Megújult a tábla az M3-as autópályán

Megújult a tábla az M3-as autópályán

2017-11-02 11:26:39
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Máriapócs
imádság
Ezúton is köszönjük a FA-FORG-TECH Hungária Kft. dolgozóinak, hogy adományként végezték el ennek munkálatait!

Mindnyájunk számára emlékezetes esemény volt 2009-ben, amikor a Máriapócsi kegyképet gyalogos zarándoklattal februárban Hajdúdorogra hoztuk, majd szeptemberben Máriapócsra vittük vissza. Ebben az évben helyezte el egyházunk az M3-as autópályán azt a táblát, amely a Máriapócsi kegyképpel hívja fel a figyelmet Hajdúdorog közelségére. Ez a tábla most megújult. Az Istenszülő ikonját láthatják rajta az arra utazók a hajdúdorogi székesegyházunk képével együtt.

Ezúton is köszönjük a FA-FORG-TECH Hungária Kft. dolgozóinak, hogy adományként végezték el ennek munkálatait.

Ez a kép is emlékeztessen minket arra, hogy utazásaink során az Istenszülő mindig vigyáz ránk, és késztessen minket nem csak kérő, hanem hálaadó imádságra is. 

VEZETŐ HÍREK
Snétberger Ferenc gitárművész volt a Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium vendége

Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa

Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti pócsi kegykép restaurálását
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Snétberger Ferenc gitárművész volt a Szent Miklós GörÃ...
Snétberger Ferenc gitárművész volt a Szent Miklós GörÃ...
 
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
 
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...
 
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
 
A zsoltár segít eljutni a panasztól a háláig – Kustá...
A zsoltár segít eljutni a panasztól a háláig – Kustá...
 
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén