Kárpátaljai gyermekek számára keres támogatókat a Görögkatolikus Ifjúsági Szervezet

Kárpátaljai gyermekek számára keres támogatókat a Görögkatolikus Ifjúsági Szervezet

2019-11-07 09:37:20
Szerző: és fotó: Görögkatolikus Ifjúsági Szervezet
Szociális
Határontúl
A kárpátaljai magyar Görögkatolikus Ifjúsági Szervezet (GISZ) a 2019/20-as tanévre újra meghirdette a Kárpátalján élő rászoruló gyermekek támogatását célzó Szent Margit Programot.

A Szent Margit Program célja, hogy összekösse a Kárpát-medence, illetve a világ magyarságának jó szándékú támogatóit a rászoruló általános és középiskolás gyerekekkel, ezáltal előmozdítsa a támogatott diákok tanulmányi eredményeit, hitbéli életét, valamint a magyar közösség életében való szerepvállalását.

A programban támogatóként bárki részt vehet, aki vállalja annak kötelezettségét, hogy egy tanéven keresztül (10 hónap) havi fix 10 euróval támogat egy iskolai tanulót. A GISZ Kárpátalja-szerte jelentős adatbázist állított fel a támogatásra rászoruló gyermekekről. Az adatbázisban szereplő adatok alapján a támogató dönti el, hogy kit szeretne segíteni. A támogatás összegét lehetőség van készpénzben, illetve banki átutalás formájában – egy összegben vagy havi rendszerességgel – eljuttatni a GISZ számára.

A GISZ ezt az összeget eljuttatja a kiválasztott diáknak. A támogatott átvételi elismervény aláírásával tanúsítja, hogy megkapta az összeget. Amennyiben a támogató igényt tart rá – a GISZ-en keresztül – felveheti a kapcsolatot a támogatottal, levelezés útján.

A program befejezése után a támogató dönt, hogy tovább szeretné-e segíteni a kiválasztott diákot.

A 2018/19-es tanév folyamán 137 gyereket segített a program 76 támogató által. A mostani tanévben a GISZ szeretné ezt a számot növelni, s minél több gyerek számára biztosítani ezt a csekély anyagi támogatást.

Támogatónak a szentmargitprogram@gmail.com e-mail-címen, illetve a +380 964434906-os telefonszámon lehet jelentkezni.

VEZETŐ HÍREK
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa

Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti pócsi kegykép restaurálását

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „ügynökakták” nyilvánosságra hozatala kapcsán
 
AKTUÁLIS

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
 
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...
 
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
 
A zsoltár segít eljutni a panasztól a háláig – Kustá...
A zsoltár segít eljutni a panasztól a háláig – Kustá...
 
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
 
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...