Megújulás, avagy lelki sebek enyhülése és gyógyulása a házasságban - beszámoló a Házasság Hete kecskeméti rendezvényéről

Időnként minden házaspárnak – függetlenül a házasságban megélt életévek számától – szüksége van egyfajta megújulásra. Arra, hogy kilépve kettejük szimbiózisából, egyházi közösségben is megméressenek. Hol tart jelenleg az ő közös „kalandjuk”? Merre vezet együttes „vállalkozásuk”? A széles út vagy a keskeny ösvény irányába? Vannak-e ezenközben félreértett vagy rosszul kihelyezett jelzőtáblák, melyek balga döntéseikhez vezet(het)nek? Miként lehet az olykori elkanyarodásokat, zsákutcákat felszámolni és az eredendően Isten által felkent tiszta mezsgyére terelni? Hogyan lehet napról napra megélni a szentségi házasságot? Kell-e ehhez nagy erőfeszítés? Vajon minő praktikákkal lehet a nehézségeket, a lelki sebeket enyhíteni, gyógyítani?

Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket taglalt az a Házasság Hete részeként megtartott rendezvény, amelyet február 16-án szervezett meg a kecskeméti görögkatolikus közösségi ház kápolnájában Feczák László parókus atya és az ő hites felesége, Nadika tisztelendő asszony a házaspároknak, jegyeseknek hirdetett alkalom keretében. A sokfelé közzétett programon különféle felekezetű és korú házaspárok jelentek meg, akik abban mégiscsak megegyeztek, hogy vártak valamit. Talán közös életük véráramának frissítését...     

Ez a transzfúzió igencsak jól sikerült. A találkozó első részében mindannyian meghallgattuk a gyömrői Tomka házaspár csaknem egyórás, vetítéssel egybekötött bizonyságtételét. Barna és Eszter különleges emberek. Nem feltétlenül azért, mert mindketten pedagógusok. (Ilyen sok van a világban.) Sokkal inkább azért, mert a férj és feleség egyaránt nagy családban nőtt fel. Szüleik ugyanis mindkettőjük esetében kilenc gyermeket neveltek. Ők maguk 2005-ben kötöttek házasságot, s nemrég (2018. dec. 22-én) született meg hetedik gyermekük, a kicsiny Soma.

Előadóink megvallották, hogy egy Katolikus Házastársi Mozgalom, az Együtt Nagyasszonyunk Dicsőségére névvel illetett szervezet (mozaikszóval END) lelkes tagjai. Az eredendően 1938-as, franciaországi alapítású Eqipes Notre Dame házastársi mozgalom betűszói is ugyanezek. Megtudtuk tőlük, hogy a mozgalom házaspárjai rendszeresen találkoznak, s azon munkálkodnak, hogy szeretettel, gyengédséggel, odafigyeléssel, törődéssel, gondoskodással és még számos más módon egymás üdvösségre segítését felkarolják. Ötletbörzét tartanak, melyben azok is különféle praktikákra lelhetnek, akik ideig-óráig elakadtak problémáik orvoslásában. A házaspárok sajátos rituálét alakítottak ki, mely ha úgy tetszik, meghatározza életelveiket a hétköznapok sodrában. Ezt ők 7 sarkalatos pontnak, más szóval regulának nevezik. Csak néhány közülük: napi Szentírás olvasás, közös imádság házastársunkkal, éves lelkigyakorlaton való részvétel, a leülés vagy „éberség órája”…  Szó esett a megbocsátani tudás fontosságáról is. Már az Úrtól tanult imádság is elénkbe adja a szentenciául szolgáló tanítást:

„És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk azoknak, akik ellenünk vétkeztek.”Mt.6,12                                                                                                                                                   

A házastársi közösség testvéri közösség is egyben, összeegyeztethetetlen vele a harag, az indulat, a sértettség elburjánzása. Helyette őszinte, a másikra igazán figyelmező odafordulással a bajok eredője kifürkészhető, kikutatható, meg is előzhető. Szükséges, hogy a házaspárok rendszeresen találjanak olyan órákat heti/havi szinten, amikor elemzik párkapcsolatukat, egymás iránti érzéseiket. Ez a ciklikus górcső alá vétel áldással, haszonnal jár, mivel férj és feleség ekkor beszéli meg tudatosan, higgadtan és felelősségteljesen mindazt, amit máskor oly nehéz kimondani, minekutána gyakran idő sincs rá. Sebzettségünk arzenálja végtelen, ám ezeken a közösen várt alkalmakon hegedhetnek csak be igazán a lelki sebek.

A komoly tartalmú bizonyságtételt ún. kerekasztal-beszélgetés követte. Bemutatkoztunk egymásnak. Ki keveset, ki sokat árult el magáról, s házasságáról. Olykor pedig házastársáról… A legtöbbször kiviláglott azonban, hogy a házasfelek ugyanazt a nyelvet beszélik, problémaérzékenységük hasonló.    

Egy nagy beszélgetőkört alkotván feladatot kaptunk az előadóktól. Arra kértek bennünket, hogy fogalmazzuk meg: milyen módon tudnánk legalább egy hónapig partnereinktől feladatot átvállalni úgy, hogy ő ezt teherkönnyítésnek érezze. Itt azonban megmutatkozott a generációk közti különbség. Az ugyanis, amit egy fiatal férj kigondolt, miszerint egy hónapig megtisztítja a rendszeresen túrázni járó családtagok sáros bakancsát, nem talált megerősítésre az éltesebb házastársak között. Az egyik idős hölgy meg is jegyezte: „De hát az az asszony dolga, nem?”  Mindannyian megértettük: más srófra jár a gondolata egy 54 éve házasembernek, mint annak, aki csak 2 éve lépett e szentül nemes kötelékbe.

Végső konklúzióként leszögezhetjük: az alkalom nem volt hiábavaló, hiszen egymás hite, bizonyságtétele, frappáns ötleteket adó kreativitása által valamennyien csak épültünk. 

Másnap, február 17-én, a Szent Liturgia keretében került sor a házaspárok megáldására a kecskeméti görögkatolikus kápolnában.