Fülöp metropolita atya az utrenye után, ünnepélyes keretek között avatta felolvasóvá Simon Pétert, aki a szertartásokon az olvasmányokat olvassa fel.
A reggeli istentiszteletet követő Szent Liturgián már az újonnan felszentelt felolvasó tolmácsolásában hallgattuk meg a két apostoli szakaszt.
Nagyon örvendetes, hogy a papi hivatásokért imádkozó Rózsafüzér társulat imái ismét meghallgatásra kerültek, és egyházközségünkből felolvasó került ki. Isten áldását kérjük rá, hogy krisztusi lelkülettel végezze szolgálatát, kívánunk neki ehhez erőt, egészséget!
A Fülöp metropolita atya vezette ünnepi Szent Liturgián a prédikáció arra világított rá, hogy nem elég csupán betartani a keresztény törvényeket, Jézus ettől sokkal többet akar és sokkal többet kínál. „Hogy fogható legyen a Jézus forrásából fakadó szabályrendszer, amely egészen új keretet ad az életünknek, tekintetemnek Jézus tekintetével kell találkozni és akkor valóban ott lesz az életem középpontjában. Ehhez lelki életet kell élni. Az Újszövetség embere a lélek embere, az imádkozó ember lelki ember. Ha lelki ember vagyok, akkor azt kell mondani, hogy a lelki életem legyen az én kerítésem.” – utalt ezzel a főpásztor a templomot körbevevő új kerítésre. Majd fölhívta a figyelmünket, hogy Jézus Krisztus egy új keretet hozott nekünk azzal, hogy felszólított minket arra, hogy úgy szeressük egymást, ahogyan Ő szeret bennünket.
„Ez az irány egy egészen más kerítést fog jelenteni neked. Belülről szól, hogy merre kell menned, és meddig kell elmenned – magyarázta Fülöp metropolita. A mai világban nagyon nehéz a fiatalokat megszólítani, és megtalálni azt, amivel a lelki életüket lehetne fejleszteni. Érsek-metropolita atya kérdéseire a válaszokat továbbgondolásra ajánlotta. „Amikor itt, ebben a közösségben kerítést szentelünk, arra gondoljunk, mit kell tennem, miket kell megtartani ahhoz, hogy az életem lelki élet legyen? Mit kell imádkoznom és hogyan kell Istennel kapcsolatot tartanom? Ha ez a lelki élet válik az életem irányító lelkévé, akkor tudni fogom. Akinek fontos az imádság, aki beépíti az életébe az Istennel való állandó kapcsolattartást, az érzékelni tudja, hogy folyamatosan fejlődik, és mély kapcsolatba kerül az Istennel. Ha egyre több imádságot, zsoltárt ismerek meg, átjárja ez a gondolat az életemet, s ez a lelki élet egészen más keretet fog adni az életemnek.”- világított rá a főpásztor és reményét fejezte ki, hogy azoknak, akik jelen voltak az ünnepi Szent Liturgián, megváltozik az élete.
„Bármikor, amikor ránézünk erre a szép kerítésre, jusson eszünkbe, mi is az én életemnek az igazi kerete. Ma egy szép kerítést szentelünk meg, ettől akár lelki életünk is fejlődhet, és ez széppé teszi egész életünket. Ám ne csak egy élmény legyen ez a szentelés, hanem életünket járja át, ezt kell folyamatosan építeni szívünkben. Mától fogva a hajdúböszörményi híveknek van lehetőségük arra, hogy erről meg ne feledkezzenek.” – zárta gondolatait a főpásztor.
Az építmény megáldása előtt Bodogán László parókus atya megköszönte Nagy Antal János világi elnöknek a nagyszerű kezdeményezést, aminek köszönhetően a felújítási munkák elindulhattak. Az ünnepi szertartáson részt vett Tiba István a térség országgyűlési képviselője is, aki a közösség jelentőségéről és sikerének kulcsáról beszélt. „Egyrészt akkor gyümölcsöző az összefogás, ha tudnak örülni egymás sikereinek, másrészt a közösség azon tagjai, akik tehetségük, lehetőségük folytán támogatni tudják a közösséget. A mai ünnep igen szép példája az együvé tartozásnak.” – hangsúlyozta a képviselő és záró gondolatában azt kívánta egyházközségünknek, hogy továbbra is szülessenek ilyen jó dolgok a közösség összefogásából.
A templom kijáratánál táblán szerepel az adakozók és kivitelezők neve, akiknek nagyon sokat köszönhetünk, akikért imádkozunk. Köszönjük szépen mindenkinek a munkáját, az adományát és imádságát. Az építés során folyamatosan imádkoztunk a jó időért. Az évszakhoz képest szép időben végig tudtak dolgozni és karácsonyra be is tudták fejezni. Imádkoztunk, kértünk, kaptunk és hálát adunk mindezért. Az ünnepi szertartás végén egy másfélperces video vetítés volt a kerítés építés folyamatáról. Az építéskor készült képekből kiállítást rendeztünk be a Toronygalériában.
Majd kivonulás következett a kertbe, Fülöp atya és az egész asszisztencia körbement megszentelve a kerítés minden részét. Nagy ünnep lévén, de a vírus helyzetre való tekintettel a miroválás elmaradt, de hogy senki ne távozzon üres kézzel, mindenki kapott egy képeslapot az új kerítésről és egy kalácsot a Magyar pékség felajánlásából. A gyönyörű templomkerítés, mely igazi remekmű lett, nem csak templomunk, hanem városunk ékessége is.
„… Ezen szent hajlék alapítóiról és jótevőiről… emlékezzék meg az Úristen az Ő országában, mindig most, és mindenkor, és örökkön-öröké.”