Ikon kiállítás nyílt Nyíracsádon

Ikon kiállítás nyílt Nyíracsádon

2017-10-12 08:55:51
Szerző: Tóth Elek parókus
Kiállítás
Pályázat
Képzés
A tárlatot a Görögkatolikus Közösségi Házban tekinthetik meg az érdeklődők

Nyíracsádon évek óta működik a Parókia támogatásával az ikonfestő szakkör Vereb Csabáné tanárnő, Jutka néni vezetésével. Az ő szervezésében évente két alkalommal ikonfestő tábort szerveztek a Görögkatolikus Közösségi Házban. Az elmúlt években Varga Tarzíciusz kárpátaljai művész vezette ezeket a táborokat, aki az olajfestéssel készült ikonfestő technikát ismertette meg az érdeklődőkkel. Ezen a nyáron egy ősi módszerrel, a hagyományos tojástemperával készülő ikonok titkaiba avatta be a tábor résztvevőit Rausz Szilveszter tanár, ikonfestő.

Ebben az évben táborunkat a Stúdium és Perspektíva Alapítvány „Acsádi Örömhír” című, EFOP-1.2.215-2016-00185 számú pályázata segítségével rendezték meg, így a résztvevő fiatalok ingyen vehettek részt az egyhetes képzésen. A pályázati program része volt az, hogy a nyári táborok után, - 2017-ben, 2018-ban és 2019-ben is – kiállításon mutatkozzanak be az alkotó fiatalok és segítőik. Ez az első kiállítás valósult meg most, ami egész október folyamán látogatható. A kiállítást a nyíracsádi Görögkatolikus Közösségi Házban nyitottuk meg október 7-én. Szeretettel várunk minden érdeklődőt!

VEZETŐ HÍREK
Nevelőszülői képzés indul ez év októberében Székesfehérváron

Palánki Ferenc a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye új érseke - szívből gratulálunk!

Mindenki születésnapja – életvédő séta Budapesten
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Nevelőszülői képzés indul ez év októberében Székesf...
Nevelőszülői képzés indul ez év októberében Székesf...
 
Palánki Ferenc a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye új é...
Palánki Ferenc a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye új é...
 
Mindenki születésnapja – életvédő séta Budapesten
Mindenki születésnapja – életvédő séta Budapesten
 
Királyhelmecen és Klokocsón töltekeztek a nyíracsádi i...
Királyhelmecen és Klokocsón töltekeztek a nyíracsádi i...
 
Most vasárnap lesz Jézus-ima Budapesten
Most vasárnap lesz Jézus-ima Budapesten
 
Hazatérünk az Istenszülő oltalma alá
Hazatérünk az Istenszülő oltalma alá