Megáldották Debrecenben a Csíksomlyóba tartó virágkocsit

Megáldották Debrecenben a Csíksomlyóba tartó virágkocsit

2019-05-13 09:26:00
Szerző: haon.hu, fotó: C Kiss Ilona
Ferenc pápa
Debrecen
Friss
Barcsa Lajos, Debrecen alpolgármestere szerint a kompozíció és annak útja a nemzet egységét szimbolizálja. A soron következő hétvégén már Nagyváradon lesz látható a virágkocsi.

Megáldották a történelmi egyházak vezetői (a Görögkatolikus Egyház képviseletében Kapin István parókus atya volt ott az eseményen) május 11-én azt a Szent László király ereklyéjét kísérő virágkocsit Debrecenben, a Baltazár Dezső téren, amely Ferenc pápa látogatásának helyszínére, Csíksomlyóra tart.

A sok százezer virággal díszített szerkezet a Szent László király legenda egyik jelenetét mutatja be. A Somogyvárról indult kocsi a Szent László lovagkirály zarándokút hírnökeként mintegy 900 kilométeres utat tesz meg.

Barcsa Lajos alpolgármester úgy fogalmazott: ez a kompozíció és annak útja a nemzet egységét szimbolizálja. – Mi magyarok egyek vagyunk és felelősséget vállalunk egymásért – jelentette ki.

A vallási hagyományok ápolása, a határon átnyúló közösségi összetartozás és a turisztikai kapcsolatok erősítése a küldetése annak a virágkocsinak, amely végigkíséri Szent László Ereklyéjét Somogyvár-Debrecen-Nagyvárad útvonalon Csíksomlyóig. A Szent László lovagkirály alakját szimbolizáló és ereklyéjét bemutató virágkocsi Ferenc pápa látogatása előtt érkezik meg és egészen Pünkösdig marad az anyaország kulturális ajándékaként.

A zarándokút további állomásai:

Nagyvárad, 2019. május 18-19.

Debrecen testvérvárosában a nagyváradi magyarok hagyományos és legnagyobb kulturális fesztiválja, a Festum Varadinum és a Római Katolikus Egyházmegye püspöksége is ünnepi eseményekkel várja Szent László ereklyéjét és a virágkocsit. A város legrégebbi és legnagyobb rendezvénysorozatában, amelyben közreműködnek - a történelmi egyházak, iskolák, kulturális intézmények, valamint civil szervezetek -, változatos programokat kínálnak erre a hétvégére. Többek között, május 19-én a nagyváradi székesegyházban a Böcskei László megyéspüspök által celebrált vasárnapi misét és körmenetet követően Debrecen város ajándékaként, a Hajdú Táncegyüttes produkciójában is gyönyörködhetnek az érdeklődők.

Csíkszereda - Csíksomlyó, 2019. június 1-10.

Ferenc pápa 2019. május 31. és június 2. közötti látogatása idején, a Szent László lovagkirály zarándokút záróhelyszínére, Csíkszeredára június 1-én érkezik meg a virágkocsi a Szent László ereklyével, és egészen Pünkösdig, június 10-ig lesz megtekinthető. A Szentatya látogatása alkalmából összegyűlt több százezer hívő így közvetlenül is megcsodálhatja a világi és felekezeti összefogást megtestesítő debreceni alkotást. Szent László virágkocsija a több mint 900 évvel ezelőtti eseményt megidézve, több mint 900 kilométert megtéve Csíkszeredán máig ható üzenetét hirdeti majd: a kereszténységet a XXI. században is oltalmazni kell, ki kell állni a keresztény hit védelméért, mert ennek hiányában egész Európa lelkileg megrendülhet.

A 40. Debreceni Virágkarnevál óta hagyománnyá vált, hogy magyarországi és határon túli városok virágkocsi(ka)t fogadnak. A virágkarnevál hírnöke eddig tiszteletét tette Budapest, Balatonfüred, Eger, Pécs, Nagyvárad, Cegléd, Kecskemét, Székesfehérvár, Gyula, Tiszafüred városában, de rendszeres vendég Esztergomban, ahol Nagyboldogasszony napján a Szent Korona virágkocsit Erdő Péter bíboros, esztergomi érsek áldja meg.

 

 

VEZETŐ HÍREK
Idén is nagy sikere volt a Görögkatolikus Metropólia Családtáborának

Krisztus lelkületével – Nagykállóban tartották a VIII. Országos Cigánypasztorációs Lelkigyakorlatot

Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Idén is nagy sikere volt a Görögkatolikus Metropólia Családtáborának

Krisztus lelkületével – Nagykállóban tartották a VIII. Országos Cigánypasztorációs Lelkigyakorlatot

Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Idén is nagy sikere volt a Görögkatolikus Metropólia Csa...
Idén is nagy sikere volt a Görögkatolikus Metropólia Csa...
 
Krisztus lelkületével – Nagykállóban tartották a VIII...
Krisztus lelkületével – Nagykállóban tartották a VIII...
 
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
 
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
 
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
 
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek