Kapcsolódj be a közvetítésbe!

Kapcsolódj be a közvetítésbe!

2017-06-22 15:37:45
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye - MTI
Ifjúsági
Budapest
Debrecen
Idén nyolc fiatal vehet részt a programban

A tavalyi hat után idén nyolc fiatal vehet részt a Kapcsolódj be a közvetítésbe! című, roma és hátrányos helyzetű fiataloknak meghirdetett gyakornoki programban; a nyertesek június22-én, csütörtökön Budapesten vehették át az erről szóló dokumentumot Balog Zoltántól, az emberi erőforrások miniszterétől és Vaszily Miklóstól, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vezérigazgatójától. Többek között Balog Róbert, a debreceni Szent Miklós Görögkatolikus Diákotthon és Roma Szakkollégium lakója is.

Balog Zoltán kiemelte: a média a tájékozódás, a művelődés és a szórakozás fontos eszköze, ezért is fontos, hogy milyen képet sugároz a magyar nemzethez tartozókról. "Ezért fontos, hogy a hátrányos helyzetű, elsősorban a roma fiatalokat úgy kapcsoljuk be a média világába, hogy az önképük alakuljon, és azt a képet is tudják alakítani, ami erről a nemzetiségről Magyarországon van" - tette hozzá. A miniszter hangsúlyozta: teljesen új minőséget jelent, hogy napjainkban 350 ezer fiatal részese az állam által támogatott tehetségprogramoknak. A Kapcsolódj be a közvetítésbe! kapcsán kijelentette: "ez egy jó program, örülök, hogy tudjuk folytatni".

Vaszily Miklós azt emelte ki: büszkeségre ad okot ez a gyakorlatorientált program, mert a gondolat, a tett és az eredmény hármasságát adja, a szaktárca és az MTVA összefogásában. Hangsúlyozta: médiavállalat-vezetőként kettős a felelőssége, "egyszerre kell megmutatnunk és képviselnünk Magyarország színes nemzeti hagyományait, a nemzeti kisebbségek színes világát, és közben azt is tudjuk, azért is dolgoznunk kell, hogy a bemutatáson kívül hiteles és szakmailag képzett munkavállalók dolgozzanak nálunk, és mutassák be ezt a világot magyar nézőinknek".

Az eseményen elhangzott: a tavalyi induló évben hat, most nyolc fiatal vehet részt a programban, amelyet a Nemzeti Kulturális Alapon keresztül hirdetett meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A költségeket Balog Zoltán miniszteri keretéből finanszírozzák. 

Az egy éven át tartó program tavalyi résztvevői közül ketten - Balogh Krisztina és Szénási Réka - már az MTVA belsős munkavállalói.

VEZETŐ HÍREK
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „ügynökakták” nyilvánosságra hozatala kapcsán

Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén

Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közössége
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
 
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
 
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
 
FIFEL 4.0 – Hitben, közösségben, egymásra figyelve
FIFEL 4.0 – Hitben, közösségben, egymásra figyelve
 
Taizé Találkozó 2026 – várjuk a Hajdúdorogi Főegyhá...
Taizé Találkozó 2026 – várjuk a Hajdúdorogi Főegyhá...
 
Böjt és mértékletesség a Szentírásban és a keresztyÃ...
Böjt és mértékletesség a Szentírásban és a keresztyÃ...