György atya, vagy ahogy sokan szólítják “Gyuri bácsi” nem papi családból származik, édesapja egy, a korban igazán különlegesnek számító, foglalkozást űzött: fényképész volt. A házaspár tagjai is egy fényképezőgép két oldalán találkoztak először, Mária mindössze négy éves volt, amikor az akkor 12 éves Gyuri lefényképezte. A gyermekkori ismeretségből később szerelem lett, Mária néni ma is büszkén meséli, hogy férje milyen műszaki képességgel lett megáldva, komoly villanyszerelői munkákat is végzett, de mindenben lehetett rá számítani a ház körül. Ám természetesen mindkettejük számára mind a mai napig a papi hivatás a legfontosabb, melynek végzésében még György atya egészségügyi állapota sem tudja őket akadályozni.
Hogy telnek a napjaik mostanában?
Minden reggel misézek, a feleségem a ministránsom, engedélyt kaptam rá, hogy mivel vak vagyok itt a lakásban végezzem el a Szent Liturgiát. Sajnos a makuladegenerációm komoly beleszólással volt az életünkbe, tíz éve már, hogy semmit nem látok, csak homályt. Így a feleségem vezeti a háztartást, ami igen komoly munka. Még egy orvosi papírra is ráírták a minap, hogy mai napig háztartást vezet: takarít, főz. Minden nap pontban 12-kor ebédelünk, és mindig ő főz. Minden délután elmegyünk sétálni, délelőtt pedig hangoskönyvet hallgatok.
Benne van a vérünkben, hogy másképp nem megy, csak ha segítjük egymást és békességben vagyunk.
Január 12-én tölti a 90-et, indukál ez egyfajta számvetést?
Az ember ilyenkor végigtekint a múlton, bár az emlékek megkopnak, de szerencsére az unokák emlékeztetnek rájuk minket. Három gyermekünk és négy unokánk van.
Hol töltötték a legszebb éveiket?
A legszebb éveink a fiatalabb kori időszakban voltak, amikor még mozgékonyabbak voltunk, volt lehetőségünk találkozni az emberekkel, sokkal jobban mint manapság. Talán azt mondhatom, hogy a Nyírgelsén töltött évek voltak a legemlékezetesebbek, ott közeli viszonyt alakítottunk ki a hívekkel és nagyon jóban voltak a reformátusokkal is. Nagy örömömre bevezettük a hittanos gyerekek segítségével az Előszenteltek Liturgiáját is.
Politikailag nagyon komplikált korszakban töltötte papsága nagy részét, kezdve azzal, hogy 1956-ban szentelték.
Emlékszem, Hajdúböszörmény egyik tornyából néztem az orosz tankokat, ahogy mentek be Debrecenbe, de Hajdúböszörményben, első szolgálati helyemen, csend volt. Békességben éltünk, jó viszonyban voltunk az emberekkel az átkosban is. A Bodrogközben Lácacsékén kezdetben áram sem volt, és amikor aztán bevezették, a tanács kapott egy televíziót, de nem volt, aki felszerelje az antennát. Én értettem az ilyesmihez, ezért másnap felmásztam a tanácsháza tetejére és elvégeztem a szükséges munkálatokat, hogy működhessen az a televízió. Politikai konfliktusaink nem nagyon voltak. Mi is részt vettünk a gyűléseken, csak általában hallgattunk.
A felesége ráadásul a helyi téesznél dolgozhatott. Nagyon meglepő, hogy egy egyházi személyt ilyen befolyásos pozícióban hagytak.
Abban a pici faluban ez természetes volt, olyannyira, hogy a református papné volt a tanítónő. A feleségemet ráadásul nagytiszteletű asszonynak szólították a téesz irodában, nem is elvtársnőnek.
Lassan 35 éve Budapesten élnek, itt jobb vagy inkább a vidéki élet állt közel Önökhöz?
Össze se lehet hasonlítani Budapestet a vidékkel, de én városi gyerek vagyok, Nyíregyházán születtem, ott jártam iskolába egészen a Hittudományi Főiskola befejezéséig. Azután viszont vidékre kerültem, és nyilvánvaló, hogy meg kellett szoknom a teljesen más falusi életet, aminek megvan a maga szépsége, kedvessége, de érteni kell a nyelvét. Budapestre kerülve vissza kellett zökkennem hirtelen a városi világba, hiszen előtte olyan kicsi falvakban is éltünk, amikről előtte még csak nem is hallottunk.
Igazából a vidék közvetlensége még ma is hiányzik. Sajnálom, hogy a fiatal görög papokat már nem is ismerem. Falun arra mindig volt idő, hogy motorkerékpárral vagy biciklivel elmenjünk egymást meglátogatni. Ma már csak telefonon tartjuk a kapcsolatot a paptársaimmal amolyan pestiesen.
Több ezer prédikációt mondott életében. Fontos része volt a tanítás a végzendő Liturgiának?
Nagyon kényes voltam a prédikációkra, minden Szentbeszédet leírtam előzőleg írógéppel, nagy részük meg is van a mai napig. Így voltam nyugodt, és mindig biztosítottam azt, hogy erre legyen időm.
Emlékszik, hogy 65 évvel ezelőtt miért pont ezt a papi jelmondatot választotta: “Itt vagyok Istenem, hogy akaratodat megtegyem.”
A pap feladata, hogy pontosan teljesítse az Isten akaratát, ne válogasson, hanem amit kell, azt tegye meg. Az Úr akaratát imádságból, elmélkedésből ismerhetjük meg, valamint a Szentírás ismerete segít minket. Ha az Isten akaratát tudjuk teljesíteni, akkor teszünk igazán jót.
***
Virányi György atya papszentelésének 65. évfordulóját szeptember 19-én ünnepelték a Rózsák terei templomban, melynek egykor parókusa is volt György atya. A vasmisén jelen volt és prédikált dr. Keresztes Szilárd nyugalmazott hajdúdorogi megyéspüspök valamint György atya egykori káplánjai közül Kruppa Levente és Kovács István atyák továbbá Kálmán Peregrin ferences szerzetes is.