Főegyházmegyénk fiataljainak beszámolója a Jubileumi Ifjúsági Találkozóról

A fiatalok Domokos Zsolt, a Hajdúdorogi Főegyházmegye ifjúsági referense és Jármi Zoltán székesfehérvári parókus kíséretében július 28-án érkeztek meg Rómába a Ferenc pápa által meghirdetett találkozóra.

Másnap a város több kulturális, művészeti és spirituális látványosságát keresték fel, este pedig zarándoktársaikkal együtt imádkoztak a Szent Péter téren tartott üdvözlő szentmisén. A következő napon ismét nyakukba vették az örök város utcáit. Délután Fábry Kornél püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Ifjúsági Bizottságának elnöke tartott ünnepi szentmisét a Falakon kívüli Szent Pál Bazilikában a magyar zarándokok részvételével.

Augusztus 1-jén a három egyházmegye fiataljai közös görögkatolikus Szent Liturgián találkoztak a Szent István körtemplomban. Az oltár mellett a zarándokokat kísérő áldozópapjaink szolgáltak.

Róma Tor Vergata városrészét teljesen lezárták a forgalom elől augusztus 2-án. Itt gyűltek össze ugyanis a Jubileumi Ifjúsági Találkozó résztvevői, hogy közösen imádkozzanak és virrasszanak XIV. Leó pápával. Az éjszakát is a helyszínen töltötték, másnap pedig görögkatolikus egyházunk fiataljai is ott voltak a Szentatya által vezetett misén.

A találkozóról naponta küldött szöveges beszámolót Kémenes Örs papnövendék, Horváth Kristóf pedig fényképezőgépével örökítette meg a zarándoklat eseményeit. Köszönjük nekik ezt a fontos szolgálatot! A beszámolókat megtalálják a Hajdúdorogi Főegyházmegye Facebook-oldalán. (A bejegyzéseket az aláhúzott szavakra kattintva találják: 0. nap (indulás), 1. nap (városnézés), 2. nap (látványosságok és Fábry Kornél atya tanítása), 3. nap (pihenés és látogatás Ferenc pápa síjához), 4. nap (Szent Liturgia, Lateráni bazilika) 5-6. nap (Tor Vergata).

Néhány résztvevői a fáradalmak kipihenése, az élmények és emlékek elraktározása után öntötte szavakba, mit jelentett számukra a római zarándoklat.



Szűcs Edvin: Számomra az ifjúsági találkozó egy különleges módját nyújtotta a lelki fejlődésnek és feltöltődésnek. Őszintén megvallva, ilyen téren kevesebbet vártam a zarándoklattól, hisz Róma mesés oldalának megismerése elvette a figyelmem a mélyebb lelki üzenetről. Hálát adok Istennek, amiért a velünk tartó atyák felhívták figyelmünket az átszellemülés fontosságára és a különböző felajánlások lehetőségeire a szállás szerényebb körülményei miatt. Számomra az átszellemülés csúcspontja a Santo Stefano Rotondo-ban történt, ahol a többi görögkatolikus egyházmegyével vehettünk részt egy közös misén. A gyónás, a fiatalok közös énekhangja és az atyák lelkesítő szavai csodálatosan közvetítették a lelki tisztulás felemelő érzését és a közös imádság erejét. Mindezek mellett szintén hálás vagyok a közösségért, ahol megoszthattuk egymással hitünk gyakorlásának különböző módjait, közös humorunkkal legyőzhettük szállásunk valamennyi nehézségét, mint például a hideg zuhanyt, aminek sok nevetést köszönhetünk, de a kellemes beszélgetésekről sem szabad megfeledkezni. Ám a társaság fontossága nem csak ennyiben merül ki, hanem a jelenlévő közös pontunkban is, magában Jézusban. Hisz ahogyan Máté evangéliumában meg van írva: „Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.” Így az egyházmegyénkkel, valamint a különböző nemzetiségű fiatalsággal eltöltött egy hét igen értékes ajándékot adott nekem Isten jelenlétével. Természetesen Róma építményeinek csodái, a különböző kultúrák megismerése és Olaszország elvarázsoló ikonikus jellege is feledhetetlen élményekkel gazdagított.

Terdik Emma: Számomra az ifjúsági világtalálkozó legfontosabb üzenete az volt, hogy igenis van élő hite a mai fiataloknak. A hét végére több mint egymillióan gyűltünk össze az örök városban ugyanazon cél érdekében, mégpedig, hogy mi, keresztény fiatalok együtt lehessünk a világ minden tájáról. Egytől egyig mindenki meghozta minden nap az áldozatot ezért az életre szóló élményért, a szállásunk nomád körülményeitől kezdve a sok sétáláson át az állandó tömegig, de mind megérte.

Kiemelném még azt is, hogy annak ellenére, hogy ennyire sokan voltunk ezen a találkozón, biztonságban érezhettük magunkat testileg-lelkileg, pedig idegenek voltunk egymás számára, de valahogy mégis összekapcsolódtunk, nem máson, mint a jó Istenen keresztül. Csodálatos tapasztalat ez.

