Hello Szakma!

Hello Szakma!

2023-10-03 09:15:16
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye/Debreceni Egyetem
Ifjúsági
Debrecen
A rendezvény október 5-6-án várja az érdeklődőket a Nagyerdei Stadionban, ahol több, Debrecenben működő görögkatolikus intézményünk is bemutatkozik majd. 

A Debreceni Egyetem "Tanítsunk Magyarországért" programjában részt vevő mentorhallgatók és a mentorált diákok is ellátogatnak a Hello szakma! – Út a jövőbe elnevezésű pályaorientációs kiállításra, amelyet október 5-6-án rendez meg a Debreceni Szakképzési Centrum. A Nagyerdei Stadionban csaknem 80 kiállító, köztük oktatási intézmények képzési kínálatát és a városban működő vállalatok munkalehetőségeit ismerhetik meg a pályaválasztás előtt álló fiatalok. 

- A cívisvárosban a Debreceni Szakképzési Centrum és a Debreceni Egyetem közreműködésével a helyi oktatásra alapozva, az itt képzett munkaerőre épül a város munkaerőpiacának jövője, hiszen a piaci versenyt az iskolapadban tudjuk megnyerni – fogalmazott a rendezvényt beharangozó sajtótájékoztatón Papp László. Debrecen polgármestere a program kapcsán kiemelte: a város az oktatás szereplőivel együttműködve minden információt át tud adni a továbbtanulás, pályaválasztás vagy elhelyezkedés előtt álló fiataloknak, hogy jövőjük szempontjából a leghelyesebb döntést tudják meghozni. A DSZC a Hello Szakma! kiállításon hirdeti meg a következő, 2024/25-ös tanév képzési kínálatát.

- 19 ágazat 21 szakmáját ajánljuk a fiataloknak, akik közül több mint kétezren nyerhetnek felvételt a következő tanévben tagintézményeinkbe – tájékoztatott Tirpák Zsolt. A DSZC kancellárja hangsúlyozta: a város és a régió fejlődése szempontjából kiemelt jelentőségű Debrecen és az itt működő oktatási intézmények összefogása, amelyben fontos partner a Debreceni Egyetem égisze alatt működő Tanítsunk Magyarországért program is. 

A Debreceni Egyetem a 2018/19-es tanévben csatlakozott az országos programhoz – amelyet a Kulturális és Innovációs Minisztérium, valamint a Nemzeti Tehetség Központ irányít és finanszíroz ­–, és eddig csaknem ezer hallgató végezte el a felkészítő kurzust és szerzett jogosultságot arra, hogy Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye kistelepülésein élő általános iskolás diákokat mentoráljon, segítve őket tanulmányaikban, a mindennapi életben.

- Legfőbb célunk, hogy mentorhallgatóink segítségével megismertessük a kistérségben élő általános iskolásokkal a lehetőségeket és felkészítsék őket a pályaválasztásra, erre pedig nem is lehet jobb alkalom, mint a Hello Szakma kétnapos kiállítása – ismertette a TMO célkitűzéseit Forisek Péter. A DE Tanárképzési Központjának főigazgatója kiemelte: az előző évhez hasonlóan idén is csaknem 100 mentorhallgató kíséretében több mint 400 általános iskolás érkezhet a rendezvényre, ahol játékos élményszerzés közben nyílik lehetőség arra, hogy megismerjék továbbtanulási, elhelyezkedési lehetőségeiket a városban és a régióban.

A rendezvényen több görögkatolikus intézményünk is bemutatkozik majd: Szent László Görögkatolikus Gimnázium és Egészségügyi Szakgimnázium (Debrecen, Thomas Mann u. 16.), a debreceni Szent Bazil Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium (Debrecen, Postakert utca 2., Faraktár utca 107.) és a a hajdúdorogi Nagy Szent Szent Bazil Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium (Hajdúdorog, Ady Endre u. 23-27.).

VEZETŐ HÍREK
Fiatal Felnőttek Lelkigyakorlata (FiFel 1.0) - résztvevői szemmel

Idén is nagy siker volt a Házasság Hete a Hajdúdorogi Főegyházmegyében

Diplomaosztó ünnepség a Szent Atanáz Hittudományi Főiskolán
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Fiatal Felnőttek Lelkigyakorlata (FiFel 1.0) - résztvevői szemmel

Idén is nagy siker volt a Házasság Hete a Hajdúdorogi Főegyházmegyében

Diplomaosztó ünnepség a Szent Atanáz Hittudományi Főiskolán
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Idén is nagy siker volt a Házasság Hete a Hajdúdorogi F...
Idén is nagy siker volt a Házasság Hete a Hajdúdorogi F...
 
Fiatal Felnőttek Lelkigyakorlata (FiFel 1.0) - résztvevői...
Fiatal Felnőttek Lelkigyakorlata (FiFel 1.0) - résztvevői...
 
Diplomaosztó ünnepség a Szent Atanáz Hittudományi Főis...
Diplomaosztó ünnepség a Szent Atanáz Hittudományi Főis...
 
Nem keresnélek téged Istenem, ha már meg nem találtalak ...
Nem keresnélek téged Istenem, ha már meg nem találtalak ...
 
Utak a csendbe – folytatódik a sorozat
Utak a csendbe – folytatódik a sorozat
 
Zarándoklat a családokért - szeretettel várjuk szombaton...
Zarándoklat a családokért - szeretettel várjuk szombaton...