Gyorssegély a borsodi településeknek

Gyorssegély a borsodi településeknek

2017-06-23 10:04:31
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye-Katolikus Karitász
Szociális
Karitász
10 millió forintot különített el a Katolikus Karitász a károsultak megsegítésére

Villámcsapás miatt nem volt áram a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Encsen június 21-én délután, és a megye más részein is károkat okozott a vihar - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság az MTI-vel. A tájékoztatás szerint az áramszünet mintegy három és fél ezer encsi háztartást érintett. Az áramszolgáltató ÉMÁSZ képviseletében Irlanda Boglárka az MTI-nek azt mondta: a városban újra van áram, öt perc alatt egy másik irányból visszaállították a szolgáltatást, a hiba elhárításán dolgoznak.

Halmajon levitte egy ház tetejét az erős szél, az encsi tűzoltók dolgoznak a kár elhárításán. A településen több másik ház is megrongálódott. Megyaszón beomlott egy ház födémszerkezete a vihar következtében, a lakók kimenekültek a házból, az épület lakhatatlanná vált. Rátkán villám csapott egy istállóba, a szerencsi tűzoltók eloltották a tüzet. A katasztrófavédelmi igazgatóság azt is közölte, hogy a megyében kitört heves zivatar jégveréssel is járt.

10 millió forintot különített el a Katolikus Karitász a károsultak megsegítésére 

A Katolikus Karitász országos központja 10 millió forintot különített el a katasztrófa alapjából, amelyből a károsult családokat fogja segíteni az elkövetkező hetekben. A Karitász egri központja azonnal tájékozódott a károkról és felvette a kapcsolatot Megyaszó polgármesterével. Árvai Ferenc igazgató a polgármester kérésének megfelelően 1 tonna liszttel és élelmiszer-segéllyel érkezett a helyszínre. A lisztet a település egyik közösségi konyhája használja fel a kitelepítettek étkeztetéséhez. A Katolikus Karitász önkénteseivel és adományokkal segíti a kitelepítettek ellátását, majd a kárfelmérést követően szükség szerint segíti a házak felújítását, takarítását, ingóságpótlását. A viharkárosultak nagy számára való tekintettel a Katolikus Karitász gyűjtést hirdet a bajba jutottak megsegítésére. 

A Karitász 1356-os adományvonalának tárcsázásával hívásonként 500,- forinttal lehet támogatni a károsultakat. 

Emellett elkülönített bankszámlán is várják mindazok felajánlását, akik segíteni szeretnének a viharkárosult családoknak. 

Felajánlásokat az alábbi bankszámlára tehetik meg:

Katolikus Karitász

Raiffeisen Bank 12011148-00124534-00100008

A közlemény rovatba kérjük beírni: „viharkár”

VEZETŐ HÍREK
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „ügynökakták” nyilvánosságra hozatala kapcsán

Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén

Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közössége
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
 
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
 
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
 
FIFEL 4.0 – Hitben, közösségben, egymásra figyelve
FIFEL 4.0 – Hitben, közösségben, egymásra figyelve
 
Taizé Találkozó 2026 – várjuk a Hajdúdorogi Főegyhá...
Taizé Találkozó 2026 – várjuk a Hajdúdorogi Főegyhá...
 
Böjt és mértékletesség a Szentírásban és a keresztyÃ...
Böjt és mértékletesség a Szentírásban és a keresztyÃ...