Ez történt a Rózsák terén az elmúlt időszakban

Ez történt a Rózsák terén az elmúlt időszakban

2020-12-17 14:51:28
Szerző: Hekler Melinda / Hajdúdorogi Főegyházmegye
Budapest
Negyedévente jelentkezünk a Rózsák teréről egy kis esemény-összefoglalóval, mert nagy parókia lévén, ahova több intézmény is tartozik, akad történés bőven. Úgy tűnik, még világjárvány idején sincs ez másképp.

Dr. Jaczkó Sándor atya beszámolt róla, hogy nagy örömükre elkészült a parókia új honlapja, még nem végleges formáját nyerte el, de mindennap alakul, szépül. (IDE kattintva érhető el)

Részben a hívek nagylelkű adományainak köszönhetően elkezdődhetett a parókia és hittanterem felújítása: minden bizonnyal szép, új és környezetbarát, közösségépítésre is alkalmas tér születik majd. Annál is inkább, mivel a vírushelyzet rendeződésével minél több közösségi programot szeretnének szervezni, melyek anyagi fedezetének előteremtésére pályázatokat nyújtottak be. 

A járvány miatt otthonukban, elszigetelten élő időseket, és az óvatosabb fiatalabbakat is gyakran felkeresi Sándor atya, de volt, akivel telefonon beszélt, és egyéni kíséréseket is végzett.

Az egyik Rózsák terei káplán, Lakatos Péter atya ünnepi beszédet mondott a Máriapócson megrendezett katolikus cigányközösségek zarándoklatán, és lelki napot tartott paptársaival együtt a Leövey Gimnáziumban, ahol azt a témát járták körül, hogy mi a személyes küldetésünk életükben, családunkban, közösségünkben és milyen értékek mentén határozzuk meg magunkat? Az atyák és a fiatalok is nyitottak voltak egymás véleményére, a tanulóknak jól esett, hogy egy kicsit befelé figyelhettek, más keretek között lehettek együtt osztálytársaikkal.

Vénusz Edina igazgató asszony érdemeit dicséri, hogy készül a Leövey iskola kápolnája is. Szeptember végén a Szent Efrém kórus rendhagyó énekórát tartott a gimnáziumban, ahol nemcsak a rangos énekegyüttes rendkívüli hangzását csodálhatták meg a diákok, hanem az énekesek irányításával közös produkciókat is létrehoztak. Együtt énekeltek, és a diákokból alakult ritmusszekció lelkesen kísérte a kórust.

A Pest belvárosi papi közösség legifjabb tagja Kaskötő Miklós diakónus atya. 2020. augusztus 23-án szentelték diakónussá, hivatalosan ekkor kezdődött szolgálata a Rózsák terén. Hamar belecsöppent a helynökség vezette intézmények mindennapjaiba, több alkalommal ellátogatott az Örömhírvétel Óvodába és a Leövey Gimnáziumba is, ahol együtt imádkozott a diákokkal a tanévnyitó ünnepségen és az október 23-ai megemlékezésen is. A lelki napon ő is jelen volt, különleges élmény volt számára a diákok rendkívüli nyitottsága, és érdeklődése.

Diakónusként a Rózsák terei közösség szolgálata mellett, örömmel vett részt a közeli parókiák különleges eseményein: a Szinaxis Diákotthon Kápolna búcsúján és a Conti-kápolna búcsún ünnepi szónoklatot is mondott. 

A Rózsák terén elindultak a ministráns foglalkozások, melyet az elmúlt hetekben már online formában tartanak meg minden szombaton 14:00-tól.

Káplár Márton atya vezetésével nyár végétől heti rendszerességgel dübörög az egyetemista hittan, illetve csak dübörögne, ha a körülmények engednék. Az alkalmakon a fiatalok közösen imádkoznak, felvezető játékok után pedig egy-egy mélyebb téma átbeszélése következik, ezek a kötetlen beszélgetések pedig általában társasjátékozásba torkollnak. Más alkalommal filmklubot tartanak, és egy-egy színvonalas filmművészeti alkotást veséznek ki. Jelenleg online folytatják a csoportot, amennyire csak lehetőségeik engedik. De a közösség még így is szépen és folyamatosan bővül.

Nyár végén indult el egy gimnazista csoport is, erre az alkalomra sokan nagy távolságból utaznak a Rózsák terére, de így is rászánják az időt a tartalmas találkozásra. Sajnos a járvány itt is megtörte picit a lendületet, de nagy tervek, kirándulások és egyéb programok vannak kilátásban!

A Vakok Batthyány László Intézetében látás- és halmozottan sérült gyermekek és felnőttek tanulnak és élnek, többen közülük nehéz háttérből jönnek. Ebben az iskolában végeztek Káplár Márton atyáék Szent Liturgiát novemberben. Marci atyának nagy élmény volt találkozni az itteni emberek őszinteségével és lelkesedésével.

Idén ősztől az Örömhírvétel Óvoda immár két csoporttal működik. A kicsik havi rendszerességgel látogatják a templomot, az alkalmakon jellemzően egy-egy ünneppel ismerkednek meg.

A parókia karácsonyra tartós élelmiszert gyűjt, amit rászorulóknak osztanak majd szét. Az adományokat a Rózsák tere 10. szám alatt várják karácsonyig!

 

 

 

 

VEZETŐ HÍREK
Elmarad a december 7-i Teológia Bár!

Görögkatolikus Szemle - decemberi szám

Szíriáról Debrecenben - Kocsis Fülöp előadása a Szent Efrém Iskolában
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Elmarad a december 7-i Teológia Bár!

Görögkatolikus Szemle - decemberi szám

Szíriáról Debrecenben - Kocsis Fülöp előadása a Szent Efrém Iskolában
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Görögkatolikus Szemle - decemberi szám
Görögkatolikus Szemle - decemberi szám
 
Elmarad a december 7-i Teológia Bár!
Elmarad a december 7-i Teológia Bár!
 
Elhunyt Puskás László
Elhunyt Puskás László
 
Lelkinapra várják az öregdiákokat Hajdúdorogon
Lelkinapra várják az öregdiákokat Hajdúdorogon
 
Szíriáról Debrecenben - Kocsis Fülöp előadása a Szent...
Szíriáról Debrecenben - Kocsis Fülöp előadása a Szent...
 
Erősödjetek meg az Úrban! - egyéves a Szentháromság te...
Erősödjetek meg az Úrban! - egyéves a Szentháromság te...