Nekünk a Balaton a Riviera!

Nekünk a Balaton a Riviera!

2018-07-18 09:57:00
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Szabadidő
Programkavalkád a második napon.

Kint vagy bent? Dilemmáztak a kérdésen a délelőtt folyamán leginkább a felnőttek. A Családtábor szervezői ugyanis erre az évre is számos programmal színesítették a pihenőidőt.

A fiatal felnőtteket Soltész Ian önismereti-és személyiségfejlesztő tréner várta, akinek foglalkozásán a résztvevők jobban megismerhették magukat, hiszen Ian küldetése az, hogy „az emberek megtapasztalják a saját teremtő erejüket, önkorlátozó hiedelmeiktől megszabaduljanak és tartósan boldog tudatállapotba kerüljenek”.

Ezzel párhuzamosan zajlott Mészáros Ádám párkapcsolati mediátor és coach műhelymunkája, amelynek köszönhetően a házaspárok csiszolgathatták, tökéletesíthették egymáshoz fűződő viszonyukat.

Mindezek közben természetesen a legkisebbek sem unatkoztak: akik nem a Balaton hűs vizében pancsoltak, azok kézművesfoglalkozáson és arcfestésen vehettek részt. Ebéd után eltűntek a gomolyfelhők az égről, így kisebbek és nagyobbak közösen csobbantak, egészen addig, míg el nem kezdődött a mini foci torna. A „küzdelmek” mintegy vezényszóra parancsoltak ki sokakat a vízből, hiába a foci az foci…A nap végére is kijutott a jóból, ekkor a nagy bajsza alatt mindig mosolygó Berecz András érkezett a táborba. A Kossuth-díjas énekes, mesemondó „kedves, dalait és meséit a honát kereső és nagyon szerelmes ember hallomásai és látomásai ihleti” nem is volt csoda, hogy voltak, akik tátott szájjal figyelték őt.

A mozgalmas nap végén sem maradhatott ki az ima: a vecsernyén Galambvári Péter atya útmutatása hangzott el.

A program az EFOP-1.3.5-16-2016-00799 azonosítószámú pályázat keretében valósult meg.

 

VEZETŐ HÍREK
A csendestárs - ne felejtkezzünk meg róluk sem!

Élményekkel teli időszak a szolnoki Szent Tamásban

Helyére került az Attila téri főszékesegyház új oltára
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
A csendestárs - ne felejtkezzünk meg róluk sem!

Élményekkel teli időszak a szolnoki Szent Tamásban

Helyére került az Attila téri főszékesegyház új oltára
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
A csendestárs - ne felejtkezzünk meg róluk sem!
A csendestárs - ne felejtkezzünk meg róluk sem!
 
Élményekkel teli időszak a szolnoki Szent Tamásban
Élményekkel teli időszak a szolnoki Szent Tamásban
 
Helyére került az Attila téri főszékesegyház új oltá...
Helyére került az Attila téri főszékesegyház új oltá...
 
Tanulmányi nap Rómában
Tanulmányi nap Rómában
 
Hivatások napja és búzaszentelés Nyíracsádon
Hivatások napja és búzaszentelés Nyíracsádon
 
Szent Damján Tábor 2026 – segítőnek még jelentkezhets...
Szent Damján Tábor 2026 – segítőnek még jelentkezhets...