Fülöp metropolita: Ne legyünk a figyelmetlenség keresztényei, értsük meg mi az Isten üzenete e szörnyű világhelyzettel

Fülöp metropolita: Ne legyünk a figyelmetlenség keresztényei, értsük meg mi az Isten üzenete e szörnyű világhelyzettel

2020-03-30 16:32:39
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye, fotó: képernyőfotó
Kocsis Fülöp érsek
Debrecen
Böjt
Hajdúdorogi Főegyházmegye
Nagyböjt ötödik vasárnapjához érkeztünk március 29-én. E napon a hagyomány szerint Egyiptomi Szent Mária emléke előtt tiszteleg a Görögkatolikus Egyház az Szentírás pedig Jézus Krisztus kereszthalálára készít fel bennünket. Az Attila téri Főszékesegyházban Fülöp érsek-metropolita atya mondott tanítást. A szertartást a hívek nemcsak a Hajdúdorogi Főegyházmegye weboldalán, hanem a Debrecen Televízió adásán keresztül is követhették.

Közeledünk Krisztus Urunk szenvedéséhez és halálához és ezt maga Jézus is tudta, előre jelezte, ahogy Márk evangéliumában olvasni lehet Mk 10,32b-45) beszélt is erről tanítványainak – kezdte prédikációját a főpásztor. Mint mondta egyrészt tanítja őket erről, felkészíti rá, másrészt emberileg szüksége van arra, hogy megossza ezeket a nagyon súlyos, lelkét megpróbáló gondokat legközvetlenebb barátaival.  

Az apostolok magatartását, gondolkodását Fülöp metropolita atya szánalmasnak nevezte, mert egyszerűen nem hallották meg, hogy mit mond Jézus, oda se figyeltek rá. Elmondja, hogy halálra ítélik, odaadják őt a pogányoknak, kicsúfolják, leköpdösik, megostorozzák és megölik, de harmadnapra feltámad. A tanítványok noha érzik, hogy készülőben van valami, Jakab és János – a két kedvelt tanítvány – mégis csak arra figyel, hogy bebiztosítsák helyüket és odaállhassanak Jézus jobbjára és baljára.

„Ez az evangélium a figyelmetlenség evangéliuma, mert sokkal inkább saját magukra, mint Jézus mondanivalójára figyelnek oda. Föl sem fogják, sem Jézus szavait, sem ezt a helyzetet, hogy milyen visszataszító ez a magatartásuk” – mondta Fülöp metropolita.  

Jézus reakciója nem mondhatjuk, hogy igazán emberi lenne, mert Fülöp atya szerint megrázhatta volna akár az apostolok ruháit is Jézus, hogy erélyesebben tudtukra hozza a helyzet súlyosságát, de Ő nem tett szemrehányást. Helyette hasonlóképpen kezdi el őket tanítani, mint teszi majdan a kereszten, amikor elkezd imádkozni az őt megfeszítőkért, kigúnyolókért.

„A kehelyből, amelyből én iszom, ti is isztok, és a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem, ti is meg fogtok keresztelkedni.” – ezekkel a szavakkal Jézus mintegy előrejelzi az apostolok vértanúságát, de arra nem ad választ, hogy ki fog az Ő jobb és bal oldalán ülni, hiszen ennek eldöntése a Jóisten feladata – mutatott rá érsek-metropolita atya.

Az evangélium tanúsága szerint mindeközben Jánosra és Jakabra a többi tíz tanítvány neheztelni kezdett, mert „elorozták a jó helyeket” előlük, de Jézus ekkor sem tesz szemrehányást, csak arra figyelmezteti őket, hogy ne akarjanak a világ szemlélete szerinti magasabb helyekre kerülni, mert akkor zsarnokokká válnak.

Azt javasolja inkább, hogy az, aki első akar lenni legyen mindenki rabszolgája, hiszen az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.

„Szenvedéséről szóló tanításának ez a csúcsa, mert nemcsak, hogy segít tanítványainak megérteni a közelgő eseményeket, hanem megfogalmazza a lényeget: >>életét adja váltságul<<” – figyelmeztetett a főpásztor, majd felidézte Szent Pálnak azt a zsidókhoz írt levelét, (Zsid 9,11-14) amiben arról van szó, hogy Jézus, mint főpap beviszi az áldozati vért egy nem e világi sátorba. Ahhoz, hogy ezt megértsük fontos tudni, hogy az Ószövetségben leírtak szerint, hogyan történt az áldozat bemutatása:

Az első szövetségkötéskor a Sínai hegyen Mózes levágta az áldozati bárányt, vérének egy részét az oltárra öntötte, másik részével pedig meghintette a népet – ezzel rögzítette a zsidó nép áldozati bemutatásának rítusát, a megtisztulás folyamatát. Az évente megismételt rituálé része volt az is, hogy a főpap egy évben egyszer az oltár mögött függönnyel eltakart frigyszekrényt az áldozati állat vérével meghintette. Így lehet megérteni, hogy miről beszél Szent Pál, amikor Krisztust főpapnak nevezi, aki a nem kézzel készített sátoron át belépett és saját vére által örök váltságot szerzett.

