvai Teológiai Szemináriumban illetve az Ungvári Szent Cirill és Metód Teológiai Akadémián. 2003-ban nyerte el a diakonátus, majd 2006-ban a papság szentségét. 2003-2013 közötti időszakban a budapesti Petőfi téri Nagyboldogasszony ortodox templomban szolgált, 2013-tól Miskolcon és Nyíregyházán lát el lelkészi feladatokat. Fordításai jelentek meg orosz és szerb nyelvről. Fő érdeklődési területe az egyháztörténet, ortodox szakrális művészet, egyházi és szerb nyelvű liturgikus szövegek. 

VEZETŐ HÍREK
Óriásbicikli, doboztorony, szupervírus – ilyen volt a IV. Mozdulj a Szent Lászlóval! verseny

Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra

Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték küldetésüket a szegedi diákotthon fiataljai
 
AKTUÁLIS

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték kül...
Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték kül...
 
Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra
Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra
 
Óriásbicikli, doboztorony, szupervírus – ilyen volt a I...
Óriásbicikli, doboztorony, szupervírus – ilyen volt a I...
 
Kelet és Nyugat találkozása – Európa keleti katolikus ...
Kelet és Nyugat találkozása – Európa keleti katolikus ...
 
Kisboldogasszony-zarándoklat Máriapócsra: a nagy dolgok g...
Kisboldogasszony-zarándoklat Máriapócsra: a nagy dolgok g...
 
Keresztet viszünk, de nem egyedül – cigány közössége...
Keresztet viszünk, de nem egyedül – cigány közössége...