Fülöp metropolita köszöntője Ferenc pápa látogatásán

Fülöp metropolita köszöntője Ferenc pápa látogatásán

2023-04-30 01:10:06
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Ferenc pápa
Kocsis Fülöp érsek
Metropólia
Budapest
Az alábbiakban azt a köszöntőt olvashatjuk, amit Fülöp metropolita mondott április 29-én, szombat délelőtt Ferenc pápának a budapesti Rózsák tere görögkatolikus templomában tett látogatása alkalmával.

Mindnyájunk által szeretett Ferenc pápa!

Szent II. János Pál pápától tanultuk azt a fontos igazságot, hogy Krisztus egyháza két tüdővel lélegzik, Kelet és Nyugat lelke együttesen élteti a Titokzatos Testet. Ez a költői és teológiai kép itt, ezen a téren, különösen is érvényesül. Egymás mellett áll két templom, egymás mellett él két közösség, a római és a görögkatolikus. A plébánia és a parókia összeér, közösségi életünk összeforr. Ezt a templomot is a római katolikus testvérektől kaptuk jó százhúsz évvel ezelőtt.
 
Nekünk, görögkatolikusoknak különösen is fontos a katolikus egyházhoz tartozásunk
. Születésünktől, az első unióktól fogva sokat kellett szenvednünk ezért a kettős hovatartozásért. Vértanúink nem csak keresztény hitükért, hanem kifejezetten a katolikus egyházhoz tartozásukért haltak meg, hiszen, ha vállalják a kommunista erőszak diktátumát, akkor visszatérve az ortodox hitre, megmenthették volna az életüket, de inkább meghaltak, semhogy a katolikus egyházat megtagadják.

Ezért senki nem vonhatja kétségbe, hogy miközben igyekszünk hűséggel ragaszkodni keleti gyökereinkhez, ezzel nem különállni akarunk, hanem hidat képezni a két testvér egyház között, hiszen mi valamilyen módon mindkettőhöz odatartozunk.
 
Ezzel a mai látogatással, hogy a legfőbb egyházfő betért szerény, keleti hajlékunkba, óriási megerősítést kaptunk, hogy a katolikus családnak mi is egyenértékű tagjai vagyunk. Ígéretet teszünk arra, hogy miközben Krisztust keressük és hirdetjük, egyházi létünkben az egység hordozói és hirdetői leszünk.
 
Ezt mindenekelőtt buzgó imádságainkkal szeretnénk munkálni. Ezt tartjuk legfőbb kötelességünknek, ezzel tudjuk leginkább éltetni a Titokzatos Testet. Kérjük, hogy fogadja el tőlünk ezt az egyszerű, jelképes ajándékot, a keleti egyház "rózsafüzérét", a csotkit, amelyet görögkatolikus fiatalok kötöttek erre az alkalomra, s amelyet a gyermekek adnak át - mindnyájunk üzenetét kifejezve ezzel, hogy gyermeki hittel fogjuk szeretni Krisztus Urunkat, az ő egyházát és földi helytartóját, Ferenc pápánkat.
 
VEZETŐ HÍREK
Jön az I. Budapesti Görögkatolikus Focikupa - már várjuk a csapatok jelentkezését

Összetartozás és közösség: papcsaládok találkozója Szerencsen

Egy görögkatolikus festősors a XX. században – új időszaki kiállítás a Görögkatolikus Múzeumban
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Jön az I. Budapesti Görögkatolikus Focikupa - már várju...
Jön az I. Budapesti Görögkatolikus Focikupa - már várju...
 
Összetartozás és közösség: papcsaládok találkozója ...
Összetartozás és közösség: papcsaládok találkozója ...
 
Egy görögkatolikus festősors a XX. században – új id...
Egy görögkatolikus festősors a XX. században – új id...
 
Angyali hangok – kántortalálkozó Győrben
Angyali hangok – kántortalálkozó Győrben
 
Ismét kántortalálkozóra várjuk az érdeklődőket Budap...
Ismét kántortalálkozóra várjuk az érdeklődőket Budap...
 
Boldogok, akik nem látnak – Misztériumjáték boldog Rom...
Boldogok, akik nem látnak – Misztériumjáték boldog Rom...