Lelki nap a Szent Anna Görögkatolikus Gimnázium és Technikumban

Lelki nap a Szent Anna Görögkatolikus Gimnázium és Technikumban

2023-11-24 10:42:15
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Oktatás
Budapest
November 20-án lelki napra gyűltek össze a fiatalok a budapesti intézményünkben. Alább Gelencsér Antónia, 9.B osztályos tanuló beszámolóját olvashatják. 

A Szent Anna Görögkatolikus Gimnázium és Technikum programját Kocsis Fülöp nyitotta meg, a közös imaórát a Rózsák terei templomban tartottuk. A metropolita a templom közelségének fontosságát is elmagyarázta a diákoknak. Az imaóra végén meggyújtotta az első gyertyát az adventi koszorún, hiszen kezdetét vette a várakozás időszaka. Ezután a napot az iskolában folytattuk, ahol görögkatolikus lelkészek és egy hitoktató adott lelki útravalót 14 osztály diákjainak. Minden csoport kapott egy ideiglenes lelki vezetőt, aki nem csupán előadást tartott, hanem interaktív beszélgetést vezetett az adventről, a karácsonyról, a test és lélek egységéről a példabeszédek segítségével. Útmutatást kaptunk arról, hogy nemcsak az advent fontos, hanem az utána következő időszak is. Elgondolkodtató volt, hogy az előkészületre, Krisztus születésére való felkészülésre idő kell, ami lassú folyamat, hiszen most van itt az idő elmélyedni és elcsendesedni.

VEZETŐ HÍREK
A magyar költészet napja - verssel ajándékozza meg az olvasókat a metropolita

Könyvbemutató és kerekasztal-beszélgetés a Görögkatolikus Múzeumban

Pászkakosár-szentelés a Szent Péter és Pál Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központban
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Pászkakosár-szentelés a Szent Péter és Pál Görögkato...
Pászkakosár-szentelés a Szent Péter és Pál Görögkato...
 
Könyvbemutató és kerekasztal-beszélgetés a Görögkatol...
Könyvbemutató és kerekasztal-beszélgetés a Görögkatol...
 
A magyar költészet napja - verssel ajándékozza meg az ol...
A magyar költészet napja - verssel ajándékozza meg az ol...
 
Idén is lesz pedagógusok hálaadó zarándoklata
Idén is lesz pedagógusok hálaadó zarándoklata
 
Szent Damján Tábor 2026 – várják a segítők és a tá...
Szent Damján Tábor 2026 – várják a segítők és a tá...
 
Leo pápa imádságra hív minket - csatlakozzunk most szomb...
Leo pápa imádságra hív minket - csatlakozzunk most szomb...