"Fogadjuk magunkba az Eucharisztiát, engedjük, hogy átjárjon Krisztus teste és vére"

2019-03-19 10:48:21
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Hajdúdorogi Főegyházmegye
2019. március 8-10. között, Kocsis Fülöp érsek-metropolita atya vezetésével tartották a kántorok lelkigyakorlatát Hajdúböszörményben. Nagy megtiszteltetés volt az egyházközség számára, hogy ebben az évben itt készülhettek a kántorok, a húsvéti ünnepkörre. Debreceniné Erdős Ibolyának köszönjük a beszámolót.

A lelkigyakorlat pénteken este az Előszenteltek Liturgiájával kezdődött. A szertartáson koliba-szentelés is volt, amit a végén a jelenlévők közösen el is fogyasztottak.

Napközben érsek atya tanítását és elmélkedését hallgatva gyarapodtak tudásban és hitben. A nap nagyobb részében az énekeket gyakorolták. Szombaton este alkonyati istentiszteleten (vecsernyén) a hívek együtt imádkozták vendégeikkel a mélyértelmű, léleknemesítő imákat. A lelkigyakorlat csúcspontja a nagyböjt első vasárnapján megtartott érseki Szent Liturgia volt. A kántorok áhítatos hangvételükkel és mély átélésükkel még ünnepélyesebbé tették a szertartást.

A Szent Liturgián az oltár körül szolgált érsek atya mellett Seszták István főhelynök atya valamint Bodogán László parókus és Bak Ádám diakónus atya. A nagyböjt első vasárnapján az igazhitűekről, az igaz hitről és az ikonoktisztelet győzelméről emlékezünk meg.

Fülöp érsek atya ennek az ünnepnek a lényegét és az igaz hit kérdéseit fejtegette prédikációjában, a Fülöp és Natánael találkozásának evangéliumi szakasza alapján. /Jn 1,43-51/

A hívő ember egyre nagyobb dolgokat lát meg, egyre több mindent vesz észre és egyre mélyebben ismeri meg az Isten igazságait. A hitünk csak akkor igaz, ha élünk, ha fejlődünk, ha nyitottak vagyunk, hagyjuk, hogy az Isten újabb és újabb igazságot tárjon fel előttünk. Az igaz hit állandó változásban és fejlődésben van.” – fogalmazott a főpásztor és arra is felhívta a figyelmet, hogy ezen a napon is nyitottnak kell lenni, hogy észrevegyük, mivel vezet előrébb az Isten. Majd folytatta gondolatait, számos titokra és kérdésre kereste és adta meg a választ.

„Sok olyan pont van a hitünkben, amit nem tudunk felfogni, például rögtön azt, hogy egy Isten van három személyben. Isten megteremtette ezt a világot és miért? Miért akarta, hogy a fia beletestesüljön ebbe a világba? Hogyan lehetséges, hogy Jézus Krisztus Isten, de egyszerre ember is?  Emberként akart valamit, vagy Istenként? Miért van bűn, miért engedte meg, hogy bűn legyen? Miért van rossz a világon? Miért történnek szerencsétlenségek, betegségek? Vizsgálgatjuk ezeket a kérdéseket, de be kell látni, hogy nem tudjuk megérteni, de közelebb tudunk jutni, ha elfogadjuk azt, hogy mindennek az alapja a szeretet. Isten végtelen szeretete a felelet ezekre a kérdésekre. Minden rossz elfogadása is egészen más, ha a szeretet felől közelítem meg. Ez a legfőbb hitigazság, hogy az Isten szeret. Ebből fakad a mi kötelességünk, hogy nekünk is szeretni kell az Istent és felebarátainkat. Az első és legfontosabb parancsolat, a szeretet felől valamelyest meg tudjuk közelíteni ezeket a nagy titkokat.” - mondta Fülöp atya.

Az elmélkedését az ikontisztelet vasárnapjáról folytatta. „Az ikonokat is a szeretet oldaláról tudjuk megérteni és megközelíteni. Azáltal, hogy az ikonon szemléljük Krisztus arcát, tekintetét az hitvallás arról, hogy Jézus Krisztus megtestesült, emberként megmutatta magát, emberi ábrázatot vett fel és Jézus Krisztus személyében láthatóvá lett számunkra az Isten. Azért jött el, mert szeret minket és az ő szeretetéből megpróbál elvezetni minket arra, hogy mi is szeressük. Otthonainkban legyen Krisztus ikon, hogy érzékeljük: velünk az Isten. Szeret minket és szeretné, ha mi is minél közelebb kerülnénk hozzá. Szép kifejezése ez a szeretetnek.” – mondta érsek atya. Majd rávilágított egy másik fontos hitigazságra.

„Természetesen a templomban van a legtöbb ikon, mert a templom és az egyház nem más, mint Jézus Krisztus titokzatos teste, ahol érzékeljük, hogy valóban, ennek a misztikus isteni testnek élő részesei, tagjai vagyunk. Szent Pál így fogalmaz: >>a Szentlélek templomai vagyunk< – zárta gondolatait a főpásztor.

A kántorok elmondása szerint rövid, de termékeny volt e szent három nap, jól érezték magukat, öröm volt az együttlét ennyi istenszerető és zenekedvelő embernek.

A hajdúböszörményi egyházközségben először volt ilyen esemény. László atya, a felesége Erzsike és munkatársai szíves vendéglátásban részesítették őket. Nagy örömére szolgált a híveknek is, hogy a templomi szertartásokon bekapcsolódhattak a lelkigyakorlatba. Érsek atya tartalmas tanítása megerősítette a hitükben és nagyban segítette a lelki felkészülésüket Húsvétra.

 

VEZETŐ HÍREK
Kérni kell Isten segítségét - Jelenlétpont központ nyílt Hencidán

Oltárt helyeztek el a sajópálfalai monostor kápolnájába

Diakónusszentelés Úrszínváltozás ünnepén
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Kérni kell Isten segítségét - Jelenlétpont központ nyílt Hencidán

Oltárt helyeztek el a sajópálfalai monostor kápolnájába

Diakónusszentelés Úrszínváltozás ünnepén
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Jézus-ima Debrecenben Fülöp metropolitával
Jézus-ima Debrecenben Fülöp metropolitával
 
Oltárt helyeztek el a sajópálfalai monostor kápolnájáb...
Oltárt helyeztek el a sajópálfalai monostor kápolnájáb...
 
Az Őrségben táboroztak a kecskeméti görögkatolikus fia...
Az Őrségben táboroztak a kecskeméti görögkatolikus fia...
 
Diakónusszentelés Úrszínváltozás ünnepén
Diakónusszentelés Úrszínváltozás ünnepén
 
Kérni kell Isten segítségét - Jelenlétpont központ ny...
Kérni kell Isten segítségét - Jelenlétpont központ ny...
 
Könnyek és mosoly a pócsi szűzanya arcán - búcsú nagy...
Könnyek és mosoly a pócsi szűzanya arcán - búcsú nagy...