Figyeljünk arra, hogy a leszálló lélek milyen változtatásra késztet minket! - Mennybemenetel ünnepe

Föltámadt Krisztus! – Valóban föltámadt! – tegnapig köszönhettünk így egymásnak, hiszen május 20-val lezárult a húsvéti ünnepkör, amit a koronavírus-járvány miatt rendhagyó módon ünnepeltek a Görögatolikus Metropólia templomaiban. A sokak számára hiányosnak tűnő föltámadási ünneplésnek mintegy pótlására ezen a napon újólag meg lehetett tartani a teljes húsvéti szertartást (ez május 6-án, ünnepfelezés napján is engedélyezett volt). Így volt ez - sokak örömére - az Attila téri főszékesegyházban is.  

Majd ma délelőtt szintén püspöki liturgiát végeztek Debrecenben. Annak ellenére sokan voltak a templomban, hogy hétköznapra esett Jézus Krisztus mennybemenetelének ünnepnapja. Érezhető volt, hogy a lelki hajlék meghittségére, a Szent Liturgián való személyes részvételre mennyire vágytak már a hívek. S nemcsak ők voltak felfokozott hangulatban, hanem a főpásztor is, aki elmondása szerint egészen megilletődött attól, hogy végre a liturgia teljes pompájában, a megszokott nagy létszámú asszisztenciával végezhették a szertartást.    

Mennybemenetel ünnepétől már ismét Dicsőség Jézus Krisztusnak! – Dicsőség mindörökké! köszönéssel üdvözölhetjük a másikat, amelynek kimondásával nemcsak az Istent dicsőítjük, hanem egymásnak is lehetőséget adunk arra, hogy ráébredjünk: a Lélek itt él bennünk – ez volt Fülöp metropolita atya e napra vonatkozó tanításának lényege.   

 „Most, mikor a mi Urunk mennybe megy, a mi emberségünket is magával viszi, fölemeli, fölmagasztalja az embert. Ez az ember dicsősége is, nem csak az Istené. Egyelőre nem a teljes felszabadultsággal, de mégis érzékeljük, hogy itt már változás van és bontakozik a lehetőség arra, hogy minél nagyobb lelkesedéssel imádhassuk az Istent itt, a templomunkban.” – mondta Fülöp metropolita, aki szerint meg kell látni, hogy milyen változásra késztet minket ez a különleges időszak. Talán sosem volt annyira időszerű és életszerű a változtatásnak az igénye és szüksége, mint éppen most.

„Sokan beszélnek arról, hogy a koronavírus-járvány figyelmeztetés az Isten részéről. Van, aki bután azt mondja, hogy büntetés – semmiképpen sem az. De figyelmeztetés, igen! Most, amikor pünkösdre készülünk, a Szentlélek leszállására talán a legfontosabb feladatunk, hogy gondoljuk végig mi az, amire figyelmeztet minket Isten, mi az, aminek változnia kell saját életünkben.” – figyelmeztetett érsek-metropolita atya.

A prédikáció segít erre felhívni a figyelmet, de kinek-kinek magának kell meghatározni, hogy min kell változtatnia. Ebben természetesen segít az Egyház, egészen pontosan az Egyházban élő és működő Szentlélek. A főpásztor magyarázata szerint a Szentlélek olyan isteni személy, akivel mindenkinek személyes kapcsolata van, vagy legalábbis kell, hogy legyen. A Szentlélek az, aki rávilágít arra, hogy min kell változtatni, hogy kinek, mire van szüksége az életében. „Ráadásul nem csak tanácsot, hanem erőt is ad majd nekem ahhoz, hogy ezt valóban meg is tegyem.” – mondta.

Pünkösdig még tíz napunk van, amely időszakot – Fülöp metropolita szerint – érdemes arra használni, hogy a lélekkel tartsuk a kapcsolatot. Ugyanakkor a Szentlélek leszállása, a rá való várakozás nem azt jelenti, hogy nincsen itt – hiszen mindenütt jelen van –, hanem, hogy az én figyelmem arra irányuljon, hogy a leszálló Lélek mit fog átalakítani az életemben.

