Lelki nappal folytatódott az Ifjúsági Zarándoklat

„Vendéglátóinknak és családtagjainknak adj, Urunk, egészséget, békességet és áldást számos boldog éven át!” Sokszor hangzik el a görögkatolikusok hagyományos éltető éneke a zarándoklat során, az úton lévőket ugyanis minden állomáshelyen hatalmas szeretettel és gondoskodással fogadják a helyiek, akiknek ezúton is hála és köszönetet jár a fáradozásokért. Mindig nekik szól ez a köszönő, köszöntő ének. Nem volt ez másként Kisvárdán sem. Innen indultak kora reggel a fiatalok. Ám mielőtt még hátukra vették volna a táskát, elbúcsúztak Jaczkó György parókus atyától, Leleszi Tibor polgármestertől és Seszták Miklós kormánybiztostól, akiket tiszteletbeli zarándokká is avattak.

Csütörtökön összesen 25 kilométer megtétele várt a csapatokra; első pihenőhelyük Anarcs volt, ahol Kocsis Tamás atya fogadta a bárókertben a fiatalokat. A gyalogos ifjúsági zarándoklat lelki napja ebben a csodás környezetben vette kezdetét. A Budapesten szolgáló egyetemi lelkész maga is sokszor menetelt és – mint mondta – mindig az volt a benyomása, hogy milyen családias környezetbe érkezik meg, mintha mindenki régről ismerné a másikat. Majd elkezdte keresni a választ a zarándoklat mottójára: „Kik az én rokonaim? Látszólag egyszerű rá a kérdés és a válasz, vagy nem is annyira?” – boncolgatta tovább a mondatot, és egy érdekes felvetést tett közzé: az én nővérem nagybátyjának az unokatestvére az rokonom?

Nyilvánvaló, hogy Jézus Krisztus első sorban nem a vérrokonságra gondolt, bár az is fontos kérdés, hogy mit jelent számunkra a család. De bibliai értelemben a család fogalma egy sokkal tágabb fogalom: sokkal inkább jelenti azt, hogy kihez kötődöm, kivel vagyok kapcsolatban – mélyült el a témában Tamás atya. A zarándoklatnak éppen az az egyik fő célja, hogy nyitottak legyenek a résztvevők és olyan új ismeretségeket, barátságokat alakítsanak ki, amitől gazdagodhatnak. Az elmélkedés során arra is kitért Tamás atya, hogy a fiatalok gondolják végig, hogy ők mennyire jó rokonai Krisztusnak, vagyis milyen a kapcsolatuk az egyházzal. Az ugyanis nem jó hozzáállás, ha valaki csak a maga módján ápolja a kapcsolatot a Jóistennel. Imádkozik például, de nem jár misére. „Az egyház az nem egy banda, egy alapítvány, egy csapat, amiből ki-be lehet lépni, az egyház az Isten családja.” – figyelmeztetett Tamás atya. 

Az elhangzott szavakat jó hat kilométeren keresztül ízlelgethették magukban a fiatalok, ekkora távot kellett megtenniük Szabolcsbákáig. Itt a református templomban folytatódott a Kocsis Tamás atya vezetett elmélkedés, ahol már az volt a kérdés, hogy formálható-e a rokonságom? A lelki vezető szerint ez esetben két kategória létezik: az egyik adott, a másik, amit saját magunknak alakítunk ki.  Sokan azt gondolják, hogy az előbbit nem lehet alakítani, pedig de! – hívta fel a figyelmet Tamás atya, és arra kért mindenkit gondolkozzon el azon, hogy kinek mi a feladata a saját családján belül. Mert a család az egy hivatás, egy olyan közösség, ami összetart. „Ha például a zarándoklaton megerősödünk hitünkben, közelebb kerülünk az Istenhez, jó közösséget találunk, akkor ezt példaként állíthatjuk azon családtagjaink számára, akik nem annyira vallásosak, rossz úton járnak.” – fogalmazott Tamás atya.