Nekem nagy élmény volt, amikor együtt imádkoztunk. Volt közös és magyar szentmise, görögkatolikus liturgia és pápai mise.

Ezek közül a legmeghatározóbb számomra a magyar mise volt, ahol a közel 1500 magyar fiatal találkozhatott a Szent Pál-bazilikában. A bazilika önmagában is csodálatos, a szentmise is lélekemelő volt az imádságaival, dallamvilágával és a prédikációval, viszont az, hogy egy másik országban külön össze tudtunk gyűlni imádkozni mi, magyar fiatalok, az nagyon különleges volt. Közben állandó gyóntatás folyt, majd kígyózó sor az áldozáskor és a Szent Kapun való áthaladáskor, és ez mind fiatalokból állt. Gyönyörű látvány és nagyon megható érzés. Mi sem ismertük egymást, de ugyanolyan lelkülettel, ugyanaz a korosztály, ugyanazért, ugyanazzal a nyelvvel voltunk jelen és adtunk hálát az Úrnak.

Farkas Friderika: A virrasztás csöndje. A találkozó alatt alig akadt pillanat, amikor az ember igazán egyedül lehetett volna, nekem azonban valahogy mégis sikerült egy kicsit félrevonulnom. Leó pápa éppen beszélt hozzánk, a tömeg pedig hol csendben figyelt, hol ujjongva reagált. Elgondolkodtató volt. Több mint egymillió fiatal gyűlt össze az Istenért. És még ha csak a fele is jött valóban Miatta… Akkor is ott állt többszázezer ember, akik már életük elején felismerték Őt, és igent mondtak Neki. Vagy legalábbis érzik, hogy valami elkezdett motoszkálni bennük. Aztán azon az estén valami egészen különleges történt. A fiatalok, akik addig folyamatosan énekeltek, zenéltek, még a metrón is táncoltak, hirtelen elcsendesedtek. Térdre borultak. A Tor Vergata mezőin szinte tapinthatóvá vált a békesség. Az oltár felé nézve pedig egyértelmű lett: Krisztus közöttünk – van és lesz.

Hegedűs Hanna: Számomra az Ifjúsági Világtalálkozó egy felejthetetlen lelki utazás volt. „A remény zarándokaiként” indultunk útnak, és valóban reményt, hitet és közösséget kaptunk útközben. Már a megérkezés pillanatától különleges légkör vett körül bennünket: különböző nemzetek fiataljai egy hitben, egy szívvel dicsőítettük Istent. Az imádság és a közösség ereje olyan békét és örömöt adott a hét folyamán, amit nehéz szavakba önteni. Különösen a virrasztás alatt érintett meg mélyen Isten jelenléte, úgy éreztem, személyesen szólít meg. Amikor az átváltoztatás pillanatában több százezer fiatal együtt csendesedett el, szinte tapintható volt az isteni jelenlét. Ez a közös áhítatos csend meghatározó élményként égett belém, és azóta is ebből merítek erőt a mindennapokban. A találkozó számomra nemcsak lelki feltöltődés volt, hanem egyfajta küldetés is: hogy ne csak megőrizzem magamban mindazt, amit kaptam, hanem tovább is adjam másoknak. Mély hálával a szívemben viszem tovább ezt az élményt!

Fekete Anna: A vasárnapi bevonulás alkalmával voltak nehezebb pillanatok. A hosszú sor, hangzavar, napsütés miatt egyre nehezebb lett a számomra a bejutás. Rosszul is lettem közben, de a segítsegemre siettek, így nem történt komolyabb baj. Isteni csodaként étem meg.

Pál Győző Péter: Annak ellenére, hogy nem tartozom a római katolikus egyházhoz, élveztem az utat. Debrecenből vagy becenevén a „kálvinista Rómából” indultunk el. Mivel sosem voltam még zarándokúton, ezért nem tudtam, hogy mire számítsak. Hamar kiderült, hogy nem lesz komfortos sem az út, sem a szállás. Ez engem, mint a kényelemhez hozzászokott embert nagyon megijesztett. Nem volt alaptalan, mivel nagy tömeg, hangzavar és egyéb zavaró tényezők tényleg jelen voltak. Eleinte nehezen, igazat megvallva a végsőkig nehezen bírtam. A nehézségek és idegen környezet ellenére viszont azt kell mondjam, kibírható volt. A keresztyén testvérek vendégszeretete és odafigyelésük érezhető volt. A döntő többségben görögkatolikus utastársaim kedvesek voltak velem szemben, annak ellenére, hogy én nem vagyok katolikus. Természetesen ezt csak ők tudták, de ha a többi egymillió zarándok tudta volna, akkor sem lett volna semmi különbség. Úgy érzem, hogy a láthatatlan és látható keresztyén egység megvalósult és örülök, hogy létrejött. Sajnos eddig kevés ilyen alkalmon vettem részt, de remélem, a jövőben egyek tudunk lenni még jobban Krisztusban. Hogyha egy szóval kéne jellemezni a múlt heti utat, akkor a „megérte” szót választanám.