„Sokan mondják azt, hogy a Lélek megfoghatatlan. Az Úr Jézust közelebbinek érezzük, mert emberré lett, testi alakot vett fel. Igen, őt tudjuk ábrázolni is, az Atyát meg a Szentlelket nem. Az ikonon egy galamb vagy fénycsóva jelzi a jelenlétét, de az csak jelkép, nem a Lélek ábrázolása. De amikor Jézus azt mondja: >>Aki engem lát, látja az Atyát is<< (Jn 14,9), akkor nem csak az Atyáról beszél, hanem a Szentlélekről is. Az Atya láthatóvá tette magát Krisztusban, Krisztus rámutat a Lélekre. Mert amikor erről a látásról beszél, az valójában nem más, mint a Lélek műve, hiszen a Szentlélek nélkül nem vagyunk képesek arra, hogy meglássuk az Istent. A hit valójában látás, abban segít, hogy felismerjem: Isten jelen van az életemben, no, és ezt a Szentlélek műveli bennem. Igenis a Lélek érzékelhető – hangsúlyozta érsek-metropolita atya.  

Pünkösd ünnepe kapcsán a Szentlelket szélzúgáshoz vagy lángnyelvhez szoktuk hasonlítani. Mindkettő érzékelhető, de nem megfogható valóság. A szelet érezzük, de nem tudjuk megfogni. A lángot látjuk, de nem tudjuk megfogni.

„Amikor Krisztus Urunk felmegy a mennybe nem hagy magunkra, hanem azt mondja: >>Veletek vagyok minden nap a világ végezetéig.<< (Mt 28,20). Ma már Krisztust nem láthatjuk úgy testben, mint annak idején az apostolok, hanem a Lélek az, aki képessé tesz bennünket arra, hogy érzékeljük az Isten jelenlétét az életünkben.” – magyarázta a Szentlélek erejét a metropolita, és hozzátette: a megváltás éppen abban áll, hogy az ember az Istennel egyesül. Amikor azt énekeljük mennybemenetelkor, hogy >>Emelkedj fel az egekbe Isten!<<, akkor nem integetni akarunk neki, hanem arra kérjük, hogy a mi emberségünket is emelje fel. S minél nagyobb hittel énekeljük ezt a zsoltárimádságot, annál inkább érezzük, érzékeljük, hogy vele együtt mi is emelkedünk, emelkedünk az isteni létbe.

„Amikor Krisztus felment a mennybe magával vitte a mi emberségünket, tehát mintegy megdicsőül az ember. Krisztus leszállt a földre azért, hogy testet öltve egyesüljön velünk, de amikor fölemelkedik nem hagy magunkra, ezt az emberséget már elválaszthatatlanul összekötötte az Istenséggel.” – hangsúlyozta a főpásztor.

A tanítás zárásaként Fülöp metropolita arra kérte a híveket, hogy a következő bő egy hétben minél hatékonyabban éljenek együtt a Lélekkel, figyeljenek rá, kérjék a segítségét. Hiszen minél inkább a Lélek éltet, annál inkább leszünk keresztények. A Lélekre figyelve tudatosítsuk magunkban, hogy min kell változtatnunk ahhoz, hogy igazi keresztények legyünk. Ebben jelentős támaszt adhat az, ha nemcsak vasárnaponként járunk templomba, hanem hétközben is kiválasztunk legalább egy napot, amikor szintén eljövünk a templomba, részt veszünk egy szertartáson, vagy csak röviden magunk imádkozunk. A Lélek ereje az Egyházban él. Nekünk görögkatolikusoknak különösen is sokat jelent a templom, az Isten háza. Ha valljuk, hogy az Egyházat a Lélek élteti, akkor a mi Lélekben való megerősödésünket is a templom, az Egyház imádsága nagy mértékben fogja segíteni.