Gyermekre vágyókért, gyermeket várókért imádkoztak Máriapócson

Gyermekre vágyókért, gyermeket várókért imádkoztak Máriapócson

2020-12-16 10:44:10
Szerző: Orosz Rita / Máriapócs Nemzeti Kegyhely
Máriapócs
Szocska Ábel atyával kezdték a napot Máriapócson december 13-án. A püspök atya az utrenyén és a 9 órai Szent Liturgiában imádkozott együtt a kegytemplomba érkezőkkel.

A két délelőtti szertartás között, lévén a „Gyermekre vágyók, gyermeket várók zarándoklata”, egy fiatal házaspár vallott saját életéről.

A kegyhely káplánja, Grunda Dávid atya saját testvérét mutatta be. Az előadók: dr. Grunda Marcell és Grundáné Téglási Eszter.

Őszinte, megindító tanúságtételüket a templomban kb. ötvenen, online néhány százan, a kegyhely közösségi oldalán megtalálható videón azóta közel húszezren nézték, hallgatták.

„Azt kell, hogy mondjam, hogy … minden tervszerűen összejött nekünk: érettségi, diploma, munkahely, boldog házasság…éreztük, hogy a Jóisten a tenyerén hordoz minket” – mondta a fiatal egyetemi adjunktus. Azután váratlanul és fájdalmasan megszakadt ez a „sikertörténet”, első gyermekük elvesztésével addig ismeretlen érzésekkel és gondolatokkal, de még külső bántásokkal is meg kellett küzdeniük. Végül nyolc év házasság után megszületett a Vince nevű csoda.

A házaspár saját történetével mindenkit imádságra, és az Istenre hagyatkozásra szólít, nem elhanyagolva az emberileg szükséges és lehetséges megtételét. Tanulságos lehet meghallgatni őket ITT.

A 11 órai liturgiában Grunda Dávid atya könyörgött mindazokért, akik gyermekre vágyakoznak, és akik ezekben a nehéz időkben szülés előtt állnak.

VEZETŐ HÍREK
Megjelent a Görögkatolikus Szemlélet magazin őszi száma

„A sértegetés nem érv” – Dr. Papp Miklós a szívhangrendeletről és az egyházak szerepéről

Október első vasárnapján ismét Jézus-ima a Rózsák terén
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Október első vasárnapján ismét Jézus-ima a Rózsák te...
Október első vasárnapján ismét Jézus-ima a Rózsák te...
 
„A sértegetés nem érv” – Dr. Papp Miklós a szívha...
„A sértegetés nem érv” – Dr. Papp Miklós a szívha...
 
Megjelent a Görögkatolikus Szemlélet magazin őszi száma
Megjelent a Görögkatolikus Szemlélet magazin őszi száma
 
Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték kül...
Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték kül...
 
Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra
Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra
 
Óriásbicikli, doboztorony, szupervírus – ilyen volt a I...
Óriásbicikli, doboztorony, szupervírus – ilyen volt a I...