Jó volna jegyet szerezni és elutazni önmagunkhoz

Jó volna jegyet szerezni és elutazni önmagunkhoz

2018-09-11 08:49:20
Szerző: Nyíregyházi Egyházmegye-Polyákné Tóth Nóra, fotó: Kondra Norbert, Sztupa András, Asztalos-Nagy Erika
Nyíregyházi Egyházmegye
Hajdúdorogi Főegyházmegye
Nyíregyházán, a Püspöki Hivatalban és a Görögkatolikus Papnevelő Intézetben is látogatást tettek a hajdúnánási fiatalok, akik ötnapos biciklis zarándoklatukkal közelebb kerülhettek Istenhez és önmagukhoz is.

Ahogy Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök az egyik diakónusszentelésen elhangzó beszédében mondta: „A zarándok nem valahová, hanem valakihez, az Istenhez igyekszik.” A nyári zarándoklatok sűrűjében sokan – leginkább görögkatolikus szervezésben – Máriapócsra, s valójában a Könnyező Szűz Anyához és vele együtt a Jóistenhez igyekeztek eljutni. Néhány lelkes fiatal – igazi családjuk nem lévén – gondozóik vezetésével olyan biciklis zarándoklaton vett részt, melyen kicsit önmagukhoz is megérkezhettek. Azzal, hogy vállalkoztak a kb. 280 km megtételére két keréken öt nap alatt, próbára téve teljesítőképességüket, feszegetve határaikat, lelki útravalókat hallgatva az út során, József Attilai jegyet szeretek, és elutaztak Önmagukhoz. 

A Négy kerékkel két keréken elnevezésű kerékpáros túra immár ötödik éve startolt 2018. augusztus 6-án Hajdúnánásról. Résztvevői voltak a Szent Lukács Szeretetszolgálat Hajdúsági Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ lakásotthonokban és nevelőszülőknél gondozott gyermekei és felnőtt kísérőik. A túra már a kezdetektől többet jelentett puszta tekerésnél, hiszen az út során és az esti pihenőhelyeken lelki töltődést, krisztusi lelkületet kaptak a lelkipásztoroktól vagy épp a helyszín különleges vonatkozásainak köszönhetően. Az útvonal minden évben változik. Idén a Hajdúnánás-Tiszalök-Gávavencsellő- Fehérgyarmat-Túristvándi-Gergelyiugornya-Vásárosnamény-Hodász-Nyírbátor-Nyíregyháza városokat érintő szabolcsi körút gazdag kulturális élményekkel is ellátta a kerékpározókat. A fiatalos és lendületes programok mellett azonban ismét sokkal nagyobb hangsúlyt kapott a befelé figyelés, s ehhez a fizikai teherbírás határáig vitt tekerés jelentette a táptalajt. 

A főszervezőt és az ötödik éve megrendezett zarándoklat megálmodóját, Asztalos-Nagy Erikát, a Hajdúsági Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ pszichológusát kérdezve megtudtuk, hogy a kilométerek és az eltöltött napok száma minden évben növekszik, ezért ide csak a 14 év feletti gyermekek jelentkezhetnek, s hogy mindig tematikus felépítése is van a túrának. Tavaly a női lélek útját járták végig a fiatalok, közben eljutottak Sajópálfalára, idén pedig a cigányság, roma kultúra és gyökerek megismerése volt a fő cél, ezért a beszélgetések, előadások mellett a hodászi görögkatolikus cigánytemplomban és a Hodászi Roma Tájház és Alkotóházban is sokat időztek.

Azt, hogy mire is jó egy ilyen zarándoklat, a delphoi jósda feliratának néhány gondolata segít megérteni: „Ismerd meg magadat. […] Légy ura lelkednek. […] Hajolj meg az istenség előtt.” „Ha ezek a fiatalok, akik sokszor korukat meghaladó lelki terheltséggel teljesítenek valamit, szembesülhetnek azzal, hogy, lám, ők is jók valamire, ők is képesek valamire, önmagukért tekerik a pedált. Immár nem sodródva, hanem cselekvőként vannak jelen saját életükben.”– mondta a pszichológus. A zarándoklat már elérte a célját, ha a gyerekek a végén megfogalmanak önmagukról tapasztalásokat, s hogy önmagukon kívül rácsodálkozhatnak az Istenre. „A gyógyításban ez az intenzív hét másfél éves foglalkozásnak felel meg, vagyis hatékony gyógyító az ötnapos tekerés. Hiszen letisztulhatnak a gyerekekben lévő nehézségek, életterhek, életkorból fakadó krízisek, szenvedélybetegség, pályaválasztási nehézség, párkapcsolati gondok. Hazafelé menet pedig elindulhatnak a jobb emberré válás lehetőségének az útján” – fogalmazott Asztalos-Nagy Erika. Hiszen amikor utolsó állomásukon, Nyíregyházán a Püspöki Hivatalban és a Görögkatolikus Papnevelő Intézet falai közt jártak, majd a város nyújtotta programok végén újra nyeregbe pattantak, Hajdúnánásra indultak vissza a gyerekek. Az origóhoz, ahová azonban már nem ugyanazzal a lelkülettel érkeztek, ahogyan elindultak.

 

VEZETŐ HÍREK
Kutatók éjszakája a nyíregyházi főiskolán

Stefano Parenti professzor volt a vendégünk

Ferenc pápa üzenete az elvándorlók és menekültek világnapjára
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Kutatók éjszakája a nyíregyházi főiskolán

Stefano Parenti professzor volt a vendégünk

Ferenc pápa üzenete az elvándorlók és menekültek világnapjára
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Kutatók éjszakája a nyíregyházi főiskolán
Kutatók éjszakája a nyíregyházi főiskolán
 
Idén is lesz 72 óra kompromisszum nélkül
Idén is lesz 72 óra kompromisszum nélkül
 
Idén már hatéves az angliai magyar görögkatolikus köz...
Idén már hatéves az angliai magyar görögkatolikus köz...
 
Ferenc pápa üzenete az elvándorlók és menekültek vilá...
Ferenc pápa üzenete az elvándorlók és menekültek vilá...
 
Stefano Parenti professzor volt a vendégünk
Stefano Parenti professzor volt a vendégünk
 
Lítiás nagy vecsernye a budaörsi görögkatolikus templom...
Lítiás nagy vecsernye a budaörsi görögkatolikus templom...