Közel ezren zarándokoltak a szeretetszolgálatok munkatársai közül Máriapócsra

A Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat által életre hívott találkozó időpontja szorosan kapcsolódott a szervezet névadójának, Szent Lukács evangélistának október 18-i ünnepéhez. A Hajdúdorogi Főegyházmegye, valamint a Miskolci és a Nyíregyházi Egyházmegye szociális intézményeiből munkatársak, lelki vezetők és ellátottak érkeztek a kegyhelyre. A kedvezőtlen, esős időjárás sem akadályozta meg a közös együttlétet: csaknem ezren gyűltek össze, hogy imádságban forduljanak Istenhez, és közösen erősödjenek meg a mindennapokban végzett szolgálatukban. A kegytemplom mögötti téren dr. Seszták István, a Hajdúdorogi Főegyházmegye főhelynöke vezette a Szent Liturgiát, amelyen mindhárom egyházmegyéből érkezett paptestvérekkel szolgált együtt.

A szolgálat, mint Isten szeretetének és békéjének közvetítése

A főhelynök arra hívta fel a figyelmet, hogy a Máriapócsra érkező zarándokok nemcsak a kegyhely különleges lelki erejéből meríthetnek, hanem személyes hitükben is megerősödhetnek. Hangsúlyozta, milyen fontos a szeretetszolgálatban dolgozók küldetése, az isteni kegyelem megtapasztalása, valamint a másik ember felé forduló szeretet és békesség. Mint fogalmazott: a máriapócsi kegyhelyen nem csupán a feljegyzett, nagy csodák fontosak, hanem azok a csendes, személyes változások is, amelyek az ember szívében történnek. „Megszámlálhatatlanul sok az a csoda, ami akkor történik, amikor egy ember, egy hívő ember, egy Istenben bízó ember […] elérkezik ide az Istenszülő lábához és érzi, hogy valami megváltozik.”

Ezek a belső, sokszor szavakkal nehezen kifejezhető tapasztalatok adhatnak erőt a mindennapi szolgálathoz. Különösen azok számára fontosak, akik emberekről gondoskodnak, hiszen munkájuk gyakran túlmutat az emberi tudás és a hétköznapi erőforrások határain. Szerinte a szeretetszolgálatban végzett munka valódi alapja az Isten szeretetébe vetett bizalom.

István atya Lukács evangéliumának a hetvenkét tanítvány kiküldéséről szóló történetén keresztül három lényeges gondolatot emelt ki. Az első a békesség továbbadása. A szeretetszolgálatok munkatársai ugyanis bárhová érkeznek, küldetésük, hogy békét, megértést és reményt vigyenek az emberek életébe, még akkor is, ha nehéz körülményekkel találkoznak.

„Aki az Isten nevében érkezik, Jézus nevében érkezik, ő egyedül képes békességet vinni.”

A második fontos üzenet az, hogy Isten közelsége a segítő szeretetben válik megtapasztalhatóvá. A szeretetszolgálat nem pusztán feladatok elvégzését jelenti, hanem olyan találkozásokat, amelyekben az emberi figyelem, az irgalom és a gondoskodás által Isten szeretete is megmutatkozik. „Két ember találkozásában, két ember segítő egymásra találásában maga az Isten rajzolódik ki.”

A harmadik gondolat a személyes elhívás és a hűséges szolgálat. Jézus ugyanis nem csupán a kivételes embereket hívja, hanem mindenkit megszólít, és mindenkinek személyes küldetést ad. Ezt szemléltette a főhelynök Caravaggio: Máté meghívását ábrázoló festményével, amelyen a fény a vámos Mátéra irányul. A jelenet azt üzeni, hogy Isten a gyengeségeink és kétségeink ellenére is számít ránk. „Isten téged, egyedül téged szólít meg arra a feladatra, hogy igenis másnap is az ő nevében végezzük el szolgálatunkat.”

Megbocsátás: út a belső békéhez

A szertartást követően a résztvevők négy előadás közül választhattak:  

Dr. Tapolyai Emőke klinikai és pasztorálpszichológus, felsővezetői coach a megbocsátásban rejlő szabadságról osztotta meg gondolatait. A szakember merősítette: a harag természetes érzés. Gyakran abból fakad, hogy megbántottak minket, igazságtalanság ért bennünket, vagy átlépték a határainkat. Szerinte a harag elfojtása helyett annak gyökerét kell megértenünk. Fel kell ismernünk a mögötte húzódó fájdalmat. A meg nem bocsátott sérelmek ugyanis fogva tartanak minket, károsíthatják a kapcsolatainkat, akadályozhatják a fejlődésünket, és megkeseríthetik az életünket.

