Szín, hang és illat csendült Vasváron

A múlt héten azonban a sok évszázados falak között, a volt domonkos rendházban, majd a gyönyörű barokk templomban ezúttal bizánci dallamok, görögkatolikus liturgikus énekek csendültek fel. Október utolsó szombatján ugyanis itt, Vasváron gyűlt össze a dunántúli görögkatolikusok lelkes csoportja, hogy Akatisztoszt énekeljen a Szűzanyának, és egyúttal megcsillogtassa szertartásaink kincsestárának néhány gyöngyszemét a Vas megyei római katolikus ok előtt. Ez már a második ilyen alkalom volt a városban. 2016-ban Polgári László atya végzett először parakliszt Vasváron. Az idén még többen voltunk, hiszen a győri szórványlelkészség új parókusa, Tasi Tamás atya és a Szombathely környéki görögkatolikusok kezdeményezéséhez sokfelől csatlakoztak: Sopronból, Kőszegről, Jákról, Veszprémből, Székesfehérvárról, sőt Szegedről is. A színes délutánba még egy múzeumlátogatás is belefért. Házigazdánk, aki a domonkos zarándokházban helyet adott a találkozónak és az énekpróbának, Zágorhidi Czigány Balázs történész, a vasvári Domonkos Rendtörténeti Gyűjtemény vezetője vezetett minket körbe a múzeumban. Ezután a plébániatemplomban az alkalomra alakult, rögtönzött kamarakórus egyházunk liturgikus énekeiből adott ízelítőt a vasvári híveknek. Szent Nektáriosz himnuszát a tiszta Szűzhöz, Rimszkij Korszakov Miatyánkját, a vecsernye Enyhe világossága imádságát, hogy csak néhányat említsünk az énekekből. A lelkes kórust Királyné Kocsis Magdolna vezette. 

Végül a ,,nem ülve végzett imádságra”, a legszentebb Istenszülőnek énekelt Akatisztoszra került sor. Ami a ,,keleti végeken”, görögkatolikus egyházmegyéinkben megszokott és természetes, Dunántúlon ritka pillanat és még inkább ragyogó kincs: Akatisztoszt imádkoztunk egy római katolikus templomban, a  helybeli, vasvári római katolikus hívekkel együtt. Mindezt a pócsi ikon másolata előtt, tömjénillattal, két atya vezetésével - hiszen Veszprémből dr. Janka Ferenc atya is csatlakozott hozzánk -, és új, soproni diakónusunk, Elek Antal szolgálatával kiegészülve. A szertartás után Fernandes Loyd atya, - indiai verbita szerzetes - a vasvári plébánia káplánja köszöntött minket.   

Felemelő volt együtt énekelni, fohászkodni, dicsőíteni. Új környezetben, egymást alig ismerve, röpke kétórás próba után álltunk az Istenszülő ikonja, és a híres vasvári búcsúk Mária szobra elé énekelni. De a közös hit, a lelkesedés, a szertartásunk és az éneklés szeretete pótolta az összeszokottság hiányát. Mindannyian átéreztük Baudelaire sorainak varázsát, akit Janka Ferenc atya idézett a szertartásról szóló ismertetőjében: 

Ahogy a távoli visszhangok egyberingnak valami titkos és mély egység tengerén, mely, mint az éjszaka, oly nagy, és mint a fény, egymásba csendül a szín és a hang s az illat….