„Ő az áldozati bárány, az Ő vérét ontják ki, az Ő vérével vannak meghintve mindazok, akik tisztulni akarnak. Ezt követően már nem kellett évente a rituálét megismételni, mert egyszer és mindenkorra meghozta a megtisztulást.” – magyarázta Fülöp metropolita.

Azt szoktuk mondani, hogy mi Krisztus vére árán megigazoltunk, ami szintén a fent említett képre utal. De mindez hogyan történik? Csak azzal, hogy szenvedett helyettünk, hogy kereszthalálával megóvott minket az örök büntetéstől? – fejtegette a főpásztor gondolatait. Hozzátette: sok olyan cselekedetünk van, ami nem az életet szolgálja és ez mind bűn. Ne vigyek végbe olyan tetteket, amivel nem az örök életet szolgálom, ezek  „halott tettek” és ezektől szabadít meg minket Jézus élete árán.

Az önfeláldozás hozza meg nekünk a megváltást, hogy Krisztus annyira szeretett minket, hogy önmagát adta értünk. Az önfeláldozás, a szeretet a kulcs. Jézus nem a bűnös halálát akarja, hanem azt, hogy megtérjen s éljen, és ezért önmagát adja nekünk – ezt kell valahogyan megértenünk.

Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint, aki életét adja barátaiért, az Isten a saját életét adja értünk. Elkerüli a figyelmünket, hogy a megváltás Isten szeretetéből fakad. Csak akkor értem meg az Isten önfeláldozó szeretetét, ha élem, ha szeretek. Az emberben nagyon mélyen benne van, hogy akar szeretni és szomjazza azt, hogy szeressék, hogy mi is önfeláldozók legyünk.

„Éppen ebben a nagyon szörnyű helyzetben mutatkozik meg. Az orvosok, ápolók önmagukat áldozzák fel, akárcsak a papok, akik közül több tucatnyian vesztették életüket a koronavírus miatt. Ők vértanúk, mert végezték feladatukat és próbálták a betegeket ellátni. Bennünk van a jó szándék, ami nehéz helyzetekben felszínre kerül, hiszen az Isten képmásai vagyunk.” – hangsúlyozta Fülöp metropolita atya és hozzátette: oda kell arra is figyelni, hogy mi az Isten üzenete e szörnyű világhelyzettel, mert ha nem figyelünk oda nem érthetjük meg.

Ne legyünk a figyelmetlenség keresztényei, mint a tanítványok Márk evangéliumában – zárta gondolatait a főpásztor.        

VEZETŐ HÍREK
Diakónussá szentelték Fehér Csongort

Nők számára szerveznek egynapos zarándoklatot

Jó cselekedetek által is megszentelődünk - Karitatív szolgáltató pont nyílt Sajószentpéteren
 
AKTUÁLIS
Diakónusszentelések a Hajdúdorogi Főegyházmegyében

Várják a jelentkezéseket a II. Országos Cigánypasztorációs Lelkigyakorlatra

A boldogság útján - Ifjúsági gyalogos zarándoklat 2020
 
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Diakónussá szentelték Fehér Csongort

Nők számára szerveznek egynapos zarándoklatot

Jó cselekedetek által is megszentelődünk - Karitatív szolgáltató pont nyílt Sajószentpéteren
 
AKTUÁLIS
Diakónusszentelések a Hajdúdorogi Főegyházmegyében

Várják a jelentkezéseket a II. Országos Cigánypasztorációs Lelkigyakorlatra

A boldogság útján - Ifjúsági gyalogos zarándoklat 2020
 
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Idén is meg lesz tartva az irotai zsolozsmás tábor
Idén is meg lesz tartva az irotai zsolozsmás tábor  class=
 
A boldogság útján - Ifjúsági gyalogos zarándoklat 2020
A boldogság útján - Ifjúsági gyalogos zarándoklat 2020 class=
 
Várják a jelentkezéseket a II. Országos Cigánypasztorá...
Várják a jelentkezéseket a II. Országos Cigánypasztorá... class=
 
Diakónusszentelések a Hajdúdorogi Főegyházmegyében
Diakónusszentelések a Hajdúdorogi Főegyházmegyében  class=
 
Keresztet szenteltek Hajdúszoboszló határában
Keresztet szenteltek Hajdúszoboszló határában class=
 
Különleges zenei csemegével zárul a Görög Nyári Esté...
Különleges zenei csemegével zárul a Görög Nyári Esté... class=