Férfiak zarándoklata a Mecsekben

Férfiak zarándoklata a Mecsekben

2018-10-30 20:01:18
Szerző: Troszt Máté diakónus atya
Pécs
Egyházmegyénkben immár második alkalommal rendezték meg a férfiak zarándoklatát, ami idén ősszel -október 27-én szombaton- a festői szépségű Kelet-Mecsekben a Pécsi Görögkatolikus Parókia szervezésében valósult meg.

Október végéhez képest szép idő fogadott minket a találkozó reggelén, a püspökszentlászlói kastély előtt, melynek kápolnájában utunk előtt Parakliszt végeztünk. Megható és felemelő érzés volt, mikor a kezdő áldásra mintegy harminc férfi erőteljes hangja töltötte be a kápolnát.

Zajácz Gábor atya köszöntette az ország különböző pontjairól érkezett zarándokokat, majd elmélkedésében a férfiak sajátos istenkapcsolatáról beszélt, és tolmácsolta hazánk nunciusának áldását. Fülöp érsek atya is üdvözletét és főpásztori áldását küldte Rómából, s köszöntőjében kérte a férfiakat, hogy fedezzék fel, hogy mekkora felelősségük van, hiszen „ma már közismert tény, hogy az apa alakja, magatartása, feleségéhöz, gyermekeihöz való viszonya meghatározó ezen utóbbiak számára a bennük kialakuló Istenkép szempontjából”.

Az első pihenőhelyen a kereszt előtti imádságok után az idő fontosságáról volt szó. Az idő ugyanis az, ami rendszerezi az életünket, s egyben korlátot is ad, amit nem tudunk csak úgy átlépni, viszont hasznossá tudjuk tenni magunk számára.

Miután a csúcsra – a Zengőre – felértünk, a nagyobb pihenő végén közösen elmondtuk a VI. imaórát. Az imaóra végén az életünkben levő feladatainkról szólt az elmélkedés. Az időhöz hasonlóan ugyanis, a feladatainkat is hasznossá kell tennünk, s mindezt úgy kell tennünk, hogy a legapróbb dolgoknál is tudatosítsuk, ezzel magának az Istennek szolgálunk, vagyis imádsággá formáljuk.

A visszautat egy pihenővel, s a magasztalás elimádkozásával szakítottuk meg, s felolvasásra került Udvardy György pécsi megyéspüspök köszöntése, s buzdítása. A napot egy közös vacsorával zártuk, s nyugtáztuk, hogy hamarosan új helyszínen találkozva folytatjuk ezt a közös zarándoklatot, mindezzel hagyományt teremtve.

VEZETŐ HÍREK
Hajdúdorogtól Máriapócsig – jótékonysági futásra indul ifj. Tóth Elek atya

Átadták a Zakeus Kupán összegyűlt adományt

Nem engedjük el a fiatalok kezét – új utógondozói otthon nyílt Debrecenben
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Hajdúdorogtól Máriapócsig – jótékonysági futásra i...
Hajdúdorogtól Máriapócsig – jótékonysági futásra i...
 
Átadták a Zakeus Kupán összegyűlt adományt
Átadták a Zakeus Kupán összegyűlt adományt
 
Nem engedjük el a fiatalok kezét – új utógondozói ott...
Nem engedjük el a fiatalok kezét – új utógondozói ott...
 
Emlékezés és remény - halottak szombatja lesz február 7...
Emlékezés és remény - halottak szombatja lesz február 7...
 
A Belügyminisztérium Gondoskodáspolitikai Tudományos Tan...
A Belügyminisztérium Gondoskodáspolitikai Tudományos Tan...
 
Egy szolgálat kezdete a találkozás ünnepén - diakónuss...
Egy szolgálat kezdete a találkozás ünnepén - diakónuss...