Felvételit hirdet a Romzsa Tódor Diákotthon

Felvételit hirdet a Romzsa Tódor Diákotthon

2018-07-18 09:30:21
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Hajdúdorogi Főegyházmegye
A szegedi Romzsa Tódor Görögkatolikus Diákotthon felvételt hirdet a 2018/2019-es tanévre! Azon fiataloknak a jelentkezését várják, akik szegedi felsőoktatási intézmény nappali tagozatos hallgatói, vagy szeptembertől lesznek azok.

A kollégium a görögkatolikus templom és a rendőrség szomszédságában található (lelki és testi biztonságunk tehát garantált), néhány percnyi sétára a város központjáról, egy saroknyira busztól, villamostól és trolitól, egy park szélén.

A családias hangulatú közösség korszerűen felszerelt kollégiumban lakik, mely inkább hasonlít családi fészekhez, mint kollégiumhoz.

A közösség életét változatos programokkal tesszük sokszínűvé: rendszeresek a szobaestek, filmvetítések, szakmai előadások, lelkigyakorlatok, bálok, kirándulások, sportesemények, közös bulizások.

A legtöbb szobához saját fürdőszoba tartozik, adott a konyha és mosógép is, a kollégium igazgatója pedig a parókus atya, így aki lelki támogatásra vágyik, annak csak az udvar másik oldalán lévő parókiára kell sétálnia.

A kollégistákból álló Felvételi Bizottság garantálja, hogy olyan közösségbe kerülsz, akikkel életre szóló barátságot köthetsz, és bensőséges légkörben töltheted egyetemi/főiskolai éveidet - nem csak elméd, de lelked épülésére is.

Ha élményekre, jó társaságra, vagy akár csak egy olyan helyre vágysz, ahol nyugodtan tudsz tanulni, itt minden lehetőség adott hozzá!

A jelentkezést elektronikusan az info.romzsa@gmail.com email-címre, vagy a Romzsa Tódor Görögkatolikus Diákotthon postai címére: 6721 Szeged Lechner tér 9. várják.

A jelentkezésben kérünk egy lelkészi ajánlást, önéletrajzot és egy motivációs levelet, valamint a személyi igazolvány, lakcímkártya és TB-kártya fénymásolatát.

Jelentkezési határidő: augusztus 3. 24.00 óra

A kollégiumi felvételinek egy írásbeli és egy szóbeli része van. A szóbeli felvételi két egymást követő rövid, kötetlen elbeszélgetésből áll a Felvételi Bizottság tagjaival, illetve az Igazgatóval. Ennek időpontja: 2016. augusztus 4. szombat, de. 10.00 óra

bővebb információ: www.romzsa.hu

Telefon: 06-30/336-3626 (hétköznapokon)

e-mail: info.romzsa@gmail.com

Az eredmények augusztus 7-tól elérhetőek lesznek honlapunkon.

VEZETŐ HÍREK
A gondoskodás apró csodái Debrecenben

Kötelező körök helyett: Sopronban találkoztak a Budai Esperesi Kerület papjai

Erőnk forrása - a főszékesegyház felújításáról szól a legújabb adás
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
A gondoskodás apró csodái Debrecenben

Kötelező körök helyett: Sopronban találkoztak a Budai Esperesi Kerület papjai

Erőnk forrása - a főszékesegyház felújításáról szól a legújabb adás
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
A gondoskodás apró csodái Debrecenben
A gondoskodás apró csodái Debrecenben
 
Kötelező körök helyett: Sopronban találkoztak a Budai ...
Kötelező körök helyett: Sopronban találkoztak a Budai ...
 
Erőnk forrása - a főszékesegyház felújításáról szÃ...
Erőnk forrása - a főszékesegyház felújításáról szÃ...
 
Új mentorprogram segíti a roma középiskolások továbbta...
Új mentorprogram segíti a roma középiskolások továbbta...
 
Indul a középiskolai hittanverseny
Indul a középiskolai hittanverseny
 
Lelkigyakorlatok Máriapócson – a szervezők várják az ...
Lelkigyakorlatok Máriapócson – a szervezők várják az ...