Jót s jól!-szóban és írásban

Jót s jól!-szóban és írásban

2018-04-12 13:48:15
Szerző: Szent Mihály Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola
Ifjúsági
Kultúra
Szép beszéd és helyesírási versenyen is jól szerepeltek a nyíradonyi diákok - köszönjük a beszámolót!

2018. április 6-a és 8-a között rendezték meg Kisújszálláson a Dunától keletre fekvő megyék általános iskolai tanulóinak a Kazinczy-díj Alapítvány – Péchy Blanka emlékére Kuratóriuma a Szép magyar beszéd országos versenyét. Tíz megye 67 diákja vett részt a versenyen. Az első nap a szabadon választott, míg 7-én a kötelező szöveget kellett értően tolmácsolni a szakértő zsűri és a közönség előtt. A ligetaljai térséget a Szent Mihály Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola 7. a osztályos tanulója képviselte.

Lakatos Evelin Panna kiváló teljesítményéért a vasárnapi díjkiosztón a Kazinczy-jelvény bronz fokozatát vehette át Kerekes Barnabás tanár úrtól, a zsűri elnökétől. A versenyre Topor István tanár úr készítette fel.

A Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei helyesírási verseny megyei fordulójában is szép eredményeket értek el az iskola tanítványai. Az 5.évfolyamok versenyében Szilágyi Márk 5.a osztályos tanuló a 8.helyet szerezte meg, felkészítője: Simonné Dublinszki Ibolya tanárnő volt.

A 6. évfolyamok között pedig Keczán Dávid 6.b osztályos diákunk a 3. helyen végzett. Felkészítője: László Jánosné tanárnő.

Gratulálunk a helyezetteknek és felkészítőknek.

VEZETŐ HÍREK
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén

Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közössége

Folytatódik a Teológia-Bár: találkozzunk november 3-án!
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén

Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közössége

Folytatódik a Teológia-Bár: találkozzunk november 3-án!
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
 
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
 
FIFEL 4.0 – Hitben, közösségben, egymásra figyelve
FIFEL 4.0 – Hitben, közösségben, egymásra figyelve
 
Taizé Találkozó 2026 – várjuk a Hajdúdorogi Főegyhá...
Taizé Találkozó 2026 – várjuk a Hajdúdorogi Főegyhá...
 
Böjt és mértékletesség a Szentírásban és a keresztyÃ...
Böjt és mértékletesség a Szentírásban és a keresztyÃ...
 
Életről, halálról, eutanáziáról – rádióinterjú P...
Életről, halálról, eutanáziáról – rádióinterjú P...