Egyházunk ehhez igazodva ezen a két napon "Átölel az Isten" címmel" ad lehetőséget a lelki megújulásra. Ez már a harmadik ilyen alkalom, amikor az ország egész területén, több mint harminc helyen várják a fölszentelt atyák gyónásra vagy lelki beszélgetésre a kereső embereket. A Megbocsátás napja lehetőség egy kiadós gyónásra, ráérős lelki beszélgetésre, meghallgatásra, befogadásra. Egy nap, amikor beszélgetésre várjuk azokat, akik régóta vágynak erre, de azokat is, akik talán hirtelen ötlettel veszik rá magukat, hogy most leüljenek egy pap mellé. Várjuk azokat, akik hiányolják a gyónás kegyelmét, valamint azokat is, akik még nem érzik át annak fontosságát. Várjuk azokat is, akik nem gyónni, hanem csak beszélgetni szeretnének. Egyszóval várjuk mindazokat, akik szeretnék megtapasztalni azt az éltető, erőt adó, felemelő, bátorító, szabadító, békét hozó felismerést, hogy Isten végelen szeretetével átöleli minket.
A Hajdúdorogi Főegyházmegye programja
Debreceni Esperesi Kerület
Március 8. péntek:
17.30: Előszententeltek Liturgiája, Debrecen, Svetits Katolikus Gimnázium
Március 9., szombat:
6.40: Szent Liturgia, Debrecen, Szent István kápolna, folyamatos gyóntatás, lelki beszélgetés
8.00: I. imaóra
9.00: III. imaóra
12.00: VI. imaóra
15.00: IX. imaóra
17.30: Szent Liturgia, vecsernye
Nyíradonyi Esperesi Kerület
Március 8. péntek:
17.00: Előszenteltek Liturgiája, Létavértes
Hajdúdorogi Esperesi Kerület
Március 8. péntek:
17.00: folyamatos gyóntatás, lelki beszélgetés, Hajdúdorog
17.30: Előszenteltek Liturgiája, Hajdúdorog
Március 9. szombat:
9.00: Szent Liturgia, Hajdúböszörmény, folyamatos gyóntatás
Szegedi Esperesi Kerület
Március 8. péntek:
17.00: Előszenteltek Liturgiája, Szolnok, parókia, Gyermekváros utca 2. , gyóntatás
Pécsi Esperesi Kerület
Március 8. péntek:
7:45-9:30: Pécsi Székesegyház, gyóntatás
17.00: Előszenteltek Liturgiája, előtte és utána gyóntatás
17.30: Előszenteltek Liturgiája, Veszprém, gyóntatás
Március 9. szombat
19:00: Szent Mór Iskolaközpont, gyóntatás
Pesti Esperesi Kerület
Budapest- Rákosmente
Péntek 18.00 Előszenteltek Liturgiája, utána gyónási lehetőség
Szombat halottak szombatja 08.00, Szent Liturgia, hramota, utána gyónási lehetőség
16:00 Gyónási lehetőség 18:00 Vecsernye
Budapest – Rózsák tere
Pénteken 18 órától Előszenteltek Liturgiáját végezzük előtte, alatt lelkivezetői beszélgetéssel, illetve pasztorális tanítással
Szombaton fél 8-kor Liturgia gyóntatással majd lelkivezetés
17.30 Vecsernye, majd Liturgia: előtte, alatt lelkivezetői beszélgetéssel,
Dunakeszi
Péntek 18.00 Előreszenteltek előtte utána gyónási lehetőség
Szombat halottak szombatja 9.00 utrenye, Szent Liturgia, hramota, utána gyónási lehetőség
Kispest
Március 8. péntek
16.00 Gyónási, lelkibeszélgetési lehetőség
17.00 Előszenteltek Liturgiája, utána gyónási, lelkibeszélgetési lehetőség
Március 9. Szombat
8.00-10.00 Gyónási, lelkibeszélgetési lehetőség
16.00 Gyónási, lelkibeszélgetési lehetőség
17.00 Szent Liturgia
Budai Esperesi Kerület
Budaörs: Ótemető kápolna (Nefelejcs u.7.) Előszenteltek liturgiája után 19.00 órától, szombat: 10.00 órától
Buda Fő utca: pénteken és szombaton 16.00 órától
Csepel: szombaton 8.00-12.00-ig (10 órától Szent Liturgia lesz)
Érd: szombaton 9.00-13.00-ig a parókiai kápolnában (Érd, Riminyáki u. 85)
Esztergom: pénteken 17.30-20.00, szombaton pedig egész nap (9.00-17.00) a Szinaxis kápolnájában
Győr: pénteken 16.00 órától, majd az Előszenteltek Liturgiája (17.00 óra) után igény szerint
szombaton Lég (Lehnice) római katolikus templom: 9.30 Görögkatolikus Szent Liturgia előtt és után
Halásztelek: pénteken 16.00 órától a templomban
Pomáz: szombaton 18.00 órától Szent Miklós kápolna
Sopron, Vas és Zala vármegyék: péntek este 18.00 óra után Szombathelyen a Szent Pál görögkatolikus kápolnában
Szentendre: lásd: Pomáz
Tatabánya: Krisztián atya 9-én Hajdúdorogon öregdiák találkozón elmélkedéseket tart és gyóntat