Tapolyai Emőke úgy fogalmazott: a megbocsátás nem jelenti a történtek helyeslését. Nem kell elfelejtenünk a sérelmet, és nem kell feltétlenül folytatnunk a kapcsolatot sem. Az igazunk pedig nem jogosít fel arra, hogy másokat bántsunk. A haragunkat úgy kell kezelnünk, hogy ne okozzunk újabb fájdalmat.

Beszterczey András református lelkipásztor a harag és a vétkezés kapcsolatát vizsgálta a „Haragudjatok, de ne vétkezzetek!” bibliai felszólítás mentén. Az előadó hangsúlyozta, hogy a megbocsátás nem jelenti a sérelem elfelejtését, a történtek jelentéktelennek tekintését vagy a másik ember tettének helyeslését. A fájdalmat és az igazságtalanságot bátran ki kell mondanunk, nem szabad elfojtanunk.

Az előadás fontos kérdéseket vetett fel:

- Miért nekem kell megbocsátanom, ha a másik nem kér bocsánatot?
- Mit tegyek, ha a másik újra és újra elköveti ugyanazt a sérelmet?
- Mi van akkor, ha szeretnék megbocsátani, de még nem vagyok rá képes?

Mint mondta: a megbocsátás lényege, hogy lemondunk a személyes bosszúról, és az ítélkezést Istenre bízzuk. Ezzel nem a másik ember tettét mentjük fel, hanem önmagunkat szabadítjuk meg attól, hogy a sérelem továbbra is uralja a gondolatainkat és a mindennapjainkat.

Töviskes Mária mentálhigiénés szakember a harag elengedésének lehetőségeit járta körül. Az előadó felhívta a hallgatóság figyelmét, hogy az elfojtott harag megkeseredettséghez, depresszióhoz is vezethet. „A megbocsátás segíthet megszabadulni a bennünk felgyülemlett negatív érzésektől. Ehhez fontos, hogy ne fojtsuk el a haragunkat, hanem tudatosítsuk és dolgozzuk fel azt” – mondta. Az előadás másik érdekes témája a szégyen volt, amely gyakran az egész személyiségünket megkérdőjelezi, és értéktelennek érezhetjük magunkat miatta. Tanácsként azt fogalmazta meg: a szégyen feldolgozásában segíthet, ha beszélünk róla.

„A szégyen elpusztul, ha napvilágra kerül.”

Fontos azonban különbséget tenni a szégyen és a bűntudat között: a szégyen azt sugallja, hogy rosszak vagyunk, a bűntudat pedig azt, hogy valami rosszat tettünk. Töviskes Mária többször megerősítette: érzéseink elfojtása helyett fontos azok felismerése és kimondása. Szerinte a megbocsátás segíthet a lelki terhek feldolgozásában és a belső béke megtalálásában.

Mosolygó Péter atya a máriapócsi kegytemplom történetét, a Szűzanyához kapcsolódó hagyományokat és az imameghallgatások történeteit mutatta be az érdeklődőknek. Különösen érdekes a méhek legendája, ami a településhez köthető: elmesélte, hogy egy meggyógyult méhész eredetileg méhcsaládot ígért hálából a Szűzanyának, de később meggondolta magát. Otthonából – csodák csodájára - mégis egy méhraj repült Máriapócs felé, és a templom falának repedésében telepedett meg. Mint mondta: azóta a történet a nagylelkűség és a hit jelképeként él a kegyhely hagyományában.

A kegyhelyigazgató több gyógyulás történetét is felidézte, hangsúlyozva, hogy az imák meghallgatása nem mindig azonnal vagy az általunk elképzelt módon történik. Egy gyermek például csak hazatérésük után gyógyult meg, családja pedig később hálából visszavitte a mankóját.

„Azt a Jóisten tudja, hogy minek mikor van az ideje.”

Péter atya hangsúlyozta, hogy a hithez türelem, bizalom és alázat szükséges. Szerinte a Szűzanya közbenjárásába vetett bizalom segíthet a nehézségek elviselésében, még akkor is, ha a kéréseink nem úgy és nem akkor teljesülnek, ahogyan szeretnénk.

Közösségben megújulva tértek haza

A Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat több mint egy évtizede szervezi meg a szeretetszolgálatok máriapócsi zarándoklatát. Az évről évre visszatérő találkozó nemcsak az egyházi közösségek összetartozását erősíti, hanem alkalmat ad a szociális területen dolgozóknak arra is, hogy a mindennapi feladatokból kiszakadva figyelmet fordítsanak saját lelki életükre. A máriapócsi zarándoklat így nemcsak a lelki feltöltődés alkalma, hanem a küldetés megerősítése is: a résztvevők Isten szeretetéből merítve térhetnek vissza mindennapi munkájukhoz, hogy a rájuk bízott emberek számára a békesség, a remény és az irgalom közvetítői legyenek.