Ami a mási kategóriát a „választott családot” tehát barátokat, szerelmet, ismerősöket illeti arra három szabályt, értékrendet lehet kitűzni. Az első: ha valakit be akarok vonzani a közösségembe, azt szeressem, tartsam értékes embernek. Második: bízzak benne, de legyek én is megbízható a másik számára és persze szerethető is. Harmadik: a kapcsolat legyen szabad! Utóbbi nagyon igaz a szerelmen alapuló kapcsolatra, hiszen szabadon szeretni valakit annyit jelent: értékeled a másikat.  A Szabolcsbákán elhangzott elmélkedés zárásként is kaptak házi feladatot a fiatalok, akiknek azon kellett gondolkodniuk, hogy melyikőjük, mit tesz annak érdekében, hogy az Istennel való „barátsága” erősebb legyen.

Volt idejük merengeni a felvetésen, hiszen a zarándoklat leghosszabb szakasza várt rájuk: 12 kilométer Nyírmadáig. Közben csak egy gyors felfrissülésre álltak meg egy gemzséhez közeli tanyán, ahol a település polgármesterének családja vendégelte meg őket.

Fizikailag nagy megpróbáltatás teljesíteni a távokat, a víz – és vérhólyag, rándulás, napszúrás a leggyakrabban előforduló problémák, amiket a Legott Görögkatolikus Mentőcsoport tagjai igyekszik orvosolni. Kristóf Imre (de itt mindenki csak úgy hívja őt, hogy Murphy) 12 társával van jelen a menet elején. Azt mondja: lehet, hogy ezeket a kisebb sérüléseket maguknak is tudnák orvosolni a fiatalok, de az ördög nem alszik, így mindenképpen kell, hogy itt legyen egy szakemberekből álló team, akiknek tagjai, ha kell néhány jó szóval is segítik az úton lévőket. „Sokat szoktam beszélgetni a fiatalokkal és látom, ahogy napra-napra fogyatkozik a fizikai erejük, a hitük azonban olyan erős, hogy az átsegíti őket minden nehézségen, és ezt igazán megható látni”.

Néhány jó szóra volt inkább csak szüksége a Legott-tól Barbarának is, aki újonc a zarándoklásban. Neki eleve fájnak a térdei, de még is teljesíteni akar. Számára úgy könnyebb a menetelés, ha jó sokan veszik körül, mert a beszélgetés és az ének sokat segít neki abban, hogy elterelje a figyelmet a fájós lábról, hiszen a nemes célért igenis menni kell! – mondja, és azt is elárulta, hogy a családjáért, keresztanyukájáért és a fogyatékkal élő emberekért ajánlotta fel az utat.

Közben megérkeztek a zarándokok Nyírmadára, ahol a görögkatolikus templomban folytatódott illetve zárult a lelki nap. Kocsis Tamás atya Mária és Erzsébet találkozása mentén a kapcsolattartás fontosságára hívta a figyelmet. „Azokat, akik számunkra fontosak, azokat, akiket szeretünk rendszeresen fel kell keresni és látogatni. Ez egy nagyon fontos gesztus! Ilyen a Szent Liturgián való részvétel is.

Azzal, hogy a szertartásokon rendszeresen részt veszünk nem a pap bácsival vagy akár a Jóistennel teszünk jót, hanem magunkkal.” – mondta Tamás atya, majd hozzátette: ezzel azt fejezzük ki, hogy számunkra fontos az Istennel való találkozás. Természetesen a zarándoklat is egy gesztus – tette hozzá és arra kérte a fiatalokat, hogy ha úgy érzik fáradtak, fáj a lábuk vagy kemény a padló, amin alszanak gondoljanak arra, hogy ez egy gesztus, amit felajánlanak a Teremtőnek. Ezáltal nem csak a saját életüket ékesítitek, hanem azt a közösséget is erősítitek, amihez tartozni szeretnétek.  

 A rendezvény az EFOP-1.3.5-16-2016-00799 azonosítószámú pályázat keretén belül valósult meg.