Példaképek - egykori roma szakkollégisták ösztönözték fiatalabb társaikat a tanulásra

Példaképek - egykori roma szakkollégisták ösztönözték fiatalabb társaikat a tanulásra

2019-11-07 10:29:39
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Debrecen
2015 szeptemberében kezdte meg első tanévét Debrecenben a Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium. Kilencen diplomával, hárman - nyelvvizsga hiányában - államvizsgával zsebükben hagyták maguk mögött a kollégiumot és a diákéveket. Néhány napja azonban visszatértek szeretett közösségükbe - Micura Ádám beszámolója.

November 3-án este az alumni hallgatókat hívtuk vissza egy beszélgetésre. A távolság és a családi, munkahelyi elfoglaltságok mellett hatan fogadták el a meghívásunkat.

Elmesélték mi történt velük azóta, nosztalgiáztunk, fiatalabb szakkolis társaiknak tanácsot adtak, melyek között a legfontosabb a nyelvtanulás volt. Sokszor és sokat hangsúlyoztuk fontosságát, ezúttal pedig a végzettek is megerősítették, hogy most van itt az ideje a tanulásnak, a tapasztalatszerzésnek, az állásinterjúkra való felkészülésnek.

S milyen jó, s talán hatékonyabb is, ha ezt társaiktól hallják, akik kikerülve az egyetemi, kollégiumi védőburokból már a versenyszférához tartoznak, így megélhetésüket már nem az egyetemi és szakkollégiumi ösztöndíjak adják. Jó volt őket hallgatni, jó volt látni, hogy a közös munka meghozta gyümölcsét, kirepültek az első fecskék, de jöttek, jönnek helyükre újak.

VEZETŐ HÍREK
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa

Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti pócsi kegykép restaurálását

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „ügynökakták” nyilvánosságra hozatala kapcsán
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
 
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...
 
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
 
A zsoltár segít eljutni a panasztól a háláig – Kustá...
A zsoltár segít eljutni a panasztól a háláig – Kustá...
 
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
 
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...