Fekete Károly marad a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke

Fekete Károly marad a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke

2020-12-08 10:33:27
Szerző: Dehir.hu, fotó: Kandert Szabolcs
Debrecen
Friss
A Magyarországi Református Egyházban 2020 augusztusában kezdődött el a tisztújítás folyamata, melynek során a gyülekezetek megválasztják a tisztségviselőket a következő hatéves ciklusra. A Tiszántúli Református Egyházkerület választási bizottsága december 4-i ülésén számolta össze a szavazatokat, ennek értelmében továbbra is Fekete Károly marad a Tiszántúl püspöke és Molnár János lett új főgondnoka.

A debreceni székhelyű Tiszántúli Református Egyházkerület Záhonytól Szegedig húzódik, kilenc egyházmegyéjében 414 gyülekezet van. A kiküldött 457 szavazólapból 427 érkezett vissza, a püspöki tisztségre 424, az egyházkerületi főgondnoki – azaz nem lelkészi elnöki – tisztségre 425 érvényes szavazatot adtak le. 

Fekete Károlyt 422 szavazattal választották újabb hat évre a Tiszántúli Református Egyházkerület püspökévé, ahogy Molnár János főgondnokjelölt is 422 igen szavazatot kapott, így a következő ciklusban ő lesz az egyházkerület új világi vezetője.

Az Egyházkerület elnökségét alkotó két tisztségviselő a választási eredmények jogerőre emelkedése után, 2021 januárjától kezdi meg hivatali idejét.

A most újraválasztott Fekete Károly püspököt 2015-ben választotta meg először az egyházkerület erre a tisztségre. Azt megelőzően a Debreceni Református Hittudományi Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára, 1997 és 2005, majd 2011 és 2014 között az Egyetem rektora volt. A püspök a Debreceni Református Nagytemplomban szolgál lelkipásztorként.

Molnár János a Berekfürdői Református Egyházközség presbitere, huszonkilenc éve vezeti a Megbékélés Háza konferenciaközpontot, 2014 óta a település polgármestere. A Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközségben lett először presbiter, majd több cikluson át volt zsinati tag és a Nagykunsági Egyházmegye gondnoka. Az egyházkerület korábbi főgondnoka, Adorján Gusztáv 2020 októberében elhunyt, a koronavírus áldozata lett.

A Debreceni Református Egyházmegye életében változás következik:

Vad Zsigmond esperes nyugdíjba vonul, így Hadházi Tamás létavértesi lelkipásztor kezdi meg esperesi szolgálatát 2021 januárjától. Az egyházmegye világi vezetője Szilágyi János, a Debrecen-Árpád téri Egyházközség gondoka lett.

VEZETŐ HÍREK
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „ügynökakták” nyilvánosságra hozatala kapcsán

Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén

Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közössége
 
AKTUÁLIS

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
 
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
 
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
 
FIFEL 4.0 – Hitben, közösségben, egymásra figyelve
FIFEL 4.0 – Hitben, közösségben, egymásra figyelve
 
Taizé Találkozó 2026 – várjuk a Hajdúdorogi Főegyhá...
Taizé Találkozó 2026 – várjuk a Hajdúdorogi Főegyhá...
 
Böjt és mértékletesség a Szentírásban és a keresztyÃ...
Böjt és mértékletesség a Szentírásban és a keresztyÃ...