Ismét önkéntestalálkozó volt Debrecenben

Ismét önkéntestalálkozó volt Debrecenben

2018-05-11 09:20:51
Szerző: Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat
Debrecen
Karitász
önkéntes
A Szent Lukács Szeretetszolgálat Karitatív Irodája 2018. május 7-én ismét találkozót szervezett az önkénteseknek.

Az együttlét közös imádsággal kezdődött a metropóliai hivatal kápolnájában, ahol Ősz Tibor atya vezetésével imaórát végeztek. Ezt követően az iroda vezetője köszöntette az önkénteseket és meghallgatták Ősz Tibor atyát, a Szeretetszolgálat lelki igazgatóját, aki előadásának kezdetén röviden szólt a Szent Lukács Szeretetszolgálatról, majd beszélt annak a szolgálatnak a fontosságáról, értékéről, melyet az önkéntesek önzetlenül vállalnak másokért. Fontos felismerni és megragadni az alkalmas időt a szolgálatra, a másokhoz való odafordulásra. Keresztényként Istennek valamennyien munkatársai vagyunk, és Krisztus példát adott mindenkinek. Ahogyan Ő szolgált, nekünk is úgy kell tennünk.

Az elmélkedés után Kissné Suta Mariann bemutatta a karitatív iroda azon programjait, melyekhez az önkéntesek csatlakozhatnak. Beszélt az ételosztások, a kórházi beteglátogatás, valamint az adománygyűjtési, adományosztási feladatokról, gyakorlatról. Megköszönte azoknak az önkénteseknek a munkáját, akik már eddig is több alkalommal segítették a programok megvalósítását és válaszolt a feltett kérdésekre. A találkozó a szeretetvendégség közbeni kötetlen beszélgetéssel, tapasztalatcserével zárult.

VEZETŐ HÍREK
Krisztus lelkületével – Nagykállóban tartották a VIII. Országos Cigánypasztorációs Lelkigyakorlatot

Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban

A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsúja Máriapócson
 
AKTUÁLIS

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Krisztus lelkületével – Nagykállóban tartották a VIII...
Krisztus lelkületével – Nagykállóban tartották a VIII...
 
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
 
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
 
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
 
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
 
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...