Házszentelés a Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat szolgáltatópontjain

Házszentelés a Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat szolgáltatópontjain

2020-01-23 09:00:34
Szerző: Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat, sajtóiroda
Nyíregyházi Egyházmegye
Debrecen
Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat
Vízkereszt
Január 13-án a debreceni Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat Szolgáltatópontján, január 16-án pedig a nyíregyházi központban elevenítették fel ezt a szép szokást.

A Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat intézményeiben is tartottak házszentelést januárban. Gánicz László lelkivezető atya személyesen tett látogatást a munkatársaknál, és buzdította őket arra, hogy hasonló lelkesedéssel folytassák odaadó munkájukat.

„A polgári évet is megkezdtük januárral, ilyenkor az ember mindig valami fogadalmat tesz, kicsit átértékeli az elmúlt időszakot. Próbáljuk a következő esztendőt megtervezni, hogy mit is szeretnénk majd elérni” – kezdte az atya. „Jézus, amikor megkeresztelkedik a Jordán folyóban Keresztelő János által, akkor megkezdi a nyilvános működését. A szeretetszolgálat már egy ideje nyilvánosan működik, hiszen több éves múltja van a csapatnak. Ahogyan Jézus példaértékűen mutatta, hogyan kell az Isten felé vezető úton haladni, azt kell, mondjam: ezt valósítjátok meg Ti is kicsiben és követitek az Ő példáját. Így vagytok példa mások számára, akik esetleg még nem találták meg ezt az utat. Arra buzdítalak Titeket, hogy az újesztendőben ugyanolyan lelkesedéssel, vagy még nagyobbal folytassátok ezt a példaadó életet és munkát! Ehhez kaptátok most az áldást a házszenteléssel.” - zárta sorait László atya.

VEZETŐ HÍREK
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „ügynökakták” nyilvánosságra hozatala kapcsán

Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén

Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közössége
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
 
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
 
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
 
FIFEL 4.0 – Hitben, közösségben, egymásra figyelve
FIFEL 4.0 – Hitben, közösségben, egymásra figyelve
 
Taizé Találkozó 2026 – várjuk a Hajdúdorogi Főegyhá...
Taizé Találkozó 2026 – várjuk a Hajdúdorogi Főegyhá...
 
Böjt és mértékletesség a Szentírásban és a keresztyÃ...
Böjt és mértékletesség a Szentírásban és a keresztyÃ...