Megújul a szigetszentmiklósi templom

Megújul a szigetszentmiklósi templom

2018-01-09 11:39:49
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Pályázat
imádság
Január végére végeznek a Szent Piroska görögkatolikus templom munkálataival

Görögkatolikus egyházunk 2008-ban vásárolta meg a régi szigetszentmiklósi kis római katolikus templomot, mely akkor már eléggé leromlott állapotban volt. Az elmúlt tíz évben csak kisebb felújításokat tudtunk végezni, elsősorban önerőből. A Hajdúdorogi Főegyházmegye 2017-ben 795 millió forint kormánytámogatásban részesült, melyből több mint 20 helyszínen történt beruházás hitéleti és egyéb közösségi célokra. Ebből a támogatásból régi vágyunkként megvalósult a templom teljes külső felújítása.

Elkészült a toronysisak komplett cseréje új faszerkezettel és rézborítással, a régi pala tetőhéjazat teljes cseréje hódfarkú cserépre, az összes bádogos szerkezet cseréje, beleértve az eresz és lefolyócsatornákat, falszegélyeket is. Megtörtént a csapadékvíz elvezetés megoldása és a templom körüli járda kiépítése is, így már nem a templom lábazati falait áztatja majd az esővíz. Továbbá a teljes külső homlokzaton elkészült a vakolatjavítás és a festés. A munkák befejezése január végére várható. A szigetszentmiklósi templom felújítását a Hajdúdorogi Főegyházmegye összesen 29 millió forinttal támogatta.

VEZETŐ HÍREK
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén

Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közössége

Folytatódik a Teológia-Bár: találkozzunk november 3-án!
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén

Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közössége

Folytatódik a Teológia-Bár: találkozzunk november 3-án!
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
 
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
 
FIFEL 4.0 – Hitben, közösségben, egymásra figyelve
FIFEL 4.0 – Hitben, közösségben, egymásra figyelve
 
Taizé Találkozó 2026 – várjuk a Hajdúdorogi Főegyhá...
Taizé Találkozó 2026 – várjuk a Hajdúdorogi Főegyhá...
 
Böjt és mértékletesség a Szentírásban és a keresztyÃ...
Böjt és mértékletesség a Szentírásban és a keresztyÃ...
 
Életről, halálról, eutanáziáról – rádióinterjú P...
Életről, halálról, eutanáziáról – rádióinterjú P...