Az "Országos görögkatolikus hit- és erkölcstan verseny az ifjúság évében" országos döntőjét 2018. március 3-án tartották Máriapócson. A kerületi és egyházmegyei fordulók után összesen negyven csapat mérhette össze tudását négy kategóriában.
A három egyházmegye hitoktatási bizottsága nevében Jármi Zoltán atya köszöntötte a versenyzőket és felkészítőinket. Hangsúlyozta, hogy nem a verseny a legfontosabb itt, hanem az, hogy közelebb kerüljünk a Jóistenhez. Tudásunk megmutatása mellett ez a nap a közös együttlétnek, a lelki töltekezésnek is ideje – mondta a lelkipásztor. A döntőt Szocska A. Ábel apostoli kormányzó nyitotta meg.
A verseny idei jelmondatával összefüggésben („Ha Isten gyermekei vagyunk, akkor örökösei is” Róm 8,17), egy nem is oly könnyen megválaszolható kérdést tett fel gyermekeknek, melyre a helyes válasz a Miatyánk imádsága. Ebben a rövid imában mindannyian gyermekként szólítjuk meg Istent. Ez az imádság arra is hív bennünket, hogy eszerint tudjunk élni és gondolkodni. Ábel atya azt kívánta a gyermekeknek, hogy ez a verseny ne csak itt hozzon eredményt, hanem a mindennapi életben is. A feladatlapok kitöltése után a résztvevők közösen mentek át a Kegytemplomba egy közös imádságra. A templomban éppen most felállított, országjárásra induló Nemzetközi Eucharisztikus Világkongresszus Missziós Keresztről is hallhattak egy rövid ismertetőt Grunda Dávid diakónusnak köszönhetően, majd játékos feladatokat oldhattak meg.
Közben a feladatlapokat az atyák a szervezőkkel együtt kijavították és értékelték; íme, az eredmények:
Eredmények:
Parókiák hittanosai (akik nem egyházi iskolákban járnak) 5-6. osztály:
- Penészlek: Daku Zsófia, Papp Viktória (felkészítő: Csingi Zoltán)
- Érd: Nagy Zsuzsanna, Osváth Júlia, Osváth Tímea (felkészítő: Szabó Mihály)
- Bököny: Buczi Mihály, Kurucz Gréta, Papp Diána (felkészítő: Szokira János)
- Szolnok: Lakatos Csenge, Hegyi Nóra, Darázs Dorka (felkészítő: Szkiba Tibor)
- Debrecen-Attila tér: Szabolcs Dóra, Nagy Lukács, Balla József (felkészítő: ifj. Zuró József)
- Rozsály: Bíró Bianka, Sztojka Benedek, Simon Attila (felkészítő: Kiss Andor és Kiss Andorné Kondás Mária)
- Bekecs: Kelecseny Ádám, Kelecseny Róbert, Sarudi Kristóf (felkészítő: Szabóné Bulátkó Mónika)
Parókiák hittanosai (akik nem járnak egyházi iskolába) 7-8. osztály:
- Budapest-Rózsák tere: Nádasi Róza Sára, Szakos Máté, Ulicsák Miklós (felkészítő: Koroknai Gabriella)
- Szakoly: Andrejkovics Mihály, Halász Antal (felkészítő: Galajda Balázs)
- Bököny: Kondor Krisztián, Kovács Tibor, Sarkadi Anna (felkészítő: Szokira János)
- Penészlek: Daku Petra, Kocsis Vanda Tímea
- Komlóska: Matisz Zsófia, Tornai Adrienn, Szűcs Panna (felkészítő: Szikora Benedek)
- Hajdúböszörmény: Poczetnyik Dóra, Varga Péter, Szarvas Tamara (felkészítő: Bodogán Lászlóné)
Egyházi iskolások 5-6. osztály:
- Nyíracsádi Parókia: Simon Ábel, Krekk Petra, Kerti Borbála (felkészítő: Simonné Czentye Anikó)
Ciszterci Nevelési Központ Pécs: Vas Domonkos, Zajácz Veronika, Érsek Boglárka (felkészítő: Zajácz Gábor)
- Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium Miskolc: Betley Lili, Mészáros Katalin, Debreczeni Jusztina (felkészítő: Boronkai József)
- Szent Piroska Általános Iskola Nyíracsád: Szilágyi Balázs, Széll Nóra, Kerti Benedek (felkészítő: Tóth Elek)
- Móricz Zsigmond Görögkatolikus Kéttannyelvű Általános Iskola Mátészalka: Bodnár Péter, Juhász Dóra, Szántó Aliz (felkészítő: Szabóné Cseppentő Ildikó)
- Kálvin János Református Általános Iskola Mátészalka: Dienes Dávid, Kócsi Márk, Póti Dávid (felkészítő: Szabóné Cseppentő Ildikó)
- Szent László Katolikus Általános Iskola Encs: Kalecsár Gerda, Tyukodi Hanna, Tyukodi Zóra, (felkészítő: Szepesi Szilárdné)
Egyházi iskolások 7-8. osztály:
- Kálvin János Református Általános Iskola Mátészalka: Havanyecz Lilian, Szabó Zsófia, Szalacsi Eszter (felkészítő: Szabóné Cseppentő Ildikó)
- Széchenyi István Katolikus és Német Nemzetiségi Általános Iskola Mátészalka: Bíró Adrienn, Ganyu Zsófi, Nagy Aliz (felkészítő: Kovács Erzsébet)
- Szent Piroska Általános Iskola Nyíracsád: Hudácskó Dóra, Szabó Ágnes, Szűcs Ákos (felkészítő: Tóth Elek)
- Sajópálfala: Kiss Mária, Szilágyi Léna, Szathmári Anna (felkészítő: Kiss Attila)
- Budapest-Rózsák tere: Mócz Botond, Tóth Botond, Mócz Noémi (felkészítő: Koroknai Gabriella)
- Nyíracsádi Parókia: Fazekas Anita, Papp Dávid, Ternován Szabolcs (felkészítő: Tóth Elekné)
A verseny a NTP-TMV-17-0090 pályázati azonosítószámú támogatásával valósult meg.